Július 1-től kezdték a munkát a fiatalok a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban. Jelentkezni azonban egészen a program végéig, augusztus 31-ig lehet, írja a Promenád.hu.
A Brit Állatorvos-szövetség (BVA) felmérése szerint, a mezőgazdaságban dolgozó állatorvosok munkája a legveszélyesebb, mert egy év alatt, több mint felük szenvedett sérülést, írja a 444.hu.
A Morgan Stanley önkéntesei robotprogramozásról tartottak műhelyfoglalkozást lányoknak, hogy felkeltsék érdeklődésüket az információtechnológia iránt, és hogy bebizonyítsák nekik: ez a terület a lányok számára is izgalmas karriert kínál.
A szocialisták EP-képviselője kedd reggeli közleményéből még egy sor idéznék, ami tökéletesen idézhető bármelyik év, bármelyik hónap, bármelyik napján: ”Sajnos a magyar kormány felelőtlen, késlekedő politikája már így is visszafordíthatatlan károkat okozott, ezért azonnali lépésekre szólítom fel az illetékeseket!”
Hogy délben megolvad az aszfalt, arra még csak-csak felkészül az ember, de hogy késő este is 30 fok fölött maradjon a hőmérséklet, az már szinte elviselhetetlen.
A világ legbutább autóversenyén, a Nascar széria daytonai futamán történt a baleset. Hihetetlen, de senki sem sérült meg komolyan, a nézők között is csak könnyebb sérültek voltak, őket a kirepülő alkatrészek találták el. (Roadandtrack)
Hozzájárulhatott öt beteg halálához a mentők által használt új légút-biztosítási technika - írta egy, a birtokában lévő szakértői jelentésre hivatkozva a Népszabadság keddi számában.
Az Egyesült Államok erősíti az Iszlám Állam (IÁ) szíriai hátországa, így például a dzsihadista szervezet finanszírozásában kulcsfontosságú szerepet betöltő olaj- és gázipari létesítmények elleni támadásait - közölte Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Pentagonban tartott sajtóértekezletén.
Zárt ajtók mögött zajlik a magyarbánhegyesi ámokfutó T. Lajos tárgyalása, ám a Bors érdekes fejleményekről értesült a bíróságon folyó eseményekről. Meghallgatták a lövöldözést túlélő R. Józsefet, aki kérte: vezessék ki a tárgyalóból az életére törő férfit.
Menekültügyi témában szólalt fel hétfő este az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén Deli Andor fideszes és Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő.
Hozzájárulhatott öt beteg halálához a mentők által használt új légút-biztosítási technika - írta egy, a birtokában lévő szakértői jelentésre hivatkozva a Népszabadság keddi számában.
A Bassár el-Aszad elnökhöz hű szíriai hadsereg egyik bázisánál hajtott végre öngyilkos merényletet az al-Kaida szíriai szárnya a harcok dúlta Aleppóban, 25 katona meghalt a támadásban - jelentette egy szíriai ellenzéki szervezet.
Eddig bírta játék nélkül Vágó István. A kvíz koronázatlan királya három év után visszatért kedvenc műfajához. A játékmester a közösségi oldalon teszteli rajongói tudását.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) jogszabályi kiskapukkal asszisztál ahhoz, hogy a bennfentes gazdálkodók ki tudják játszani az uniós támogatási szabályokat – állítja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Úgy látják, az 1200 hektárnál nagyobb földek támogatásának lenullázásával a kormány nem az „agrároligarchákra” mért csapást, hanem a „versenyképes és hatékony…
Egyelőre szeptember nyolcadikáig marad rács mögött a három letartóztatott gyanúsított. Szombaton járna le a Buda-Cash ügyben is az előzetes, de annak hosszabbításáról még nem döntött a bíróság. (Mno)
A kormány rendeletében jövő január 1-jére halasztotta a szemétszállítóknak azt a kötelezettségét, hogy két űrméretű kukát ajánljanak fel az ügyfeleknek. Eredetileg a jogszabály július 1-jétől lett volna hatályos, hétfőn azonban az új rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben.
Magyarország akár bíróságon is megvédi az új földforgalmi törvényt - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Tegnap találkozott a német kancellár és a francia elnök, hogy egyeztessenek a görög adósságválsággal kapcsolatban, a tárgyalások pedig ma folytatódhatnak. Ami a vállalati híreket illeti, a Samsung és...
Telefonon beszélt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel és Evklídisz Cakalotosz új görög pénzügyminiszterrel Jack Lew, az amerikai pénzügyi tárca vezetője, és jelezte, hogy Washington...
Indul a kártalanítás: a 6 millió forintig terjedő összegeket kezdik el kifizetni több mint 30 ezer ügyfélnek. Akinek ennél több pénze volt Quaestor-kötvényben, annak meg kell várnia egy alkotmánybírósági eljárás végét. Minden érintett személyre szóló levelet kap,
Donald Trump republikánus párti elnökjelölt-aspiráns hétfői közleményében azzal vádolta az amerikai médiát, hogy szándékosan kiforgatta a mexikói bevándorlókra tett becsmérlő szavait, egyúttal azonban arról értekezett, hogy szerinte az Egyesült Államok "Mexikó szeméttelepe lett".