A belga kormány csökkenti a munkabéreket terhelő adókat és járulékokat, amit egyebek mellett az energia, dohányáruk és alkoholos italok általános forgalmi adójának (áfa) növelésével ellensúlyoz.
A jelek alapján egy, a Kis Rókus utcából kiforduló autósnak nem sikerült észrevennie az érkező 4-est, vagy elfeledkeznie a KRESZ létező legegyszerűbb, még a kötelező jobbratartásnál is egyértelműbb szabályáról: a villamosnak mindig elsőbbsége van.
Pedig a második félidőben Gerának volt egy kapufája – mondjuk azt még ez alapján sem állítanám, hogy a Ferencvárosnak egy percig is esélye lett volna két gólt lőni, ami a továbbjutáshoz kellett volna. Mindezt az igazi fradisták nem láthatták a … Folytatás
A Huawei fogyasztói üzletágának árbevétele meghaladta a 9 milliárd dollárt az első félévben, ami 69 százalékos emelkedés éves összehasonlításban - közölte a kínai távközlési technológiai cég csütörtökön az MTI-vel.
Aranyérmet nyert, ezzel indulási jogot szerzett a jövő évi olimpiára Csonka Zsófia a női sportpisztolyosok között a maribori sportlövő Európa-bajnokságon.
A Stuttgarti Egyetem lelkes hallgatói saját fejlesztésű Formula Student négykerekűjükkel megdöntötték az autók 0-100 km/h-s gyorsulási rekordját. A Green Team nevű csapat ’szöcskéje’ egészen hihetetlen 1,779 másodperc alatt abszolválta a sprintet álló helyzetből 100 km/h-s sebességre.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egy pontot levont a horvát válogatottól, mivel egy horogkereszt volt látható a pálya füvén júniusban az olaszok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
A nyugat-balkáni országokban élők többsége szerint a rendőrség korrupt, de ez ebben a társadalomban "normális dolognak" számít - közölte egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás eredményeit csütörtökön a Vreme című szerb hetilap.
Mindegy, hogy mennyire borzasztónak vagy furcsának tűnnek első hallásra, vagy, hogy eléggé mocskos dolognak számít egy-kettő ezek közül, de legalább egyszer át kell élned mindegyiket...
A megkezdett kártalanítás során több mint 10 ezer Quaestor kötvény károsult mintegy 28 milliárd forintot vett fel a Befektető-védelmi Alap (Beva) megbízásából eljáró OTP fiókokban - közölte a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja és a Beva az MTI-vel csütörtökön.
Újra esik ma az olaj árfolyama. A szeptemberi határidős WTI 1,7%-kal került lejjebb, ismét 49 dollár alatt jár. Most a kínálatoldali aggodalmak hajtják lefelé az árfolyamot a tegnapi tartalékadatok...
A fővárosi és az országos napi melegrekord is megdőlt csütörtökön. Több helyen 39 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Katonai behívók átadását kezdték meg hadköteleseknek a Kárpátalján felállított közúti ellenőrző pontokon, a Kárpátalja megyei rendőrség sajtószolgálatának csütörtöki közlése szerint, de az illetékes hadkiegészítő parancsnokság nem tud az intézkedésről
A Debrecen kiütéses, 9-2-es győzelmet aratott lett vendége, a Skonto felett a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 11-4-es összesítéssel jutott tovább
Létszámhiány miatt hamarosan leállhatnak a Volán buszjáratai a Közúti Közlekedési Szakszervezet szerint. Nem véletlenül kongatjuk a vészharangot, a létszámhiány ugyanis akár hónapokon belül kritikussá válhat – mondta az ATV Start-ban Baranyi Zoltán, a szakszervezet elnöke.
Mindegy, hogy mennyire borzasztónak vagy furcsának tűnnek első hallásra, vagy, hogy eléggé mocskos dolognak számít egy-kettő ezek közül, de legalább egyszer át kell élned mindegyiket...
Csütörtök este nyolc órától hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a www.felvi.hu oldalon. Idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lesz a Pont Ott Parti, a felvételizők többsége pedig éjszaka sms-ben is kap értesítést.
A Ferencváros labdarúgócsapata búcsúzott az Európa Ligától, mivel a selejtező második fordulójában, a hazai pályán elszenvedett vereséget követően a csütörtöki visszavágón, idegenben is kikapott a Zeljeznicartól.
Máig 36,4 fok volt a budapesti és 38,2 az országos melegrekord. Máig. Azt meg már le se merem írni, hogy az országos melyik magyar miniszterelnök legszűkebb pátriájában dőlt meg!!!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) felmérése szerint a végzős gimnazisták 91 százaléka szeretne érettségi után továbbtanulni, a döntő többségük, 98 százalékuk hazai főiskolára vagy egyetemre felvételizne.
Személygépkocsi üzletágának eladási rekordjával jelentősen növelte forgalmát és nyereségét a második negyedévben a Daimler AG - derül ki a Daimler MTI-hez eljuttatott negyedéves eredmény beszámolójából.
Látogatottsági rekorddal zárt az Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére életre hívott Itt és most - Képzőművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban. Az áprilistól júliusig nyitva tartott tárlatnak 25 116 látogatója volt.
Már hagyomány, hogy a Formula 1-es Magyar Nagydíj megrendezése jelenti a legnagyobb forgalmat a repülőtér életében. Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni az érkezési oldalon, telt házzal érkeznek a repülőgépek.
Vállalati gyorsjelentések sorozata árasztotta el ma a befektetőket, amelyek azonban nem adnak okot felhőtlen örömre. Az amerikai indexek esnek, pedig egy biztató munkaerőpiaci adat is érkezett...
A Ferencváros labdarúgócsapata búcsúzott az Európa Ligától, mivel a selejtező második fordulójában, a hazai pályán elszenvedett vereséget követően a csütörtöki visszavágón, idegenben is kikapott (0-2) a Zeljeznicartól
Továbbra is Béres István, a Béres Ügyvédi Iroda vezetője a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, aki már 10 éve tölti be az elnöki pozíciót - közölte a kamara csütörtökön az MTI-vel, a szervezet elnökségének döntése alapján.
Trükkös hegyi szakasz következett csütörtökön a Tour végjátékához közeledve, amelyen az összetett menők helyett inkább a szökevények hallattak magukról. Közülük a francia Romain Bardet időzített a legjobban, és a körverseny egyik legkülönlegesebb emelkedőjén is kitartott az ereje. A bikemag.hu beszámolója.
A www.felvi.hu oldalon közzétett adatok alapján államilag támogatott képzésben az egyik legmagasabb pontszám, minimum 465, az alkalmazott közgazdaságtan szakra, gazdaságelemzési képzésre és nemzetközi tanulmányok szakra kellett