Botrányos számlákra bukkant az időközi választáson megválasztott új elöljáró a kelet-horvátországi Ceminac járásban: az egyik szerint február 31 napból áll, egy másik szerint pedig ugyanazon a napon füvet nyírt és havat is takarított egy vállalat, majd mindkét szolgáltatást meg is fizettette.
Fej-fej mellett vannak az igen és a nem szavazatok - derül ki a legfrissebb görög közvéleménykutatásból. Az igenek most éppen többen vannak, de egyik tábor sem éri el az 50%-ot. Eközben a görög...
Lakeland – Bár az államügyész 555 éves halmazati börtönbüntetést kérvényezett, Jennifer Fichter (30) végül "csak" 22 évet kapott a gyerekmegrontásokért.
Egy ember könnyebben megsérült, amikor két autóbusz összeütközött Zalaegerszegen, az autóbusz-pályaudvaron péntek este - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Budapest — Kérdéses, hogy felboncolják-e Overdose-t – tudta meg a Blikk. Egyelőre ugyanis, úgy tűnik, a csodaló tulajdonosainak kell arról dönteni, hogy kivizsgáltatják a halál okát, vagy inkább elhamvasztják az állatot.
Ősszel Családbarát ország címen indít kampányt a kormány. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői sajtóhírekre reagálva azt mondták: nem valakik vagy valami ellen, hanem egy érték mellett állnak ki.
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, aki a bíróságokba vetett bizalomról és a szolgáltató bíróságokról beszélt. Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója és Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzőjével pedig a költségvetésről, államháztartás helyzetéről volt szó.
Nagy károkat okozott, de kevés áldozatot szedett a pénteki erős nyugat-kínai földrengés - közölte késő esti összefoglaló jelentésében a polgári ügyek pekingi minisztériuma.
Tíz népszavazási kezdeményezést utasított el az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, valamennyit Szepessy Zsolt nyújtotta be. A testület szerint az Összefogás Párt elnöke visszaél a népszavazás intézményével.
Fej-fej mellett vannak az igen és a nem szavazatok - derül ki a legfrissebb görög közvéleménykutatásból. Az igenek most éppen többen vannak, de egyik tábor sem éri el az 50%-ot. Eközben a görög...
K&H Alapkezelő "A piaci szereplők többségének várakozásától eltérően nem született meg az utolsó előtti pillanatban a görög megállapodás. A tanulság az, hogy a politikusok is emberek, a döntéseik...
MKB Alapkezelő "Júniusban egyértelműen a görög-EU birkózás fordulatai határozták meg a főbb piacok mozgását és a hónap végéhez, a második mentőcsomag határidejének lejártához közeledve fokozatosan...
Meghatározta a Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli - Európai Unión kívüli - állampolgárok legmagasabb létszámát a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Közlöny pénteki...
Elindította 1353-as segélyvonalát a nagyfai migráns gyerekek megsegítésére az Ökumenikus Segélyszervezet. Egy hívással 250 forint támogatás juttatható el a táborban élőknek. Az adományokból fejlesztő gyerekfoglalkozást szeretnének indítani - mondta az InfoRádióban a szervezet elnök-igazgatója. Lehel László beszámolt arról, hogy a héten már gyerekjátékokat, tápszert, tisztálkodószereket juttattak…
CIB Alapkezelő "A legfrissebb aktualitás a görög helyzet, ami a napokban meghatározta és meghatározza a tőkepiacok mozgását. Jelen ajánló a július 5-i népszavazás előtt készült, az ott várható...
Meghatározta a Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli - Európai Unión kívüli - állampolgárok legmagasabb létszámát a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent rendeletében.
Equilor Alapkezelő "Június utolsó hétvégéje sok izgalmat tartogatott a befektetőknek. Mint ahogy azt már megszokhattuk a fontosabb döntéseket hétvégén hozzák, így elég nehéz azonnal reagálni a...
Aberdeen Alapkezelő "Az első negyedéves negatív növekedés után lendületet vett az amerikai gazdaság, és az adatok kezdik visszaigazolni azt a várakozásunkat, hogy erős lehet az amerikai növekedés...
Budapest Alapkezelő Nothing in life is as important as you think it is, while you are thinking about it. - Daniel Kahneman "Tisztázzuk az elején: nem akarok előrejelzésekbe bocsátkozni a görög...
Fej-fej mellett vannak az igen és a nem szavazatok - derül ki a legfrissebb görög közvéleménykutatásból. Az igenek most éppen többen vannak, de egyik tábor sem éri el az 50%-ot. Eközben a görög...
A Volán-társaságok a hőségriadó miatt több intézkedést is bevezettek - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pénteken az MTI érdeklődésére, a tájékoztatás szerint a társaságok kötelezővé tették például a légkondicionáló használatát az azzal felszerelt autóbuszban, pályaudvaron, utasváróban.
Raiffeisen Alapkezelő "Június 30-án kifutott a Görögországnak nyújtott mentőcsomag, az ország nem teljesítette az 1,6 milliárd eurós fizetési kötelezettségét az IMF felé, így gyakorlatilag csődbe...