Történelmi jelentőségű népszavazás kezdődött vasárnap reggel Görögországban arról, hogy hajlandó-e a lakosság elfogadni a nemzetközi hitelezőknek az országgal szemben támasztott követelményeit, vagy inkább elutasítja a megállapodásért cserében feltételül szabott reformintézkedések bevezetését.
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
Kedves kollégák, kérjük tiszteljétek meg egymást azzal, hogy az irodában nem néztek ki úgy, mint egy szakadt csöves! Komoly munkahelyen, komoly emberek komolyan öltöznek. Komoly! Nyilvános a 444 dress code-ja. Küldje el nekünk az önökét!
Több mint kétszáz tő vadkendert találtak a rendőrök Szolnokon, egy használaton kívüli gyártelep területén, a nyomozók eljárást indítottak egy 44 éves szolnoki férfi ellen kábítószer birtoklása miatt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
A rekkenő hőségben is táncoló színes karnevál ünnepelte a meleg büszkeséget Madridban. A szervezők szerint a felvonuláson mintegy másfél millió ember vett részt.
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött Ausztráliában. Összesen 30 ezer katona, a helyiek mellett amerikaiak, japánok és új-zélandiak vesznek részt a szárazföldön, levegőben és tengeren egyaránt zajló műveletekben.
Megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulásával, az ingyenes gyermekétkeztetéssel és a hozzátartozói vagyonnyilatkozatok nyilvánosságával összefüggő népszavazási kezdeményezésekre vonatkozó határozatát a Kúria a Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint
A Twitter a politikusok egyik legfontosabb munkaeszköze lett az utóbbi években, a felmérések szerint a világ vezetőinek több mint négyötöde rendszeresen használja. Aki jól csinálja, az akár több millió saját választóját tudja első kézből tájékoztatni rövid, 140 karakteres üzeneteivel. Íme a legprofibbak:
Az ENSZ Gyermekalapja szerint csaknem hetvenmillió gyerek vesztheti életét amúgy gyógyítható betegségekben a következő másfél évtized során, ha a nemzetközi közösség nem fordít nagyobb figyelmet sorsukra. Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványának ügyvezető igazgatója, Danks Emese szerint a jóléti társadalmaknak is nagy a felelőssége.
Adócsalás és vesztegetés miatt a horvát rendőrség őrizetbe vette a Dinamo Zagreb futballklub elnökét, Zdravko Mamicot és fivérét, Zorant, aki a csapat vezetőedzője.
Teljes nyugalomban, egyelőre alacsony részvétel mellett zajlik Görögországban a népszavazás - mondta Fokasz Nikosz szociológus vasárnap az MTI-nek telefonon Athénból.