Az új rendező és a főszereplők neve még nem ismert, de Federico Fellini örököse engedélyezte, hogy az 1960-as La dolce vita című filmből új változatot forgassanak.
Európa végre határozott lett, rá is terelte a görög kormányt gyorsan az egyetlen járhatónak tűnő útra. Iránnal még nem állapodtak meg, de az olaj már esik.
Két új autópálya szakasz került fel a nem fizetős listára, három pedig a jövő év elejétől lekerül onnan, a nemzeti fejlesztési miniszter trendeletmódosítása értelmében.
Bécsben megerősödött a szélsőjobboldali szabadságpárt szavazóbázisa, csaknem három százalékkal előzi meg a várost irányító szociáldemokratákat, akiknek a legutóbbi választásokhoz képest csökkent a támogatottságuk - olvasható a Der Standard című osztrák napilap hétfői számában
Londoni pénzügyi elemzők szerint a görög adósságválság ügyében hétfőn elért egyezség ellenére az eddigi fejlemények súlyos károkat okoztak az euróövezet megítélésében, ráadásul korántsem vehető biztosra, hogy sikerül elkerülni a Grexitet, vagyis Görögország kényszerű távozását az euróövezetből.
Megállapodás született hétfő délelőtt a görög adósságválság ügyében az euróövezeti országok állam-, illetve kormányfőinek előző délután kezdődött brüsszeli tanácskozásán – jelentette be a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Donald Tusk, az euróövezeti, és egyben az uniós országok csúcsvezetői testületének elnöke.
Minden levett vért 24 óra alatt rendelkezésre bocsát az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) - hangsúlyozta Jákó Kinga, a szervezet főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Zárolta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök vagyonát, miután a kormányfőt azzal gyanúsítja, hogy 2007-2008-as ügyvédi tevékenysége idején valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot üzlettársa, Dan Sova ügyvédi irodájától.
Tudta-e Ön, hogy minden második ember halálát szív-érrendszeri betegség okozza? A cukorbetegek érrendszerében zajló, lényegesen felgyorsult érelmeszesedés 3-5x nagyobb kockázatot jelent a szívinfarktus, agyi infarktus kialakulására, míg a csökkent veseműködéssel élők számára a rizikó már 17-20-szoros.
Bécsben megerősödött a szélsőjobboldali szabadságpárt szavazóbázisa, csaknem három százalékkal előzi meg a várost irányító szociáldemokratákat, akiknek a legutóbbi választásokhoz képest csökkent a támogatottságuk - olvasható a Der Standard című osztrák napilap hétfői számában.
London – A 32 éves angol nő, Sarah Sands ittasan, hirtelen felindulásból oltotta ki a priuszos szexbűnöző, Michael Pleasted életét, de a bíróság mégsem küldte börtönbe.
Távozik a híres feltörekvő piaci alap, a Templeton Emerging Markets éléről Mark Mobius. A guru 26 évig vezette az alapot. 26 év után távozik az 1,6 milliárd dollárnyi kezelt vagyonnal rendelkező...
Zalaegerszeg - Elütött egy leállósávban dolgozó munkást egy személyautó hétfőn az M7-es autópálya Zala megyei szakaszán, Letenye térségében, majd nekiütközött az ott várakozó járműnek.
A Bokod melletti erőmű hűtőtava egyre felkapottabb turistacélpont. Nézegess fotókat! Egyre több fotó árasztja el az internetet a komárom megyei Bokod falu mellett található hűtőtóról. A tó felszínére faházikók épültek és ezek, valamint az oda vezető pallók nem evilági összhatást keltenek. Nem véletlen, hogy az Éva szerkesztősége is egy, a tóról készült képet választott az Éva Utazó címlapjára: …
Londoni pénzügyi elemzők szerint a görög adósságválság ügyében hétfőn elért egyezség ellenére az eddigi fejlemények súlyos károkat okoztak az euróövezet megítélésében, ráadásul korántsem vehető biztosra, hogy sikerül elkerülni a Grexitet, vagyis Görögország kényszerű távozását az euróövezetből.
Jelentős erősödéssel indult a hét a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken, miután sikerült egyezségre jutni a görög hiteltárgyalások során. A jó nemzetközi hangulatban a hazai tőzsde is erősödik, igaz...
Debrecen - Közlekedési balesetben megsérült egy férfi és a fia Debrecenben vasárnap este. Autójukkal fának, majd kerítésnek csapódtak, a 17 éves fiú állapota válságos. A rendőrség eljárást indított egy másik autó vezetője és utasa ellen, akik szemtanúk szerint látták a balesetet, de nem nyújtottak segítséget.
Stabilan 313 közelében indult a forint újabb hete az euróval szemben, majd a reggel 9 óra előtt érkezett kedvező görög hír hatására azonnal erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz is. Délelőtt 310 alá...
Az új vadgazdálkodási törvényt várhatóan már ősszel tárgyalhatja az Országgyűlés - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, a törvény koncepciójának társadalmi vitáját lezáró tanácskozáson.
Ami mindenkit érdekel a forint szempontjából itt a nyár közepén, hogy a következő hetekben mennek az emberek nyaralni, és merjenek-e váltani 310-es szintek felett eurót vagy 280-as szinteknél dollárt? Eddig bejött a tanács, hogy várjanak egy kicsit a görög feszültségek miatt.
Vegyesen fogadták hétfőn az emberek Athénban a görög kormánynak a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodását, bár inkább az ellenérzésüket kinyilvánítók voltak többségben - derült ki az AFP hírügynökség helyszíni beszámolójából.
Kárpátalján nincs szükség rendkívüli állapot bevezetésére, mert nyugodt a helyzet mind Munkácson, mind a hozzá tartozó járásban, és a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet a megye egész területén - közölte hétfői ungvári tájékoztatóján Vaszil Hubal, Kárpátalja megye kormányzója.
2020-ig mintegy 2700 milliárd forintnyi uniós támogatás lesz elérhető túlnyomó részt a mikro, kis- és középvállalkozások számára a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében.
Tíz ember sérült meg, az egyikük súlyosan, amikor egy holland rendszámú személyautó egy leállósávban várakozó mikrobuszba hajtott hétfőn az M7-es autópálya zalai szakaszán, a Letenye felé vezető oldalon - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Vasárnap délután kezdődött és 17 órán át tartott, különtárgyalásokkal megszakítva az euróövezeti vezetők csúcstalálkozója. Reggel 8-ra létrejött a konszenzusos megállapodás, ami annyit jelent, hogy...