A rendkívül eladósodott vállalatok nem biztos, hogy képesek lesznek újra refinanszírozni tartozásaikat. A Moody's szerint nem várt mellékhatásai lehetnek az Amerikában bevezetett szigorú hitelezési...
A Fidesz nem menekülttáborokban gondolkodik, hanem az illegális bevándorlás problémájának megoldásában - mondta Tuzson Bence, a kormánypárti frakció szóvivője, aki szerint ennek ellenére most szükség van ideiglenes befogadóállomások létrehozására, ám ezeket később be kell zárni.
Keddre már több mint ötvenezer házat döntöttek romba Kelet-Indiában a legutóbbi áradások, miközben az ország nyugati felén, Mumbaiban kedd hajnalra a tartós és heves esőzés miatt omlott össze egy lakóház 12 ember halálát okozva.
A Dob utcai parkban lévő emlékmű vésett márványlapját emelték le a talapzatáról, és hagyták összetörve a földön. A rendőrség rongálás miatt nyomoz. A nyíregyházi holokauszt-emlékművet a város egykori gettójának helyén emelték vörös, fekete és szürke márványból 2004. június 6-án. (MTI)
A Portfolio konszenzusa alapján emelkedő árbevételről és EBITDA-ról, viszont valamelyest csökkenő adózott eredményről számolhat be holnap a Magyar Telekom. A magyar operációban pozitívan hathatott az élénkülő lakossági fogyasztás, a leánycégeknél, főként Macedóniában viszont folytatódhatott a bevételek esése - írja a Portfolio.
Akár háromszázezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a fizetős képzésre felvett hallgatók az új tanévben, a legjobb felvételi eredményt elérő gólyáktól pedig több felsőoktatási intézmény átvállalja a sok százezres önköltség egy részét vagy egészét - írja a Magyar Nemzet.
A BMW 23,9 milliárd eurós árbevételt ért el, míg a várakozás 22,75 milliárd euró volt, tavaly pedig csak 19,9 milliárd euróra rúgott. Az árbevétel növekedését nagymértékben befolyásolta a gyenge euró, ami megdobta a bevételi számokat. A papír árfolyama 2,3 százalékos mínuszban tartózkodik.
A kötelező egészségbiztosítás 2007. óta nem fedezi az extrém sportok során bekövetkező balesetek ellátási költségeit, erre üzleti alapú biztosítást kell kötni, amely drágább a hagyományos balesetbiztosításnál - közölte az Union Biztosító az MTI-vel.
Az Y-generáció méretében felülmúlja az előző generációt, szokásai is megváltoztak, mindezeken keresztül átalakítja a munkavégzés eddig megszokott struktúráit.
Westfield – Egyórás ceremónia keretében vettek örök búcsút hétfőn délután Bobbi Kristina Browntól (†22) a New Jersey egyik kerületében található Fairview temetőben a szerettei.
Világcsúccsal nyert aranyérmet a kazanyi vizes világbajnokságon 200 méteres vegyesúszásban Hosszú Katinka. A négyszeres világbajnok az M1-nek nyilatkozott sikeréről.
A faj 2000-ben kerültek fel a veszélyeztetett fajok listájára, miután populációja mérete csupán néhány száz egyedre csökkent; ma a világ legritkább pingvinfaja.
Nem okozott különösebb meglepetést az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukciója, melyen a tervezettnél kicsivel több diszkontkincstárjegy talált gazdára átlagosnak mondható forgalom mellett. A...
A hazai celeb férfiak közül Rippel Feri igencsak elöl jár a szelfizésben. A 44 éves artista előszeretettel oszt meg magáról (és kidolgozott izmairól) naprakész fotókat, amelyekkel büszkén hirdeti, hogy az ő korában is lehet jól kinézni.
Budapest – Több mint négy hónapos terhes Janicsák Veca (25)! Az énekesnő nagyon boldog, hogy végre anya lehet, édesapja, Janicsák István (61) szerint ugyanis gyerekkora óta készül az anyaszerepre.
Az ügy megnyugtató rendezése céljával folytatódik a magas szintű egyeztetés az olasz importborok zárlatával kapcsolatban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.