Bányató vízébe fulladt szombat este Reziben egy középkorú nő - erősítette meg az az MTI-nek a Zalai Hírlap online kiadásában vasárnap megjelent információt a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az újonc Érd vezeti az NB III Nyugati csoportját, a Középcsoportban a Paks második csapata simán nyert a Hódmezővásárhely ellen, míg keleten Horváth Zsolt döntötte el a DVSC-DEAC–Nyírbátor találkozót.
Egy nap alatt mintegy félezren vették igénybe az elsőként kialakított tranzitzónát a Keleti pályaudvarnál a Baross téri aluljáróban - hangzott el az M1 aktuális csatornán a vasárnap esti Híradóban.
Berto Camlek szlovén motoros összeütközött egy másik motorossal az Alpok-Adria bajnokság Superbike futamában a Hungaroringen, és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy az időben megérkező segítség dacára egy óra múlva meghalt. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. (MTI)
Rövid kezelés után vasárnap kiengedték a kórházból Helmut Schmidt volt német kancellárt, akit két nappal korábban kiszáradás miatt szállítottak be egy hamburgi klinikára.
Minden sportágat figyelembe véve Kína végzett az élen a kazanyi vizes világbajnokság éremtáblázatán, csak a medencés úszókat számolva az Egyesült Államok lett az első. Magyarország kilenc érmével utóbbi kategóriában a hatodik lett, míg összesítésben a nyolcadik.
Múzeumpedagógiai programmal bővült a július eleje óta látható budapesti Csontváry-kiállítás. A program célja hogy kreatív, játékos úton segítse a gyermekeket Csontváry-festményeinek mélyebb megértésében.
Bogdán Ádám csapata, a Liverpool egygólos győzelmet aratott a Stoke City ellen idegenben az angol labdarúgó Premier League szezonnyitó fordulójának vasárnapi játéknapján.
DVSC-Teva–Haladás (Tv: M4) találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A piacok számára bizalomerősítő üzenet volt, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a legutóbbi ülésén 1,35 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és bejelentette, hogy a tanács tagjai a kamatcsökkentési ciklus lezárásáról döntöttek - mondta Báger Gusztáv, az MNB monetáris tanácsának júliusban megválasztott új, külső tagja az MTI-nek adott interjúban.
Magyarország - Zavard össze a világot, mosolyogj hétfőn! - ugye te is olvastad már ezt a graffitit? Sok igazság van benne, hiszen a hét első munkanapja mindenkinek púp a hátán, senki nem mosolyog, az előző hétvége már , a következő még nagyon messze. Eláruljuk, hogy miért és hogyan szeresd a hét mostohagyerekét.
Az idei év első negyedévében országszerte átlagosan 25 százalékkal emelkedtek az albérleti díjak - mondta Rutai Gábor, a Duna House munkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap este.
Philip Hammond arról is beszélt, hogy a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút francia oldalán táborozó több ezer afrikai menekült veszélyt jelent a létesítmény biztonságára.
A Nógrád megyei Cserhátaláp a Jobbik jelöltjét, Dócs Dávidot választotta polgármesternek. A szavazáson résztvevő 225 választótól 124 szavazatot kapott Dócs, többet, mint a vele szemben induló négy független együttvéve. És egy rejtély: A Magyar Munkáspárt jelöltje, Rácz Tihamérné nem kapott … Folytatás
Magyarország — Mintha csak altatógázt engedtek volna a fővárosi állatkertbe: az alpaka eldőlt, a medve, az elefánt és a róka meg sem állt a vízig, hogy kibírja a kánikulát.
Ismeretlenek felgyújtották az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kelet-ukrajnai megfigyelőinek négy páncélozott autóját vasárnapra virradó éjjel Donyeckben, annál a szállodánál, ahol a misszió tagjai laknak - hozta nyilvánosságra a nemzetközi szervezet vasárnap közleményben.
Magyarország — Mi sosem hagyjuk cserben, ha játékról van szó! Kerestük már a legjobb babafotót, a legcukibb kedvenc képét – most jött el a fesztiválkirályok ideje!
Csömör — Egy héttel hosszabb és egy fokkal varázslatosabb lesz a nyár olvasónk, Duzmat Nóra (23) számára: a héten ő nyerte meg az egyhetes romantikus ciprusi vakációt a Blikk játékán.
Egy nap alatt mintegy félezren vették igénybe az elsőként kialakított tranzitzónát a Keleti pályaudvarnál a Baross téri aluljáróban - hangzott el az M1 aktuális csatornán a vasárnap esti Híradóban.
Az elkövetkező időszak 1300 milliárd forintos vidékfejlesztési programjából jelentős összegeket szán a kormány a borászatok technológiai fejlesztésére - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombat este a Balatonfüredi Borhetek megnyitóján.
Már vasárnap, a hétfői első hivatalos (mínusz egyedik) nap előtt ezrek érkeztek a Szigetre. A fesztiválozók túlnyomó többsége - a bérletesek 90 százaléka - idén is külföldi, és jó esély van a tavalyi 415 ezres látogatórekord megdöntésére.
Arsene Wenger hazai mérkőzést vesztett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) úgy, hogy Petr Cech volt a kapusa, pedig José Mourinhónál ha a cseh kapus védett otthon, sohasem veszített a csapata.
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában a Slovan Bratislava hátrányból 2–1-re legyőzte a Ruzomberokot. A rózsahegyiek a szünetben vezettek, ám a Slovan a korábban Újpesten futballozó Hudák Dávid és a nyáron a Győri ETO-tól érkező Priskin Tamás góljával fordított.