Mintegy 1500 ember fordult beadvánnyal a Kovászna megyei prefektushoz, akitől azt kérik számon, hogy miért fellebbezett a magyar himnusz eléneklése miatt kirótt bírság megsemmisítésére irányuló perben
Csapkodott a szélvédő, hideg jött a klímából, de még fényképet is küldtek a kijelzőre. A gyártó most minden tulajt arra kér, hogy frissítse az autó navigációs rendszerét.
A mediterrán étrend és a nagy mennyiségű zöld tea fogyasztása jótékony hatással lehet a prosztatarákkal élőkre - állítják új-zélandi kutatók egy kis létszámú vizsgálatra alapozva eredményeiket.
Már évek óta húzódik, épp ezért jóformán nem is hittük, hogy bekövetkezik, noha valóban elkerülhetetlen a Land Rover egyik legnépszerűbb modelljének, a Defender gyártásának a befejezése. Ezúttal pedig a britek közzé is tették a vég dátumát, amely januárra tevődik, 2016 elején ugyanis végleg elköszönhetünk a Defendertől.
Ashton Carter amerikai védelmi miniszter Benjámin Netanjahuval folytatott kétórás keddi jeruzsálemi tárgyalásán megpróbálta csökkenteni az iráni atomegyezmény miatt Jeruzsálem és Washington között meglévő feszültséget.
A varsói repülőtérre készült leszállni a gép, amitől száz méterre egy drón repült. Az eset öt kilométerre a kifutópályától történt, 760 méter magasan, a drónt irányító embert keresi a rendőrség. (AP)
A befektetők egyre inkább a gyorsjelentésekre koncentrálnak, így a görög sztori kezd háttérbe szorulni. Amerikában pedig több cég is csalódást okozott a befektetőinek, ezért nem csoda, hogy az...
A görög kormány fejlesztési beruházások finanszírozására szánt privatizációs javaslatával szemben a hitelezők a törlesztéseket finanszírozó privatizációs megoldást kényszerítettek Görögországra - fejti ki Jánisz Varufakisz leköszönt görög pénzügyminiszter az FXstreet.com pénzügyi hírportálon megjelent cikkében.
Az idei Frankfurti Autószalonon lesz két éve, hogy az Infiniti bemutatta a Mercedes alapokra építkező Q30 kompakt koncepcióváltozatát. A japánok idén fogják bevégezni a munkát, ugyanis a szeptemberi rendezvényen végre leleplezik a szériaváltozatot, amiről ráadásul már egy gyári fotót is kiszivárogtattak.
Kétféle kerítéssel próbálja majd útját állni a menekülteknek a kormány. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a könnyen átjárható szakaszokon csaknem négyméteres kerítést építenek.
Orbán Viktor kormányfő Nagy Mártont javasolja kinevezni a Magyar Nemzeti Bank alelnökének - tájékoztatta az MTI-t kedden Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A tavalyi, több mint 380 millió forintos raktárberuházás és gépvásárlás után további mintegy 200 millió forintos technológiai fejlesztést indít a fröccsöntött műanyag alkatrészek gyártásával foglalkozó nagykanizsai Siroma-Plast Kft. - közölte kedden a társaság ügyvezetője az MTI-vel.
Budapest - Los Angeles - Újabb hőhullámmal kedveskedik nekünk az idei nyár, mi pedig hűsítő kikapcsolódásként a legszebb dekoltázsokkal kedveskedünk férfi olvasóinknak. Csak aztán nehogy még újabb hőhullám legyen belőle!
Az újabb kamatcsökkentés és az MNB sajtótájékoztatója nyomán hitelen 307 forintig esett az euró ára, hogy aztán visszatérjen 308-ra. Az egyik nagy bankház 33 százalékkal emelte az OTP részvényeinek célárát, de az tovább birkózik a 6000 forintos határral. Szenvednek a nyersanyagok.
Terrorizmus vádjával tíz hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy 18 éves csecsen származású fiút Ausztriában az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezethez való csatlakozás és terrorista cselekmény támogatása miatt.
Elkészült az M0-ás autóút új bal pályája az M1 és M7 közötti szakaszon, kedden este 20 órától a kivitelező a rendőrséggel és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel megkezdi a forgalom átterelését - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel kedden.
A házaspár egy romantikus vacsorát töltött egy thai étteremben, és olyannyira megkívánták egymást evés közben, hogy két fogás között muszáj volt az étterem kertjében, egy padon egymásnak esniük.
Hódmezővásárhely — Széles Sándor (59) is a medence partján szorít leghíresebb tanítványáért, az olimpiai bajnok Gyurta Dánielért (26) a kazanyi úszóvébén.
A Videoton FC a múlt heti első mérkőzéshez hasonlóan a szerdai visszavágón is győzni szeretne a walesi The New Saints együttese ellen a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.
Egy hónappal azután, hogy friss inflációs előrejelzést tett közzé a jegybank, ma a Monetáris Tanács még egy utolsót vágott az alapkamaton, majd azt jelezte, hogy az irányadó ráta elért "arra a...