Lényegében a fuvarozók minden követelését átvitte a kormányon az egy hónapja kinevezett miniszteri biztos, Wáberer György - derül ki a legújabb kormányhatározatból.
Több mint háromszázmillió eurót kap Olaszország az illegális bevándorlók segítésére és további több mint kétszázmilliót a migrációval kapcsolatos biztonság megteremtésére az Európai Uniótól a tagállamoknak szánt hétmilliárdos csomagból - értesült a vasárnapi La Repubblica című olasz napilap
Mintegy 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert uniós pályázaton komplex passzívablak-gyártó technológia létesítésére, illetve új üzemcsarnok építésére a ceglédi központú Bau - Trans 2000 Kft.- tájékoztatta a cég egyik tulajdonosa az MTI-t.
Orbán Viktor miniszterelnök a következő, 2017-es világbajnokság rendező országának képviseletében átvette a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) zászlaját a kazanyi vizes vb vasárnapi záróünnepségén vasárnap.
A bikák törekedjenek az őszinteségre! KOS (Március 21. – április 20.) A munkahelyeden nagy csalódásokra számíthatsz, de ne keseredj el, minden nehézségből tanulhatunk! Próbáld elsősorban baráti tanácsokkal felvértezni magadat! BIKA (Április 21. – május 21.) Amit mára kitűzöl célként, meg tudod valósítani, ha igazán hiszel magadban! A társadhoz próbálj maximálisan őszinte lenni! IKREK…
Robbie Williams fellépésével kezdődik hétfőn a Sziget fesztivál, amelyen a megszokott színes koncertkínálat mellett utcaszínház, cirkusz, sportolási lehetőség és divatbemutató is várja a látogatókat - mondta el Gerendai Károly főszervező. A fesztivál idején néhány BKV-járatot sűrűbben indítanak, de közúti korlátozások is lesznek.
"Most végre eljutottunk oda, hogy a még fennmaradt lakossági deviza autós és fogyasztási hitelek forintosítását is végrehajtsa a magyar pénzügyi szektor.
Gyenge makroadat Kínából, egy erős Japánból ma reggel, a héten pedig a gyorsjelentések mellett ismét a görögökre figyelhetünk. Lassul a kínai gazdaság: A kínai export 8,6 százalékkal csökkent...
Hétfőn kezdik meg a szeptember 1-jén induló Családi Csődvédelmi Szolgálat leendő munkatársainak képzését - írja a Magyar Nemzet szombati számában az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva. Az...
Hiába az olcsó áfa, egyelőre kevés magyar intézi a nagybevásárlásait Romániában. A multik közül ugyanakkor már van, amelyik Magyarországon is hirdeti árait.
Obama saját politikai örökségének egyik kulcselemévé emeli a klímapolitikát. Szakértők üdvözlik a bejelentett lépések irányát, de azokat elégtelennek tartják – holott még a felemás ambíciójú intézkedéseket is szétverhetik az amerikai lobbicsoportok. Hogyan hatnak az egyre extrémebb klimatikus jelenségek a menekültkérdésre és a halálozásra?
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Városliget szomszédságában lévő Dürer kertre az állam most az új cirkusz egyik lehetséges helyeként tekint. Az Index cikkéből kiderül: Ukrajna feketelistára tette Gerard Depardieu-t, így az országban nem játszhatók a filmjei.
Julio C. Maglionénak, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnökének a jelére elindult vasárnap a 2017-es budapesti vizes világbajnokság hivatalos honlapja
A kormány, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Lízingszövetség közös érdeke, hogy a deviza-autóhitelesek megsegítése ügyében minél előbb olyan megoldás szülessen, amely az ügyfeleknek és a finanszírozóknak is elfogadható - mondta Révész Tamás, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja, a Budapest Autófinanszírozási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Több mint 30 milliárd dollárt fizethet a Berkshire Hathaway a repülőgép-alkatrészeket és energiatermelő eszközöket gyártó Precision Castpartért. Ha sikerrel záródnak az egyeztetések, úgy a tranzakció...
100 palack bort visznek Brüsszelbe, hogy megkóstolják a balatoni borokat a belgiumi hivatalnokok. Minden balatoni borfajtából visznek néhány üveggel. De a szállítmánnyal megvárják, hogy elkészüljön Európa első újbora, a Csabagyöngye. Ennek szüretje néhány napja kezdődött, de szeptember elején már boltokban is kapható lesz. Az akcióval azt szeretnék elérni, hogy a brüsszeli hivatalnokok is többet…
A Magyar Bankszövetség az autóhitelek forintosítását kezdeményező illetékes minisztériumokkal és a jegybankkal folyamatos tárgyalásokat folytatott az elmúlt hetekben, a tárgyalófelek már közel állnak ahhoz, hogy az augusztusi kormánydöntés után az autóhiteleket is forintosítsák - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetségnek az MTI megkeresésére.
Megugrott a hiteligénylések száma az új "szocpol" okán. A CSOK elvben igénybevehető lenne hitel nélkül is, ám az érdeklődök zöme a kölcsönt is igényel a forráshoz.
Egyes szolgáltatóknál olcsóbb volt a gázár, mint amit majd az állami közműszolgáltatónál fizet a fogyasztó. A szolgáltató ezt a Népszabadságnak azzal próbálta ellensúlyozni, hogy az ügyfelek Főgáz-hitelkártyával sokat nyerhetnek.
Isztambul - Lövéseket adtak le hétfő reggel Isztambulban az amerikai konzulátus épületére, a rendőrség viszonozta a tüzet, a két támadó pedig elmenekült. Az incidensben senki nem sebesült meg.