2015. július 24. péntek

júl. 24
8:20
Törökország engedélyezte az amerikai légicsapásokat (Infostart)
Törökország engedélyezte, hogy az Egyesült Államok légicsapásokat hajtson végre török területről az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen - írta csütörtökön a The Wall Street Journal a Pentagonra hivatkozva.
júl. 24
8:20
Mese egy elsüllyesztett hadihajóról (Kripto Akadémia)
avagy: mi történt valójában a „Pommern" sorhajóval?
júl. 24
8:21
Nemzetközi jótékonysági néptáncgálát rendeznek a kárpátaljai Mezővári óvodájáért (hirado.hu)
Nem az összeg számít, minden forint segítség.
júl. 24
8:22
Elhunyt a volt MSZP-s polgármester (Kripto Akadémia)
Az egykori országgyűlési képviselővel a szívroham végzett.
júl. 24
8:23
Mit üzenünk Tusványosról? (hirado.hu)
A miniszterelnök tavalyi tusnádfürdői „illiberális” beszéde által keltett érdeklődés óriási lehetőség arra, hogy fontos dolgokat mondjunk el a nagyvilágnak - félreérthetetlenül. Prőhle Gergely írása.
júl. 24
8:25
Több mint ezeregyszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében (hirado.hu)
A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.
júl. 24
8:27
Ismét megrendezik a természetvédelmi világtalálkozót (hirado.hu)
A kongresszuson szó esik az erdők pusztításáról, a klímaváltozásról, a különféle fajokat érintő veszélyekről, és nem utolsósorban az illegális fajkereskedelemről.
júl. 24
8:33
Egymás ellen fordult japán és német: így néz ki a küzdelem egy vállalatért (Privátbankár)
A Financial Timesért az Axel Springer és a Nikkei szállt harcba, az utóbbi győzött egy visszautasíthatatlan ajánlattal.
júl. 24
8:33
A Financial Times eladásáról tárgyal a Pearson (ProfitLine)
A Financial Times eladásáról tárgyal a Pearson.
júl. 24
8:33
Ezért játsszák le hőségben a derbit - közlemény (Sport365)
A magyar sportrajongók érdekében módosították a Budapest Honvéd-MTK Budapest bajnoki labdarúgó-mérkőzés kezdési időpontját - közölte az MTVA Sajtóosztálya csütörtökön.
júl. 24
8:35
Felvásárolta a Generali a MyDrive-ot és ezzel új területen erősít (ProfitLine)
A nemzetközi Generali Csoport felvásárolta a 2010-ben indult brit start-up céget, a MyDrive Solutions-t, ezzel újabb nagy lépést téve az ügyfélközpontú biztosítási termékek fejlesztése terén.
júl. 24
8:36
Kemenes Szabolcs: Dilettáns MLSZ! (BorsOnline)
Kemenes Szabolcs, a Honvéd kapusa a Facebook-oldalán kelt ki magából, amiért az M4 Sport kérésére – a vb-selejtezők sorsolása miatt – az MLSZ szombat délután fél négyre hozta előre csapata MTK elleni bajnokiját.
júl. 24
8:36
Forma–1: emlékezetes balesetek a Hungaroringen - videó! (Blikk)
Mogyoród - A 30. Forma–1-es Magyar Nagydíjra kerül sor vasárnap. A Blikk az 1986-ban debütált ring legemlékezetesebb baleseteiből válogatott.
júl. 24
8:36
Ezernél több határsértőt tartóztattak föl Csongrádban (Blikk)
júl. 24
8:36
Simicska üzletfelének birtokán bukkantak az emberi fejre? (Kripto Akadémia)
A Bors szerint a váci terület tulajdonosa kapcsolatban állhat a milliárdos vállalkozóval.
júl. 24
8:36
Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel (Portfolio)
A világgazdaság egyik motorja, a kínai gazdaság tovább lassulhat, ennek nem örülnek a befektetők, vállalati fronton azonban sok jó hír érkezett. 16 havi mélypontra, a várt 49,7 helyett 48,2 pontra...
júl. 24
8:36
Az elmúlt két évben jelentősen csökkent a vállalkozások száma (Pénzcentrum)
2007-ben 480 ezer vállalkozást tartottak nyilván....
