Tömegszerencsétlenséget okozó vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a vasárnap délelőtti Nógrád megyei vonatbaleset miatt - olvasható a police.hu portálon. Az Aszódról induló motorvonat nem várta be a kijelölt helyen, Acsa-Erdőkürt állomáson a Balassagyarmat felől érkező szerelvényt.
Nem várta be a kijelölt helyen, Acsa-Erdőkürt állomáson az Aszódról induló motorvonat a Balassagyarmat felől érkező szerelvényt, emiatt történt a vasárnap reggeli, több mint húsz ember sérüléséhez vezető baleset - állapította meg a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KSZ) vizsgálata
Megtalálták az 54 személlyel a fedélzetén vasárnap eltűnt indonéz repülőgép roncsait: az utasszállító az ország keleti részén fekvő Pápua tartományban zuhant le - közölte az indonéz közlekedési...
Megkétszereződött a Szerbiába érkező migránsok száma, néhány hete még csak naponta ezren lépték át a macedón-szerb határt, mára ez a szám körülbelül kétezerre nőtt – jelentette be a szerb belügyminiszter.
Tizenkét magyar versenyző képviseli országunkat a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokságon, amelynek Peking ad otthont. Ez nagy teljesítmény, mert a csúcstalálkozón már valóban csak a legjobbak vehetnek részt.
Legkevesebb harminc politikai és védelmi tisztségviselőt - köztük a korábbi miniszterelnököt - talált felelősnek annak kapcsán, hogy tavaly nyáron az Iszlám Állam elfoglalta Irak második legnagyobb városát.
Budapest — „Csak meg ne haljon a kezem között!" – ez a gondolat járt ütemesen Bori (18) fejében szombat délután, amikor elkezdte újraéleszteni a rosszul lett Andrást a Sziget Fesztiválon.
Egy bolt, kizárólag vasárnapokon, segítő családtagot foglalkoztat, egyszerűsített foglalkoztatás keretében. Ebben az esetben kell fizetni vasárnapi pótlékot? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász szakértőnk válaszolt.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter üdvözölte az új görög mentőprogramról kötött megállapodást egy vasárnapi lapinterjúban, de figyelmeztette az athéni vezetést, hogy szigorúan ellenőrzik majd a reformokat. A program elindításához még a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) felhatalmazása is szükséges, a testületet szerdára rendkívüli ülésre hívták össze, hogy döntsön a kérdésben.
A magyar családok 42 százaléka rendszeresen dob ki élelmiszert; közülük 82 százalék azért, mert megromlott, 10 százalék a lejárt szavatossági idő miatt, 8 százalék pedig azért, mert megmaradt vagy az élvezeti értéke csökkent - derül ki egy országos felmérésből.
Steven Spielberg eladja 184 millió dolláros (51 milliárd forintos) jachtját, mert egy nagyobbra van szüksége - számolt be a hétvégén a Business Insider.
Hármat számolt a Manchester City a bajnoki címvédő Chelsea-re a Premier League első rangadóján, amelyet 55 ezer néző előtt rendeztek vasárnap este az Etihadban, a 2. fordulóban.
London — Még maga II. Erzsébet is merényletre gyanakodott Diana hercegnő halála után, egy most megjelenő könyv állítása szerint a brit uralkodó így kiáltott fel, amikor meghallotta volt menye balesetének hírét: „Biztos megkenték a féket!" Erzsébet és Diana viszonya sohasem volt felhőtlen, ám Ingrid Seward írónő a Királynő beszéde című új könyvében állítja: ez nem feltétlenül a királynő hibája…
Legkevesebb harminc politikai és védelmi tisztségviselőt - köztük Núri al-Máliki korábbi miniszterelnököt - talált felelősnek és utalt bíróság elé vasárnap egy iraki parlamenti bizottság annak kapcsán, hogy tavaly nyáron az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek sikerült elfoglalnia Irak második legnagyobb városát, Moszult.
A kutya is ember – vélekedik Schobert Norbi, aki egész családjával egy kellemes vasárnapi ebéden vett részt. A család kedvencét pedig az asztalhoz is ültették.
A hatalmas, exkluzív kabriók szegmensére nem mondhatnánk, hogy tömve van, ami persze érthető, hiszen árcédulájuk láttán sokszor még a tehetősebb vásárlók is megrémülnek. Ebbe a csapatba küld új játékost a Mercedes-Benz, méghozzá az S-osztály Cabriolet személyében, melyről a rengeteg kémfotó után ezúttal a gyáriak osztottak meg egy igencsak részletgazdag rajzot.
Hajtóvadászatot indítottak a francia hatóságok két támadó után, akik vasárnap rálőttek egy rendőrre egy Párizs külterületén lévő belügyminisztériumi épületben.
A Lamborghini az idei Genfi Autószalonon mutatta be az Aventador megvadított verzióját, az LP 750-4 SuperVelocét, és már akkor elmondták, hogy érkezik a kabrió változat is – amit éppen a múlt héten ígértünk be mi is. Az olaszok pedig már be is mutatták a négykerekűt, mely pont annyira agresszív lett, mint amilyennek vártuk.
Budapest — Valami nem stimmelhetett VV Simon (27) karszalagjával, egy szemfüles látogató észrevette, hogy az egykori valóságshow-hőst nem engedték be a Sziget Fesztiválra.
A Jurassic World forgatókönyvíró-rendezőjére, Colin Trevorrowra bízta a Disney filmstúdió a Star Wars IX. epizódjának megrendezését - osztotta meg értesülését a BBC News vasárnap.
Budapest — A majdnem végzetes kísértés egy macska képében érkezett – feltehetőleg ugyanis egy cirmos után iramodott az a kutyus, amelyet két napja szedtek ki egy negyven méter hosszú csőrendszerből.
Összeütközött két személyautó a 37-es úton Taktaharkánynál, az újharangodi elágazás közelében, négyen megsérültek - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap este a police.hu oldalon.