Budapest – „Az anyán kívül más látogatók a látogatási rend szerint csak 16 és 17 óra között lehetnek jelen!" Ilyen, és ehhez hasonló kiírások rémisztgetik az édesapákat a Bethesda gyermekkórház II. belosztályának kórtermeiben – írta meg az Index.
A kormány már tárgyalt a büntető törvénykönyv tervezett módosításáról, amely szerint szabálysértés helyett bűncselekménynek minősül az illegális bevándorlás. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember-októberi elfogadásról beszélt. A Magyar Helsinki Bizottság szerint a tervezett szabályozás értelmében előzetes letartóztatásba lehet majd helyezni az illegális határátlépőket, ám ez keveseket…
Az utóbbi időben sokat hallani az "elszálló" bérleti díjakról a budapesti lakáspiacon. Sokan okolják a szálláshely-típusú lakáskiadást előretörését a hatalmas drágulásért, és egyesek már a bérleti...
Két nigériai férfi és két magyar nő ellen üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett embercsempészet miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség, a büntetési tétel kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet - tájékoztatta a megyei főügyész csütörtökön az MTI-t
A "Fear the Walking Dead" trailerét július 10-én mutatta be az AMC a közönségnek, az azóta eltelt időben több mint 8,2 milliós megtekintést könyvelhet el a különböző digitális platformokon. A speciális digitális közönségmérés, a ‘ListentFirst DAR-TV' számai a "Fear the Walking Dead"-et a világ legjobban várt új sorozatának könyvelték el, a legtöbb elkötelezett rajongóval.
Komoly szakemberhiány kezd kialakulni a NAV-nál. A tömeges távozások hátterében a hírek szerint az alacsony bérek és az életpályamodell csúszása állhat, írja az Index.
A HVG összeállította a legnagyobb hazai cégek listáját. Az 50-es listán árbevétel alapján helyezkednek el a cégek. Az élen a Mol végzett, a legnagyobb foglalkoztató a Magyar Posta.
A napok óta tartó hőség miatt különös gondoskodást igényelnek az állatok a veszprémi állatkertben, a dromedárt napi többszöri zuhanyoztatással óvják a forróságtól – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az állatkert igazgatója.
Szerda este többen is láttak egy anyaszült meztelenül szaladgáló nőt a Rókusi körúton a villamossíneknél. Rendőrök is érkeztek a helyszínre, pokróccal takarták be.
Budapest - Azurák Csaba, a szigorú tekintetű műsorvezető otthon nem szégyelli a könnyeit, és együtt tigrisbukfencezik a lányaival - írja a Story magazin.
Összefogottabb, integráltabb Európai Unióra van szükség, akár közös uniós kormánnyal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP Európai Parlamenti képviselője. Újhelyi István szerint az EU-nak egyelőre nincs kielégítő válasza a menekült-kérdésre.
Külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek támogatásáról döntött keddi ülésén a magyar kormány több mint kétmilliárd forint értékben - jelentette be a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rögtönzött sajtótájékoztatón csütörtökön Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
Hogy lett már megint zsűritag egy inkompetens "művész"? Se videózni, se énekelni, se táncolni nem tud, de Dancsó Pétert savazza nagy nyilvánosság előtt?
Várakozásokat felülmúló eredményt publikált ma reggel a Daimler. A második negyedéves árbevétel 37,5 milliárd euró lett, 1 milliárd euróval felülmúlva a piaci várakozásokat.
Jelentős kárt okoznak hazánknak azok a vállalkozások, akik nem jelentik be munkavállalóikat – figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium. A munkavállalók bejelentés nélküli foglalkoztatása jelenleg Magyarország egyik kiemelkedő munkaügyi és morális problémája, a jelenség össztársadalmi szinten is kárt okoz, hiszen hosszú távon a munkáltató, a munkavállaló, az állam és a társadalom is nagy…
A Netrisk.hu adatai szerint az első félév végén átlagosan 26 311 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték 22 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
A minap már megszellőztettük, hogy az Audi RS4 búcsúzik a szeretett nyolchengerestől és immáron V6-os erőforrással lesz elérhető, azonban az Audi sportmodelljeit illetően mára virradóra újabb hírek érkeztek, ráadásul hivatalos forrásból – a négykarikások technikai-fejlesztői részlegének vezetője, Dr. Ulrich Hackenberg nyilatkozott az új megoldásokról.
Külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek támogatásáról döntött keddi ülésén a magyar kormány több mint kétmilliárd forint értékben – jelentette be a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rögtönzött sajtótájékoztatón csütörtökön Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
A következő napokban még inkább megnövekszik az emberi szervezet hőérzete a levegő növekvő páratartalma miatt; enyhülés csak vasárnap várható - tájékoztatta az Országos Közegészségügyi Központ főorvosa csütörtökön az MTI-t.
Egészségügyi szolgáltatásokra írt ki közbeszerzést a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH). Augusztus 10-ig várják az ajánlatokat egészségügyi ellátás biztosítására a bicskei, a vámosszabadi és a nagyfai befogadóállomásokra, írja a hvg.hu.
Nizza – Kedden végső búcsút vettek Jules Bianchitól (†25). A francia Forma-1-es versenyző a tavalyi októberi Japán Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, amely után hónapokig kómában volt, szervezete idén július 17-én adta fel a harcot.