júl. 24
8:38
Gyenge nyitás várható az európai piacokon (Blikk)
júl. 24
8:38
Ezért maradt el Orbán rádióinterjúja (Kripto Akadémia)
Bár reggel nem beszélt a Kossuth Rádióban, szombat délelőtt nagy bejelentésre készülhet a miniszterelnök.
júl. 24
8:38
Mindenkit meglepett az államtitkár (Portfolio)
Az origo Orbán Gábor államtitkár távozásának részleteiről közölt információkat. A portál szerint jobb ajánlatot kapott egy piaci szereplőtől, de az NGM és az MNB közötti feszültségek is szerepet...
júl. 24
8:40
Varga nyugdíjcsökkentésre figyelmeztetett (Portfolio)
Ha sikeres lenne a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása érdekében tervezett referendum, akár nyugdíjcsökkentéssel is számolhatnak az öregségi ellátásban részesülők - figyelmeztetett Varga...
júl. 24
8:48
Netsky: Az extrém reakciók vonzzák igazán (Metropol)
A fiatal belga drum ’n’ bass-producer a Balaton Soundon lépett fel. Koncertje előtt készülő nagylemezéről is elmondott néhány érdekességet.
júl. 24
8:51
Törökország az Iszlám Állam állásait bombázta (ATV)
Légicsapásokat mért péntek hajnalban Törökország az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges dzsihadista szervezet állásaira a török határhoz közeli szíriai Havar településen anélkül, hogy harci repülői behatoltak volna szíriai légtérbe - közölte a TRT Türk nemzetközi televíziócsatorna. Péntek éjjel a török hatóságok nagyszabású razziát tartottak Isztambulban iszlamisták és kurd milíciák feltételezett…
júl. 24
8:54
Felfegyverzett drónt épített egy fiú - elfogták a rendőrök (Blikk)
Hárommillióan látták már a 18 éves amerikai srác videóját, mely az általa épített, felfegyverzett drónt ábrázolja. Azt még a hatóságok sem tudják, hogy a connecticuti Austin Haughwout magával a szerkezet megépítésével milyen törvényt sértett meg, annyi azonban biztos, hogy a rendőröket megrugdosta, így letartóztatták.
júl. 24
8:54
Hat népszavazási kezdeményezés az elmúlt másfél évben (Infostart)
A benyújtott 113 közül hat népszavazási kezdeményezést hitelesített jogerősen az új népszavazási törvény 2014. januári életbe lépése óta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és az ügyekben másodfokon eljáró Kúria. 2002-2014 között az NVB és jogelődje, az Országos Választási Bizottság (OVB) a benyújtott 1775 kezdeményezésből 165-öt hitelesített.
júl. 24
8:54
Légicsapásokat mért Törökország a szélsőségesek állásaira (Blikk)
júl. 24
8:54
Péterfalvi a bíróságokban bízik (Alternatív Energia)
Az információszabadsághoz fűződő alapjog semmilyen szabállyal nem vonható meg.
júl. 24
8:54
Ne menjen a strandra senki, lehetnek még izgalmak (Portfolio)
A legfontosabb hír ma, hogy 16 havi mélypontra, a várt 49,7 helyett 48,2 pontra esett a kínai beszerzésimenedzser-index, ami a kínai gazdaság további lassulását vetíti előre. Ez pedig felülírja az...
júl. 24
8:56
Ápolónő vetette magát a mélybe a karcagi kórház 8. emeletéről (Blikk)
Karcag - Öngyilkos lett a karcagi kórházban egy nővér csütörtökön este.
júl. 24
8:56
A TV2 keresztbe tesz az RTL-nek? (Alternatív Energia)
Olyan énekesek tűnhetnek fel a Sztárban Sztár színpadán, akik előtte a konkurens csatornánál dolgoztak.
júl. 24
8:56
Hatalmas volt a meglepetés az Amazonnál (Portfolio)
Magasan a várakozások felett teljesített az Amazon a második negyedévben - derült ki a társaság piacok zárása után közzétett gyorsjelentésből. A hírnek örültek a befektetők, a zárás utáni...
júl. 24
8:57
Ma kezdődik a kórusfesztivál Pécsen (hirado.hu)
A kontinens legnagyobb kórusfesztiválját háromévente rendezik meg, Pécs már 1988-ban is otthont adott az 1961 óta zajló sorozatnak.
