A kormány stratégiai partnernek tekinti a kis- és középvállalkozásokat, ennek jeleként 2011 óta több adózási könnyítésben részesültek, az 500 millió forintos éves árbevételig érvényes 10 százalékos adókulccsal az Európai Unióban Bulgária után Magyarországon a legkedvezőbb a társasági adózás mértéke - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős…
Kenderesi Tamás betegsége miatt nem indulhat a kazanyi vizes világbajnokságon - tudatta Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya pénteken az MTI-vel.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az eddig ismert aktivitási adatokból arra lehet következtetni, hogy Magyarország és a szélesebb közép-európai térség gazdaságai valószínűleg komolyabb növekedési járványhatás nélkül átvészelték a görög adósságválság legutóbbi fellángolását
Pénteken többszöri hirtelen irányváltások mellett, a török líra napon belüli mozgását követve intenzíven gyengült a forint és nap végén 311,5-nél heti mélyponton (illetve közel kéthetes mélyponton)...
A Fidesz szerint a szocialisták kétségbe vonják, elvitatják a magyar emberek teljesítményét, amelynek köszönhetően Magyarország kikerült abból a gödörből, amelybe a baloldal felelőtlen politikája taszította
Londoni pénzügyi elemzők szerint az eddig ismert aktivitási adatokból arra lehet következtetni, hogy Magyarország és a szélesebb közép-európai térség gazdaságai valószínűleg komolyabb növekedési járványhatás nélkül átvészelték a görög adósságválság legutóbbi fellángolását.
“A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítóterei szinte száz százalékban légkondícionáltak” – üzeni a múzeum a kánikulától szenvedőknek. De ha valakit a magyarság történeténél jobban érdekel a magyarság művészete, az mehet a Nemzeti Galériába is, ahol a teljes A épület légkondícionált. (MTI)
A csehek több mint 70 százaléka elutasítja a szíriai és észak-afrikai menekültek befogadását, az ukrán állampolgárok befogadását 44 százalék ellenzi - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.
A MÁV pénteki közlése szerint a vasúttársaság nem zárja és eddig sem záratta le a menekülteket szállító kocsikat, azaz nem korlátozza az illegális bevándorlók alapjogait
A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a nagyon magas albérletárakkal szemben a közösségi lakásszektor nyújthatná a legjobb megoldást - erről a párt elnökségi tagja beszélt pénteken az MTI-nek.
Az iskolai csúfolódások egyre súlyosabb méreteket öltenek, és gyakran csak egy komoly eset elég ahhoz, hogy minimális változás történjen. De valamikor még ez sem elég.
A csehek több mint 70 százaléka elutasítja a szíriai és észak-afrikai menekültek befogadását, az ukrán állampolgárok befogadását 44 százalék ellenzi - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában
A piaci verseny szempontjából nem találta aggályosnak, ezért pénteken jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy a finn Nokia felvásárolja a francia Alcatel-Lucent távközlési vállalatot.
Megkezdődnek a tárgyalások arról, hogy a Hungaroring 2026-ig rendezhessen Forma-1-es futamot - jelentette be a 30. Magyar Nagydíj pénteki napján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Továbbra is népszerű a felvételezők körében a Miskolci Egyetem (ME), az erős demográfiai csökkenés és az Északkelet-Magyarországot legsúlyosabban érintő belső elvándorlás ellenére a jelentkezők létszáma a tavalyihoz képest nem változott számottevően - közölte a felsőoktatási intézmény a felvételi pontszámok nyilvánosságra hozatalát követően, pénteken az MTI-vel.