Tájékoztató levelet küldött az Oktatási Hivatal (OH) a jövő évi országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben érintett pedagógusoknak, intézményvezetőknek - közölte a hivatal.
Ha gyed alatt váltok munkahelyet, akkor a gyed igényemet hol tudom érvényesíteni: a volt vagy a leendő munkahelyemen? Mi a menete a gyed alatti munkaváltásnak?
Jövőre minimálisan erősödik az orosz gazdaság, idén azonban még jelentős lesz a zsugorodása, miközben az idei év végére lassult a fogyasztói áremelkedés, az ország devizatartaléka pedig csökken - áll az IMF Oroszországról készített legújabb jelentésében.
A TV is bemondta, hogy hivatalos munkaidő összeírást kapunk. Tavalyig az 59-ig bezárólag születettek kapták meg. Én 1960-as nő vagyok és rokkant is voltam. Ahány ilyen hivatalos íratom van, mindegyiken más időpontok szerepelnek.
Egy iskolaszövetkezet foglalkoztat teljesítménybérben, viszont még szerződést nem láttam. A teljesítménybérezés alapja az országos kompetenciamérés javítása során a leütések száma, vagyis hogy hány feladatot kódoltam helyesen. Nekem azt írták, hogy teljesítménybért fizetnek, viszont így 50 óra alatt kerestem körülbelül 12.000 forintot, amit én nagyon kevésnek tartok. Valamint azt sem tudták…
A nyugat-hollandiai Rajna menti Alphenben húsz ember sebesült meg, amikor a helyi tűzoltóság jelentése szerint karbantartási munka közben összeomlott két daru.
Közzétette második negyedéves számait a BMW: a 2-es, 4-es széria, valamint az "X-esek" népszerűségének köszönhetően nőttek az eladások és a cég árbevétele. Az üzemi eredmény viszont több tényező...
Testi sértés és garázdaság miatt, mint különös visszaeső ellen emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy helybéli férfi ellen, aki azután követett el erőszakos bűncselekményeket, hogy emberölés miatt kiszabott fegyházbüntetéséből 12 év után kedvezménnyel szabadult - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Bár a ’kedvező’ jelzőt nem sok esetben halljuk a Rolls-Royce-szal közös mondatban, tény, hogy a hamarosan bemutatkozó Dawn kedvezőbb lesz a Phantom nyitott változatánál. A Ghost kistestvére ennek ellenére a luxus négykerekű szobra lesz.
A Suzuki kiemelkedő járműértékesítési eredményeket ért el júliusban Magyarországon. Ez az új Vitara sikerének, valamint az S-Cross téligumi-akciójának köszönhető. A magánszemélyek nem kevesebb, mint 472 Suzukit vásároltak, a flottaértékesítés pedig elérte a 268 darabot, így a márka összesen 740 autója kelt el nálunk a hónapban. Ez 10,55 százalékos piaci részesedést tesz ki.
Homonnai Luca nevét akkor ismertük meg, amikor Janics Natasával kivívta 200 m párosban a vb-indulás jogát. A 16 éves kajakos számára ez csak a kezdet...
Esztergom - Ilyet még nem láttál! A felvétel alapján valószínűleg Ford S-Max Combi vezetője simán behajtott a forgalomtól elzárt területre és az sem zavarta, hogy egy munkás eléállt - tette közzé a döbbenetes videót a police.hu.
Öt hét zárva tartás után tegnap nagyot zuhant a görög tőzsde, az esés pedig ma is folytatódik. A fontosabb nyugati tőzsdék is lejjebb kerültek nyitás után, a hangulatot elsősorban a vállalati hírek...
Gálvölgyi János unokája vesetranszplantáción esett át, s pár évvel később kezdett úszni. Utána átúszta a Balatont – pedig, úgy tűnik, mindez csak a kezdet volt.
Májusban még csúcsra pörgött a magyarországi EU-támogatások kifizetése jórészt a bónuszok bezsebelése miatt, júniusban és júliusban azonban csak csordogálásról beszélhetünk, így kezd egyre jobban...
Tájékoztató levelet küldött az Oktatási Hivatal (OH) a jövő évi országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben érintett pedagógusoknak, intézményvezetőknek - közölte a hivatal.
Több forrás szerint a görög bankoknak a közeli hetekben nem kell pénzt kérniük az Európai Központi Banktól likviditásuk növelésére, mivel a szükséges összeg rendelkezésre áll.
1976-ban születtem. Első gyermekemet 2010.05.29-én szültem tgyás 2010.05.01-2010.10.15. gyed 2010.10.16-2011.10.15-ig. Számításaim szerint 47 nap jár, 2010-ben nem vettem ki szabadságot. A gyerekek után nekem jár a pótszabadság. Második gyermekem 2012.10.19-én született tgyás 2012.10.19-2013.04.04-ig gyed (6hóra) 2013.04.05-2013.10.04-ig, itt van gondom, mert nem tudom mi a helyes 2012.évre a…
Néhány éve a RenaultSport neve egyet jelentett a nyers élvezetekkel. Mára sokat változott az idő: az új, duplakuplungos hajtáslánccal és turbómotorral a Clio R.S. radikális hozzáállását levetkőzve kedvére tesz a kényelemre vágyóknak is. Az új Mégane R.S. hasonló elvek mellett fogan – néhány éven belül azonban elektromotor teheti különlegesebbé a modelleket.
A rendőrök 53 csoportban 1442 határsértőt - köztük 346 gyermeket - tartóztattak föl a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén hétfőn - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
Amerikában tegnap gyengélkedés volt, főleg a nagy internetes kedvencek estek. A Twitter tőzsdei történetének mélypontjára zuhant. Ismét limittel esnek a görög bankok, de Európa többi börzéje is esésbe váltott. Itthon továbbra is csak a Telekom emelkedik. Sanghaj ma egy kiadóst emelkedést hozott össze.
Amióta elhagyta a Videotont, Paulo Sousa sikert sikerre halmoz. A portugál edző jelenlegi csapata, a Fiorentina felkészülési meccsen a BL-címvédő Barcelonát verte.
A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) másfélszeresükre duzzadtak az átlagfizetések az elmúlt öv évben - derült ki Matolcsy György válaszából, melyet Tóth Bertalan MSZP-s politikus kérdéseire adott. A szocialista országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi, hogyan alakult az alkalmazottak száma az MNB-ben az utóbbi években, illetve mi az oka a jegybank által kifizetett bérek komoly emelkedésének - írta a…
Cseh László 200 méter pillangón a legjobb, Hosszú Katinka pedig 200 méter gyorson a második idővel jutott a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek délutáni elődöntőjébe.
Spa Francorchamps – Hihetetlen, de igaz: Max Verstappen (17) a Toro Rosso-istálló pilótája olyan fiatal, hogy közúton még nem vezethet, most végzi a tanfolyamot.
A Portfolio konszenzusa alapján emelkedő árbevételről és EBITDA-ról, viszont valamelyest csökkenő adózott eredményről számolhat be holnap a Magyar Telekom. A magyar operációban pozitívan hathatott az...
Pótló buszok szállítják az utasokat kedd délelőtt a 3-as metró vonalán Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. A pótlást azért kellett elrendelni, mert meghibásodott az egyik metrószerelvény.
Kellemetlen meglepetést okozott hétfőn, hogy a magyar feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) jelentősen lassult júliusban, azonban ez még nem feltétlenül ad okot aggodalomra - vélekednek a...