Egy 105 éves konfliktusnak vetettek véget az amerikai fiúcserkészetnél: feloldották a vezetők és és alkalmazottak homoszexualitásának tilalmát. Meleg fiúkat már fogadnak be, de most a felnőttekre vonatkozó szabályokon is könnyítettek. Az amerikai cserkészmozgalom létszáma csökken, a szabadabb szabályozás miatt a konzervatívabb csoportok leszakadtak a szövetségről.
A napsütésben gazdag országokban ma már 5 cent, vagyis kevesebb mint 15 forint a napenergia kilowattóránkénti ára, ami a napelemek és a hozzájuk kapcsolt új típusú akkumulátorok fejlődése révén...
Csalódást okozó negyedéves számokat közölt a "kínai Google", a Baidu - derül ki a negyedéves jelentéséből. A hírre több mint 6%-ot esett a részvények árfolyama. Az időszak nettó eredménye elmaradt az...
Még csak huszonöt éves, de már tizenkét nyelven beszél Muszka Katalin. Szenvedélye a tanulás, az új ismeretek gyűjtése, és ezt leginkább a nyelvek tanulásán keresztül éri el.
Úgy tűnik, hogy a kémfotós műfajnak kezd beáldozni. A lesből lődözők alól maguk a gyártók húzzák ki a talajt, akik egyre többször mutatják meg álcázott termékeiket újságíróknak és a nyilvánosságnak. Ezúttal a C-osztály kupé verziója volt soron.
A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosítása augusztustól lehetővé teszi a nem művelt borszőlő ültetvény kivágását, illetve a művelést elmulasztó megbírságolását is, a bortörvény módosítása pedig a borhamisítót szankcionálja.
A nemzetközi piacok esésével párhuzamosan a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 232,65 pontos, 1,04 százalékos csökkenéssel 22 151,40 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest.
A rendőrök 857 határsértőt, köztük 173 gyermeket tartóztattak fel a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén hétfőn – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
A nyári táborok ára nem emelkedett a tavalyi évhez képest. Mégis 10 százalékkal többet költenek a szülők a táboroztatásra, mondta el az InfoRádiónak Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.
A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésein rendre kiváló hangulatot teremtő Carpathian Brigade közleményben tudatta, a románok elleni Európa-bajnoki-selejtezőn sem lesz jelen.
Akár 250-300 ezer migráns is érkezhetne Magyarországra az év végéig, ezért van szükség a déli biztonsági határzárra – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán kedden. Kovács Zoltán emlékeztetett: a hét végéig több mint 95 ezren lépték át illegálisan a magyar határt. Szavai szerint ezt az “áradatot” kezelni kell, ebben lehet hatékony segítség a ...
A jelentés megállapította, hogy Magyarország egyszerre forrása, tranzit- és célországa is az emberkereskedelemnek. Malajzia és Kuba ugyanakkor kikerült a legrosszabb, hármas kategóriából az amerikai külügyminisztérium 2014-re vonatkozó éves emberkereskedelem-jelentésében. A döntés bírálói a lépés mögött politikai indítékot gyanítanak. A washingtoni diplomáciai visszautasította a vádakat.
Enyhe emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Móró Tamás elmondta: mivel Európában optimistább a hangulat, a hétfői esést követően korrekcióra, 0,5 százalékos emelkedésre számít a keddi kereskedésben, alacsony forgalom mellett. Trippon Mariann, a CIB Bank Zrt. vezető elemzője az MTI-nek eljuttatott összefoglalójában jelezte, hogy Európában a…
Kedden újra 310 alá bukott az euróárfolyamunk, amivel eltávolodtunk a korábbi mélyponttól. Egyelőre ugyanakkor úgy tűnik, hogy újabb hullámvasútra ültünk fel, az elmúlt hetek erősödései ugyanis nem...
Augusztustól lehetővé válik a nem művelt borszőlő ültetvény kivágása, a művelést elmulasztó megbírságolása, a bortörvény módosítása pedig a borhamisítót szankcionálja.
A tegnapi esés után ma kismértékű emelkedéssel nyithatnak az európai tőzsdék. A befektetők a görög adósságrendezéssel kapcsolatos fejleményekre és a Fed ma kezdődő ülésére fókuszálnak.Emelkedéssel...
A Fiat Chrysler a korábban elkövetett hibája miatt most akár egy 2,9 milliárd dollár összértékű jármű-visszavásárlásra kényszerülhet. Az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatallal kötött...
Az ügyesek megtalálják a módját, hogyan tegyék készpénzzé a SZÉP-kártya keretet, ebben a vendéglátósok - szép sápért - segítenek is. De akár külföldi út is fizethető SZÉP-kártyával a hírek szerint.
Érdekes, mégis könnyen elképzelhető hírek bukkantak fel a világhálón: egyes források szerint az Apple nevével fémjelzett autó BMW lesz, méghozzá az elektromos i3-on alapul majd.
A DK elnöke szerint Orbán bevándorlással kapcsolatos véleménye nem a magyarok többségének véleménye, ezért levelet írt az Európai Bizottság bevándorlásért felelős biztosához.
Japánban egy hónapja tart a rekkenő hőség, és csak az elmúlt egy hét alatt három ember halálát okozta a szokatlanul nagy meleg, és mintegy 7300 ember szorult kórházi kezelésre.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott múlt héten kinevezett szövetségi kapitánya szerint a leglényegesebb, hogy a játékosok számára példakép tudjon lenni.
MetLog Logisztikai Központ néven, több mint egymilliárd forintból új ipari szolgáltató létesítmény épül Kecskeméten, a Mercedes-gyár tőszomszédságában - tudatta a projekt kiemelt értékesítési...
Az építőipar kezd magához térni, a lakásépítési engedélyek száma már érdemben növekszik, de az újonnan épülő lakások, házak száma még mindig a válság előtti szinten áll, a rendszerváltás előtti...
Hitel már lesz a 3-as metró kocsijainak felújításához - már csak az a kérdés, hogy ki újítja majd fel a metrószerelvényeket. A hitel a vita alatt is ketyeg...
Hiába a Diósgyőr elleni 3-1-es bajnoki siker, a Fradi-szurkolóinak ez édes kevés a felejtéshez, a mérkőzés után Kubatov Gábor házához vonultak a drukkerek.
Megérkeztek Athénba a hitelezőket képviselő intézmények szakértői és megkezdték az egyeztetéseket a görög hatóságokkal a harmadik hitelprogramról – jelentette be hétfőn az Európai Bizottság szóvivője, aki arra is figyelmeztetett, hogy Görögországnak további reformokat kell elfogadnia az új kölcsönök folyósításához.
Akár egymillió forint is lehet egy balatonfüredi apartman négyzetméter ára, de ez csak kismértékben köszönhető a piac fellendülésének, sokkal inkább annak, hogy a város divatossá vált, mert könnyen elérhető Budapestről és csodás ingatlanokat kínál.
A kínai gazdaság gyengülésére a WTI olaj is reagált, 47 dollár alá csökkent a kurzus. A TEVA tegnap közölte, hogy visszavonja a Mylan-ra tett ajánlatát, emiatt több, mint 10%-ot zuhant az árfolyam. A hét vége felé jön a Richter gyorsjelentés, amit érdemes lesz figyelni. Forrás: GazdaságTV.hu