Kilencvenkét éves korában kedden elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető szerzője - közölte a Vígszínház csütörtökön az MTI-vel.
Az utóhasznosítás jegyében az életpályamodellekhez köthető lakások lennének az olimpiai faluban, a médiaközpont pedig irodaházzá válna a 2024-es budapesti olimpia után - derül ki a nyilvánosságra hozott megvalósíthatósági tanulmányból.
Pályafutása során másodszor Lionel Messit, az FC Barcelona argentin támadóját választották a legjobb játékosnak az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA).
A migráció és a vallási kisebbségek, elsősorban a keresztények üldözésének kérdése fontos hangsúlyt kapott azon a New York-i vallásközi tanácskozáson, amelyen Arthur Schneier rabbi, a Lelkiismeret Hívószava Alapítvány (ACF) elnöke és Timothy Dolan New York-i érsek üdvözölte Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket, az Európai Püspöki Konferencia elnökét
Nem mindegy, honnan vásároljuk a szükséges tanszereket. Nagy árkülönbségek vannak azonos termékek között is, mérlegelni kell, hogy egy nagyobb áruházba való utazásunk költsége megtérül-e azzal, ha ott olcsóbb a vétel, vagy a közeli írószerboltban érdemes vásárolni, ahol az esetleges drágább árak mellett jó minőségű termékekkel is találkozhatunk.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idei első félévben 61 eljárást indított, amelyek közel fele a versenyhatóság fogyasztóvédelmi tevékenységével függ össze, 21 ügy az egyes tranzakciók engedélyezésének körülményeit vizsgálta, illetve vizsgálja, 7 esetben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés versenytörvényi rendelkezéseinek feltételezett megsértése miatt, míg 4 esetben versenykorlátozás gyanúja…
A BKK az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az Együtt sajtótájékoztatójára reagált. A BKK közleményében felidézte: 2014. november 24-én kötöttek szerződést a nyertes ajánlattevővel, a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt hét hónapos csúszással, s ez az egyes évszakokhoz igazodó teljesítések és időszakos technológiák változását okozta.
Az egy évvel korábbihoz képest több mint hatszáz százalékkal emelkedett az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon Németországba érkező menedékkérők száma az idén - mondta a német belügyminiszter csütörtökön Nürnbergben
Az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot.
Bemutatták a főváros új trolibuszait, amelyek közül 36 darab heteken belül forgalomba állhat. Újabb források bevonása esetén további 72 új trolibusz várható majd Budapestre.
Bevándorlókkal teli hajó süllyedt el a líbiai partoknál csütörtökön, Zuára város közelében. A helyi biztonsági szolgálat egyik névtelenül nyilatkozó embere szerint több százan veszthették életüket a szerencsétlenségben.
Franco Gabrieli prefektusra bízta az olasz kormány csütörtökön Róma városának "megtisztítását" a szervezett bűnözéstől. A belügyminiszter maffiabotrány miatt feloszlatta a Rómával szomszédos Ostia önkormányzatát.
Joe Biden amerikai alelnök demokrata elnökjelöltként jobban szerepelne egy most megtartandó általános választáson a lehetséges republikánus riválisokkal szemben, mint Hillary Clinton volt külügyminiszter - derül ki a Quinnipiac Egyetem csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Korra és nemre való tekintet nélkül egy teljes napon át mindenki együtt játszhat 2015. szeptember 12-én. A Magic Day szervezői a "társas játszást" és a gondolkodtató játékokat szeretnék minél szélesebb körben népszerűsíteni, közel 400 játékot lehet majd ingyenesen kipróbálni a rendezvény ideje alatt.
A román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe köteles helytállni a díjfizető ügyfelek által okozott károkért mindaddig, amíg Romániában el nem rendelik a biztosító felszámolását. A már bekövetkezett károkat érdemes mihamarabb jelezni a fióktelepnél - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Közel kétezer-ötszáz ember, döntő részben menedékkérő indult útnak csütörtökön mintegy ötven busszal Belgrádból északi irányba, a magyar határ felé - közölte az AFP hírügynökséggel a belgrádi buszpályaudvar egyik névtelenül nyilatkozó illetékese.
Joe Biden amerikai alelnök demokrata elnökjelöltként jobban szerepelne egy most megtartandó általános választáson a lehetséges republikánus riválisokkal szemben, mint Hillary Clinton volt külügyminiszter - derül ki a Quinnipiac Egyetem csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
A Hyza nagytapolcsányi (Topolcany) központja csütörtök délután közölte: az Ausztriában talált tehergépkocsi azon 21 autó közé az autók tartozik, amelyeket 2013 és 2014 folyamán a cég eladott
A székesfehérvári csapat azután, hogy egy hete vendégként 3-0-ra maradt alul, a csütörtöki hazai visszavágón 1-0-ra kapott ki a lengyel Lech Poznantól a selejtező negyedik fordulójában, amelyben már a főtáblára jutás volt a tét.
Miközben Moszkva továbbra is tagadja, hogy katonái részt vesznek a kelet-ukrajnai fegyveres harcokban, egy tekintélyes orosz hírportál minden valószínűség szerint véletlenül leközölte, hogy Oroszország 2015. február elejéig kétezer katonát veszített a konfliktusban.
A Videoton 1-0-ra kikapott a Lech Poznantól a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, a párharc csütörtöki, hazai visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.
A Videoton kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa Ligától: a székesfehérvári csapat azután, hogy egy hete vendégként 3-0-ra maradt alul, a csütörtöki hazai visszavágón 1-0-ra kapott ki a lengyel Lech Poznantól a selejtező negyedik fordulójában, amelyben már a főtáblára jutás volt a tét
A román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe köteles helytállni a díjfizető ügyfelek által okozott károkért mindaddig, amíg Romániában el nem rendelik a biztosító felszámolását. A már bekövetkezett károkat érdemes mihamarabb jelezni a fióktelepnél - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).