Görögországnak a vasárnapi népszavazás eredménye alapján távoznia kellene az euróövezetből, mert az ország nem tudja teljesíteni a követelményeket - írják lényegében egybehangzóan a keddi országos cseh napilapok.
Ma tovább folytatódnak a görög adósságválsággal kapcsolatos tárgyalások az EU-csúcson. A tegnapi rossz hangulat után délelőtt még erősödni tudtak a tőzsdék, azonban délutánra elromlott a hangulat. A...
Egyelőre nem tudják, hogy pontosan mit történt. Reggel hat óra körül mászott fel három migráns egy kamionra, ezt észlelték a hatóságok, leállították a konvojt és ekkor találták meg a holttestet. Tíz napja egy etióp férfi halt meg az alagútban, ő … Folytatás
Pásztory Dóra paralimpiai bajnoknak nem tetszik, hogy a botrányok ellenére Deutsch Tamás simán alelnök maradhatott a paralimpiai bizottságban. Deutsch szerint Londonból nem kéne kritizálni.
A republikánusok zavarodottan nézik, ahogy ingatlanmágnás elnökjelöltjük olyan érzékeny témáknak ront neki frontálisan, mint a mexikói bevándorlás és a nemzetközi kereskedelem. Összefügghet-e Trump és az európai populisták retorikája? Míg korábban a politikai centrumból, ma inkább az elégedetlenek felől igyekeznek szavazókat gyűjteni a pártok szerte Európában – és ezek szerint most már…
888 határsértőt, köztük 83 gyermeket tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén hétfőn – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Menekültügyi témában szólalt fel hétfő este az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén Deli Andor fideszes és Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő.
A Kúria eljárásjogi szabálysértés miatt hatályon kívül helyezte kedden a Fővárosi Ítélőtábla részítéletét, és a másodfokú bíróságot új eljárásra kötelezte a sukorói kaszinókoncesszió késedelmi kötbér ügyében.
A filmmogul kedvese, a mindig csinos Tímea odáig is van ettől. Újra bepillantást nyerhetünk Magyarország egyik legsikeresebb házasságának kulisszái mögé. A Heimlch-féle műfogástól a jeges vízig.
A férfi vízilabda-válogatott győzött a franciák ellen kedden a dél-koreai Kvangdzsuban zajló Universiadén, és nagyon közel került ahhoz, hogy megnyerje csoportját.
Magyarországon kissé meghaladja az európai uniós átlagot az állami költések hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya, ezzel a középmezőnyben helyezkedik el - derült ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) kedden közzétett rangsorából.
Egy friss tanulmány arra mutat rá, hogy a történelmi példák tanulsága szerint kizárólag az adósságok névértékének leírása az, ami segíthet a túlságosan eladósodott országokon. Amikor csak a lejáratok...
Elkezdődött az első kulcsfontosságú tárgyalás, de az igazán fontos hírek az este hatkor kezdődő rendkívüli csúcsot követően várhatók. Egyelőre arra utalnak a nyilatkozatok, hogy nem puhul az európai...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése értelmében az MNB az eddigi 3 és 5 éves futamidő mellett 10 éves lejárattal is meghirdeti a banki állampapír-vásárlást támogató kamatcsere-eszközét...
A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal járhattak magasabban, mint egy évvel korábban. Előző havi felmérésünk óta jelentősen emelkedtek az...
A jogrendszer részévé váltak a Kúria iránymutatásai, amelyek fontos szerepet játszanak az állampolgárok eligazításában, annak a megállapításában, hogy mi Magyarországon a hatályos jog - jelentette ki Darák Péter, a Kúria elnöke kedden Budapesten.
A Kúria eljárásjogi szabálysértés miatt hatályon kívül helyezte kedden a Fővárosi Ítélőtábla részítéletét, és a másodfokú bíróságot új eljárásra kötelezte a sukorói kaszinókoncesszió késedelmi kötbér ügyében
Sokat kell még dolgozni a kultúrdiplomácia és a külpolitika közötti együttműködésen - mondta a külgazdasági és külügyi miniszterhelyettes a Balassi Intézet Budapesten rendezett igazgatói találkozóján.
Az illegális bevándorlás elleni fellépés érdekében elfogadott törvénymódosítás mielőbbi kihirdetését szeretné a Fidesz, hogy a hatóságok minél gyorsabban felkészülhessenek a jogszabály alkalmazására - közölte a kormánypárti frakció szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Csigolyatörés miatt már a harmadik, hétfői szakasz után befejeződött a sárga trikós, svájci Fabian Cancellara Tourja. Csapata, a Trek honlapján megerősítették a hírt és bemutatták a röntgenfelvételt is.
Rekord alacsony szintre, egy százalék alá csökkent a meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) aukciós átlaghozama kedden az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján kedden.
Egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak egyesek a keddi napnak Görögország jövője szempontjából. Emiatt meglehetősen idegesek a befektetők az európai tőzsdéken és devizapiacokon. Az euró szenved a...