Budapest – Lesajnáljuk a magyar futballt, és komoly eredményeket nem értek el klubcsapataink és a válogatott sem az elmúlt évtizedekben. Ám néha úgy tűnik, van remény.
Hogyan jutottunk ide, miért nem jutnak dűlőre a görögök a hitelezőikkel? Zűrzavaros időkben csak a nyugati kultúra klasszikusai adhatnak a kezünkbe iránytűt.
Augusztus előtt már nem szállhat fel a hő okozta károk miatt a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, mely július 3-án érkezett Hawaiira, miután leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint 8000 kilométeres útját Japánból a csendes-óceáni szigetre.
A szerdai viharkárok után a kárenyhítés a legfontosabb, illetve az, hogy a károsultak minél hamarabb jelezzék a biztosítónak a történteket - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Az eurócsoport hétvégi maratoni üléseinek egyelőre nincs kézzel fogható eredménye a görög válsággal kapcsolatban. Nincs egyetértés a résztvevők között, felfokozott a hangulat és kemény szavak...
Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője harmadik lett a Portugáliában megrendezett FIA WTCC első futamán. Ezzel az eredménnyel összetettben feljött a negyedik helyre.
Oroszország tanulmányozza annak lehetőségét, hogy közvetlen energiaszállítással támogassa Görögország gazdaságának talpra állítását - közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter vasárnap.
Ha egy nőnek már nincs mivel előrukkolnia, akkor jön el a nagy hajátalakítás ideje. A Blikk most megmutat néhány celebet, akik kaméleonként alakultak át az utóbbi időben.
A szlovákiai Bős lakosai tiltakoznak az ellen, hogy jelenleg Ausztriában tartózkodó menekülteket szállásoljanak el a településen, ahol már megkezdték az erre kiszemelt épület felújítását.
Most Polgárdinál alakult ki masszív, tíz kilométeres sor Budapest felé, miután három autó összeütközött. A 81-es kilométerkőnél történt a baleset, amíg helyszínelnek, egy sávon halad a forgalom. (MTI)
Zamárdi – Vár rám Amerika, meg a Balaton.... énekelhetné Zimány Linda is ezt a jól ismert Pál Utcai Fiúk slágert, de az Egyesült Államokból éppen hazatérő modellünk nem igazán kívánt szerepelni az idei Balaton Soundon.
Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása véget ért, haladást sikerült elérni, de néhány jelentős ügyben az állam- illetve kormányfőknek kell döntést hozniuk - közölte a tanácskozás végeztével Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a tanácskozás elnöke.
Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása véget ért, haladást sikerült elérni, de néhány jelentős ügyben az állam- illetve kormányfőknek kell döntést hozniuk - közölte a tanácskozás végeztével Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a tanácskozás elnöke.
Kigyulladt egy Lőkösháza felé közlekedő vonat, emiatt a záhonyi és békéscsabai vonalon jelentős késésre lehet számítani - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a vasárnapi elődöntőben az amerikaiakat 4-3-ra legyőzve fináléba jutott a dél-koreai Kvangdzsuban zajló Universiadén.
Túlságosan megengedőnek nevezte és élesen bírálta az Iránnal annak nukleáris programjáról tárgyaló nagyhatalmakat vasárnap Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő
A Borussia Dortmund egy évre kölcsönadta a Sevillának olasz válogatott csatárát, Ciro Immobilét - ezt a BVB jelentette be vasárnap délután hivatalos honlapján.
Három autó összeütközött az M7-es autópálya 81-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon Polgárdi térségében, emiatt tíz kilométeres torlódás alakult ki - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap délután az MTI-vel.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a vasárnapi elődöntőben az amerikaiakat 4-3-ra legyőzve fináléba jutott a dél-koreai Kvangdzsuban zajló Universiadén.
Tizenöt tonna színesfémet, illetve fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök egy Pest megyei településen működő illegális fémtelepen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.