Az intenzív esőzések után felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék miatt sok helyen akadtak el tömegközlekedési járművek és személygépkocsik az utakon, volt, akit a tűzoltóknak kellett kimenteniük az autójából - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
További olajár esésre rendezkedtek be a befektetők, legalábbis ez derül ki a határidős és opciós piaci folyamatokból - írja a Reuters. Az amerikai WTI-ben jelentős eladási pozíciók épültek ki a...
A hétvégi esemény egy biztosítóberendezés nélküli vonalon történt, itt kizárólag az utasításokra hagyatkozhat a vonatvezető – erről Meleg János beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Közepes forgalom mellett, szokásos nyári hangulatban telt a tőzsdei kereskedés tegnap, csendes volt a piac. A vezető részvények közül csupán az OTP-nek és a Mol-nak volt értékelhető forgalma.
Kedden az eladóké a főszerep az európai és a magyar részvénypiacokon azt követően, hogy a kínai részvénypiacok tovább zuhantak és Törökországban előrehozott választásokat tarthatnak. Az olaj piacán...
Nyereséges volt a CIG Pannónia Életbiztosító 2015 első fél évében, a társaság 589 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 186 millió forint nyeresége volt - közölte a biztosító társaság kedden.
A Balaton partjára szervez túrát a Budapest Aszfaltprojekt (Bupap) augusztusban és szeptemberben, hogy bemutassák Kádár János egykori nyaralóját, valamint azt az elnöki villát, ahol többek között Fidel Castro és Nyikita Hruscsov is nyaralt.
A hazai közönség előtt szereplő Madison Keys két játszmában legyőzte a 12. helyen kiemelt, magyar származású Timea Bacsinszkyt az egyesült államokbeli Cincinnatiben zajló keménypályás tenisztorna női versenyében.
Miközben a forint a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat mellett egész jól tartja magát, kéthetes csúcsközelben ragadt az euróval szemben 309-nél, aközben a török lírát igencsak nyomasztja az...
Felvételt készítettek biztonsági kamerák a hétfői bangkoki robbantás gyanítható elkövetőiről. A hatóságok a kép alapján keresik őket, személyazonosságuk még nem ismert - közölte kedden a thaiföldi miniszterelnök, Prajuth Csan-Ocsa.
Több mint száz helyen dolgoztak a fővárosi tűzoltók, szinte mindenhol vizet kellett eltávolítani vagy autókat kiszabadítani a fővárosra lecsapó hétfő esti vihar nyomán - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) az MTI-t.
Nyereséges volt a CIG Pannónia Életbiztosító 2015 első fél évében, a társaság 589 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 186 millió forint nyeresége volt - közölte a biztosító társaság kedden.
Újra igényelhető mindkét Diákhitel-konstrukció a 2015/16-os tanévre. Rekordalacsony, 4,9%-os kamattal, képzési formától függetlenül juthatnak a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a 2%-os kamatú Diákhitel2-t önköltséges képzésben résztvevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére. A Diákhitel-ügyintézés egyszerű: a Diákhitel Direkt online felület mellett, már a felsőoktatási…
Tiltott határátlépés miatt 1446 embert - köztük 205 gyereket - fogtak el a rendőrök hétfőn, tíz esetben embercsempészés, háromban közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.
Nehéz dolga van annak, aki a mai világban termékét egyedi hirdetéssel szeretné kiemelni a túlkínálatos piacon. A Mad Max: A harag útja mozifilm sikerén felbuzdulva azonban a Hyundai-nak sikerült: megmosolyogtató és ötletes feldolgozással hívták fel a figyelmet az ix35-öt váltó Tucsonra.
Még hogy a történelem nem ismétli önmagát?! A görög kormány lemondott. Új kormány még nincs. Közben semmi remény arra, hogy az orosz kolosszus egyhamar talpra tudjon állni. Száz éve írtuk.
Igazi nagycsapatok is bekapcsolódnak ma a Bajnokok Ligája playoff-körébe, a Manchester United mellett pályára lép a Lazio és a Sporting is, ráadásul szinte minden meccset láthatunk is!
Az intenzív esőzések után felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék miatt sok helyen akadtak el tömegközlekedési járművek és személygépkocsik az utakon, volt, akit a tűzoltóknak kellett kimenteniük az autójából - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Gyásznapot tartottak a kínai Tiencsin városban, ahol szerdán, egy vegyszerraktárban keletkezett robbanások miatt legkevesebb 114-en vesztették életüket, 70 embert pedig eltűntként tartanak nyilván.