Vientián – Az emberi kapzsiságnak nincs határa. Egy laoszi futballklub az afrikai kontinensről összeszedett tinédzserekből állítja össze csapatát, miközben borzasztó körülmények között tartja őket.
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán péntektől vasárnapig a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt
Normál esetben a tapintást, a hőt, a nyomást és a fizikai behatás által kiváltott fájdalmakat egyaránt érzékeljük. Emellett érezzük a szerveink kóros működése vagy betegsége kapcsán jelentkező tüneteket, így a különböző érzészavarokat is, például a zsibbadást.
A New Yorker szerzője csak kettőt hibázott cikkében, egyébként jól mutatta be a magyar történelem sötét pillanatait és az ezekre emlékezés nehézségeit.
Május 5-től Dr. Zolnay Judit a MetLife Biztosító kinevezett vezérigazgatója, aki ezt megelőzően a társaság vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. A MetLife Biztosító a világ egyik legnagyobb életbiztosító társaságának magyarországi vállalata, élet, egészség és baleset valamint nyugdíjbiztosítási programokat és megoldásokat kínál ügyfeleinek - olvasható a társaság sajtóközleményében.
A Nemzetközi Automobil Szövetség átfogó baleseti adatbázis segítségével igyekszik megakadályozni, hogy a jövőben a Jules Bianchiéhoz hasonló tragédiák történjenek.
Szakemberhiánnyal küzd a turisztikai és vendéglátó ágazat, a nyugat-európai munkaadók kedvezőbb feltételeket kínálnak, ezért külföldre mennek dolgozni a munkavállalók - mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Nagyon közel került a görög kormány ahhoz, hogy megkezdhesse végre a hivatalos tárgyalásokat az intézményekkel (EB, EKB, IMF) az új, három éves, mintegy 86 milliárd eurós ESM-hitelprogram...
Eugendorf – Bár nem vérre menő mérkőzést vívott egymással az ausztriai edzőtáborozás során a német Eintracht Frankfurt és angol Leeds United, de a csapatokat elkísérő szurkolók tömegverekedést csináltak a pályán.
Többen születtek és többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában, a 22 és fél ezres népességfogyás pedig 22,7 százalékkal magasabb a 2014 elejinél - közölte szerdán az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 22 éves tinisztár, Szabyest Kiszel Tünde új hódolója, legalábbis a fiatal énekes új klipjében, melyben Donatella, Tünci lánya is feltűnik. Donatella és édesanyja a TV2 Mokkájában meséltek a klipről és a következő videóban fantasztikus jeleneteket láthatsz belőle:
A történelem eddigi egyik legnagyobb kiberbűnügyének gyanúsítottjait tartóztatták le Izraelben a nyomozásban együttműködő amerikai és izraeli hatóságok - jelentette az izraeli katonai rádió szerdán.
Úgy tűnik, hogy végre megtalálta újra a növekedés útját a Yahoo, de ennek nagy ára volt. A 15%-os bevételnövekedés ellenére ugyanis veszteséges negyedévet zárt az internetes cég. A befektetők nem...
A keddi jegybanki bejelentéssel és számos egyéb, régebb óta látható hazai, illetve nemzetközi témával együtt úgy tűnik, hogy érdemes lehet elgondolkodni a forint gyengülésére játszó pozíción....
GMO-szennyezettséget mutatott ki egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei vetőmag-előállító és feldolgozó üzem hibridkukorica vetőmagtételénél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vetőmagot hatósági zár alá helyezték és hamarosan megsemmisítik - tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán
Éves határa van a túlórának, amelyre a munkáltató a munkavállalót igénybe veheti. De mi történik, ha ez a keret már mondjuk nyáron elfogy? Erről ír Dr. Kártyás Gábor a munkajog.hu-n.
Az Audi-BMW-Daimler trió mindössze 2,5 milliárd euróért veheti meg a Nokia Here üzletágát. Az érintett vállalatok hivatalosan még nem erősítették meg az információt.
A miniszterelnök még június elején jelezte: szakmai okok alapján nem tudja elfogadni Vida Ildikó NAV-elnök lemondását, azonban a személyes és családi okok alapján igen - közölte szerdán az MTI érdeklődésére Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Szakemberhiánnyal küzd a turisztikai és vendéglátó ágazat, a nyugat-európai munkaadók kedvezőbb feltételeket kínálnak, ezért külföldre mennek dolgozni a munkavállalók - mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Holnap is folytatódik a hőség, szervezetünket egyre nagyobb terhelés éri. Éjszakánként egyre nehezebben lehet aludni, emiatt napközben fáradékonyság, koncentrálási problémák jelentkezhetnek.
Csőtörés miatt lezárták a budai Vár alatti alagutat - közölte szerda reggel Gulyás-Kovács Anna, a Fővárosi Vízművek szóvivője az MTI-vel, bővebb tájékoztatást későbbre ígérve.
A Kúria egy közelmúltbeli ítéletében ismét értelmezte a közvetített szolgáltatás fogalmát a helyi iparűzési adó (hipa) szempontjából – ezúttal a bevásárlóközpontok bérbeadási tevékenysége kapcsán. Bár az ítélet nem zárta ki annak elvi lehetőségét, hogy az üzemeltető a hipa alapját csökkentő tételként számolja el a bérleti díjat, ennek feltételéül azonban nehezen megugorható követelményeket…
A miniszterelnök még június elején jelezte: szakmai okok alapján nem tudja elfogadni Vida Ildikó NAV-elnök lemondását, azonban a személyes és családi okok alapján igen - közölte szerdán az MTI...