A melegben a fülben található verejték- és faggyúmirigyek intenzívebben dolgoznak, ezért ebben az időszakban azoknál is jelentkezhet, akik egyébként nem hajlamosak a fülzsírdugó kialakulására.
Az ukrán jegybank vezetője szerint, ha a kijevi parlament a napokban elfogadja a szükséges törvényjavaslatokat, akkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) július végén engedélyezi egy újabb hitelrészlet...
Hivatalos: egy évre érkezik kölcsönbe a magyar bajnok Videotonhoz a BL-döntős Juventus 19 éves, guineai csatára, Alhassane Soumah. Olasz források már a hónap elején tényként kezelték a váltást.
Felszabadultan, könnyedén, különösebb teher nélkül vívott Imre Géza a moszkvai világbajnokságon - ennek tulajdonítja, hogy megszerezte első egyéni vb-érmét, ami mindjárt arany lett.
Prága ellenezni fogja a külföldi migránsok szétosztását az Európai Unión belül, ha nem lesz lehetősége felügyelni azok kiválasztását, akiket Csehországnak kellene majd befogadnia - jelentette ki Tomás Haisman, a cseh belügyminisztérium menedékjogi osztályának vezetője szerdán Prágában
Brüsszel ezúttal is a külföldi multik érdekeit védi - reagált a Fidesz-frakció arra, hogy az Európai Bizottság szerdán úgynevezett vizsgálatot indított az élelmiszerláncok által fizetendő felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás miatt annak kiderítésére, hogy a két intézkedés összhangban áll-e az unió állami támogatásra vonatkozó szabályaival.
Órákkal a görögországi parlamenti szavazás előtt Alekszisz Ciprasz miniszterelnök azzal a felhívással fordult a Sziriza képviselőihez, hogy támogassák az EU-vel kötendő megállapodást.
Folytatódik a gazdasági növekedés az Egyesült Államokban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán kiadott gazdasági helyzetelemzése, az úgynevezett Bézs Könyv szerint.
A Bayern München a Juventus 28 éves, chilei válogatott középpályásával, Arturo Vidallal pótolná Bastian Schweinsteigert. A két klub tárgyalásban áll egymással - tudta meg a Sky Sport Italia.
Alig mozdultak meg a szerdai kereskedésben az amerikai részvénypiacok. Végül az eladók kerekedtek felül.És közben a spanyolok a görög tüntetők mellett vonultak utcára 2015.07.15 23:01Első pillantásra...
Kiemelkedően magas részvétellel zárult az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2015. évi Integritás-felmérésének adatfelvételi szakasza, több mint 2100 költségvetési szervezet regisztrált az ÁSZ informatikai rendszerében - közölte a számvevőszék a honlapján szerdán.
Olyan videofelvételt jelentettek meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagjai, amelyben Szerbiát a Balkán központjaként és a szervezet első számú célpontjaként jelölték meg - jelentette honlapján szerdán a szerbiai közszolgálati televízió
A markológép mellett régészek is dolgoznak egy kecskeméti építkezésen. A belvárosban számítani lehetett középkori leletekre, az épségben előkerült kút azonban a szakembereket is meglepte.
Kiállítás nyílt a dániai Skaelskör múzeumában abból a közelmúltban feltárt mintegy kétezer apró bronzkori aranyspirálból, amely komoly fejtörést okoz a szakembereknek, mert ehhez hasonló leletet korábban még nem találtak az országban.
Június 15-én kellett volna elfogadnia az athéni parlamentnek az európai hitelezők legújabb ajánlatát, de Görögországban már elmúlt éjfél, és még el sem kezdődött a szavazás.
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója lát reményt arra, hogy Görögország adósságátstrukturálásban részesüljön - derült ki a CNN-nek adott interjújából. Elmondása szerint...
Görögország európai hitelezői egyre inkább hajlanak az adósság átalakítására - jelentette ki szerdán este a CNN International tévécsatornának adott interjúban Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.
A francia parlament szerda este elfogadta a menekültjog reformjáról szóló törvényjavaslatot a menekültkérelmek elbírálási idejének lerövidítése és a menedékkérők elhelyezési körülményeinek javítása érdekében