júl. 24
8:58
Visszaverték az al Shabaabot Szomáliában (Alternatív Energia)
júl. 24
8:58
Kiábrándító kínai adat érkezett (Portfolio)
Júliusban a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 15 havi mélypontjára esett. Minden almutató romlott az előző hónaphoz képest. Ez pedig még tovább rombolja a kínai gazdaság fellendülésével...
júl. 24
9:00
Szeméthegyek a fővárosban (Alternatív Energia)
A politikusok nem tudnak dönteni, hol gyűjtsék a kitermelt hulladékot.
júl. 24
9:00
Gyengülő irányt vett a forint (Portfolio)
Pénteken már 311 fölött járunk az euróval szemben, ami azt jelenti, hogy tegnap reggelhez képest három egységet emelkedtek a jegyzések. A feltörekvő piaci devizák közül többet is ütnek éppen, így a...
júl. 24
9:02
Eladja egyik leányát az Intesa (Portfolio)
Az Intesa Sanpaolo 2015 végéig el kívánja adni az Accedo fogyasztási hitelekkel foglalkozó egységét - értesült két forrásból a Reuters. Az Intesa egy többéves terv keretében eladja azokat az...
júl. 24
9:03
Nagyüzemben hamisították a BKV-jegyeket a Belvárosban (444.hu)
Egy Szent István körúti üzletben árulták a hamis jegyeket.
júl. 24
9:05
Veszélyes bölénnyel szelfizni (444.hu)
Egy 43 éves nőt öklelt fel az állat, miközben kislányával szelfizni próbált.
júl. 24
9:06
A Nikkei veszi meg a Financial Timest (ProfitLine)
A legnagyobb ázsiai üzleti médiacsoport, a japán Nikkei veszi meg a Financial Timest - közölte csütörtökön a Londoni Értéktőzsdén a gazdasági napilapot csaknem hat évtizede birtokló Pearson csoport.
júl. 24
9:06
Telefonnal fizetni üzemanyagért? Hamarosan megtörténhet (Auto Pult)
A Shell és a PayPal közreműködésének révén az Egyesült Királyságban már lehetővé vált, hogy okostelefonunk segítségével fizessünk az üzemanyagért.
júl. 24
9:08
Elektromos kisteherautót gyárt a német posta (ProfitLine)
Elektromos üzemű kisteherautót gyárt saját használatra a Deutsche Post német postavállalat, a Streetscooter nevű modellből az év végén már félezer darab jár majd a német utakon.
júl. 24
9:09
Ilyen országban kár vállalkozni? (Privátbankár)
Az elmúlt időszakban bevezetett szigorítások miatt az utóbbi két évben drasztikusan visszaesett a működő vállalkozások szám.
júl. 24
9:09
Kiugrott a nyolcadikról egy ápolónő (ATV)
Feltehetően öngyilkossági szándékkal leugrott a karcagi kórház tűzlépcsőjéről egy dolgozó – írja a szoljon.hu.
júl. 24
9:12
Brutális kihívást teljesített Szabó Ádám (BorsOnline)
Délelőtt tizenegykor már majd’ leragadt a szeme, de erejét megfeszítve harmonikázott Szabó Ádám, akinek ekkor még bő másfél órája volt a huszonnégy órás rekordkísérletből.
júl. 24
9:12
Kórusfesztivál kezdődik Pécsen (Infostart)
A pécsi és a városba látogató civileket is megszólító első közös énekléssel, valamint a Muzsikás Magyar Népi Együttes és a Bartók Béla Leánykar fellépésével kezdődik ma az augusztus 2-ig tartó XIX. Europa Cantat a baranyai megyeszékhelyen a Zsolnay Kulturális Negyedben.
júl. 24
9:12
Mindkét irányban torlódás várható Röszkénél (Blikk)
júl. 24
9:12
Nem lesz Grexit – állítja Juncker (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság elnöke szerint azonban attól függ minden, hogy a görögök mit valósítanak meg.
júl. 24
9:12
Vigyázat! Így vertek át sokakat a buszjegyekkel (Pénzcentrum)
Hamis BKV-jegyeket árultak egy belvárosi üzletben....
júl. 24
9:14
Órákig ülhet a dugóban Röszkénél (Alternatív Energia)
Mindkét irányban jelentős forgalom várható a határátkelőhelyen.

Keresés