Lidgerwood — Szülei és nővére legnagyobb örömére, születése után 345 nappal végre hazatérhetett a kis Trevor Folek, aki tavaly júliusban alig félkilósan és mindössze 23 hetesen jött a világra az Észak-Dakota állambeli város kórházában.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthonából érkező húsz gyereket látogatta meg a köztársasági elnök felesége Zánkán.
A Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén megtalált repülőgéproncs-darab valószínűleg egy Boeing 777-es típusú gépé, de egyelőre nem bizonyított, hogy az a Malaysia Airlines légitársaság 2014. március 8-án eltűnt MH370-es járatáé - mondták egybehangzóan maláj, francia és amerikai légügyi szakértők.
Az idei, márciusban megrendezett Genfi Autószalonon vált hivatalossá a német Borgward márkának a feltámadása, amely 42 évnyi működést követően több mint 50 éve, 1961-ben ment csődbe. A márkaalapító Carl F.W. Borgward unokája, Christian Borgward már több mint 10 éve azon fáradozik minden erejével, hogy sikeres legyen nagypapája cégének újjáélesztése.
A győri vasútállomáson leszállítottak 26 migránst a rendőrök a Budapestről Bécsbe tartó expresszvonatról - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradójában.
Egy héttel a republikánus elnökjelölt-aspiránsok első televíziós vitája előtt, a párt szavazóinak egyötödének támogatásával tartja első helyét a Fehér Házra pályázó ellenzéki politikusok csoportjában Donald Trump milliárdos vállalkozó és televíziós személyiség - derült ki a Quinnipiac Egyetem csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017 előtt kamatemelésbe fogna, annak ellenére sem, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme - jóllehet az idén várhatóan már lassul - továbbra is robusztus, és hamarosan az infláció is markáns ívben felfelé indul.
A győri vasútállomáson leszállítottak 26 migránst a rendőrök a Budapestről Bécsbe tartó expresszvonatról - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradójában
Szeptember 7-re tűzték ki Ivo Sanader volt horvát kormányfő perét a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében, amelyet azért kell megismételni, mert a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön: az euróval szemben erősödött, a dollárhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest viszont gyengült a magyar fizetőeszköz
300 g mirelit zöldborsó 200 g főtt, füstölt sonka 100 g füstölt bacon szalonna 3 közepes fej vöröshagyma 100 ml tejszín 750 ml húsleves 1 evőkanál vaj 1 evőkanál liszt 1 csokor metélőhagyma só bors
A magyar menedékjogról szóló törvény ijesztő módosítása a háborúk és üldöztetések elől menekülők tízezreit veszélyezteti – mondta az Amnesty International.
Szeptember 7-re tűzték ki Ivo Sanader volt horvát kormányfő perét a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében, amelyet azért kell megismételni, mert a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, és az ügyet visszautalta a zágrábi megyei bírósághoz.
Bár az illető mandátuma 1920. július 22-én, halála napján lejárt, azért nem kis dolog egy egykori főrendiház tagjának otthonát birtokolni! A hadnagyi, majd később kapitányi rangra emelkedett (Verseghi) Márffy Emil fonyódi háza úgy véljük, megéri a pénzét.
Győr — Erre még Julian király, a Madagaszkár félbolond gyűrűsfarkú makija is elismerően füttyentene: nem is egy, de rögtön két katta született a győri állatkertben.
Félreértette az ugrást előkészítő segítőt az a brit turista, aki múlt héten vesztette életét bungee jumping közben Dél-Spanyolországban - jelentették be a spanyol hatóságok.
Az Amazon cégcsoport online műsorszolgáltatójánál folytatja a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsora, a BBC által gyártott és forgalmazott Top Gear egykori stábja.
Az Európára nehezedő migrációs nyomásra való felkészülésként közös gyakorlatot tartott a szlovák hadsereg és a rendőrség Nyitrán - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.
Soron kívüli leszállást hajtott végre csütörtök délután a varsói Chopin-repülőtéren a török légitársaság egyik repülőgépe, a befejezett biztonsági vizsgálat után a járat továbbindult - értesült a TVN24 lengyel hírtelevízió.
Salento — Az ismert hollywoodi színészt, Willem Dafoe-t (60) a szemrevaló felesége, Giada Colagrande (39) társaságában fotózták az olaszországi Salento strandján.