Három órakor kezdődött meg az unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának rendkívüli ülése Brüsszelben, ahol a belügyminiszterek a Bizottság által múlt héten bemutatott uniós menekültügyi stratégiára való...
Az Oszkó Péter nevével fémjelzett OXO csoport itthon két fronton is egyedülálló innovációval rukkolt elő: egyrészt nyár elején bemutatta és azóta sikeresen működteti az elsősorban kockázati tőkecégeknek és angyal befektetőknek szóló zártkörű felületét, ahol a potenciális befektetők az OXO legjobb induló vállalkozásai közül szemezgethetnek úgy, hogy megnézhetik azok üzleti tervét és tőkeigényét,…
A piacok már türelmetlenül várják a bizonyosságot a Fed-től, de amelyet csak apró dózisokban kapnak meg. Mostanra számolatlan forgatókönyv látott napvilágot a Fed Nyíltpiaci Bizottságának első kamatemelésével kapcsolatban, de még fontosabb az a kérdés, hogy milyen lépésekre lehet számítani a Fed részéről az első kamatemelést követően. A hosszabb távú kép sem sokkal tisztább, így elképzelhető, hogy…
A kőbányai önkormányzat támogatásával biztosít közétkeztetést a Baptista Szeretetszolgálat. A kapott 10. kerületi ingatlanban napi egyszeri meleg ételhez juthat több száz rászoruló. Miletics Marcell, a szervezet Utcafront menedékének intézményvezetője a megnyitó után elmondta: 30 közfoglalkoztatott főz hétfőtől a program keretében.
Balassagyarmat – Jogerősen bűnösnek mondta ki a Balassagyarmati Törvényszék hétfőn közúti baleset okozásának vétségében Vincze Márton raliversenyzőt, akinek járműve 2013. szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csaba akkori honvédelmi minisztert szállító autóval a Nógrád megyei Nagylóc határában.
A sajtónapokkal 2015. szeptember 15-én kezdetét veszi az IAA, azaz a frankfurti nemzetközi autókiállítás, mely az iparág legfontosabb eseménye az évben. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a...
Riadót rendelt el a rendőrfőkapitány a menekülthullám miatt - tényleg özönlenek a határhoz a bevándorlók. Kérdés, hogy a téma csütörtökön elnyomja-e az év legjobban várt döntését is... Napi hírösszefoglaló
Több rekord is megdőlt, valamint sztárjátékosok szenvedtek súlyos sérülést a tengerentúli profi amerikaifutball-liga első játékhetének vasárnapi napján.
A pápa emlékeztetett arra is, hogy az olasz származású családja is bevándorlóként érkezett Argentínába, ahol befogadták őket sok más európai nemzet tagjaival együtt.
Módosítaná a villamos energiáról szóló törvény több paragrafusát a kormány, az egyetemes szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében - az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Kecskemét – 15 perc alatt lezajlott a tárgyalás, amin Balogh József politikus ügyét vették elő. A vak komondorosként elhíresült férfit súlyos testi sértéssel vádolják.
Sacramento – Szükségállapotot hirdettek ki Kaliforniában! A hatóságos szerint apokaliptikus tűzvihar tombol az államban, több száz épület lakóit kellett kimenekíteni, több ezren nem tudják, vissza tudnak-e valaha térni az otthonaikba, vagy a kemény munkával felépített házuk örökre a tűz martalékává válik.
Több pénzügyi törvényt, így a tőkepiaci törvényt, a biztosítási jogszabályt és a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt is módosítja a nemzetgazdasági miniszter hétfői, az Országgyűlésnek beterjesztett törvényjavaslata.
Az igen jelentős pályázati érdeklődés és az emiatt várható keretkimerülés következtében már csak csütörtökön éjjelig lesz nyitva az a kkv-knak szóló kapacitásbővítési pályázat, amely július 9-én...
Ha két egymással ellentétes kategóriát szeretnénk kiemelni az autózás világából, nagy valószínűséggel sokaknak az SUV-k és a sportautók szegmense ugrana be elsők között. Azonban úgy látszik, a gyártókat ez egyáltalán nem zavarja, ugyanis a Nissan után – mely a Gripz-szel készül nekünk – ezúttal a Seat jelentette be, hogy egy sportos crossover tanulmánnyal lép színre Frankfurtban, ami a Leon Cross…
Nem csak a 007-es filmsorozat készítői és rajongói, de a brit Aston Martin sportautógyártó is gőzerővel készül a legfrissebb Bond-film premierjére, ami bő másfél hónap múlva lesz esedékes. Persze ez nem véletlen, hiszen James Bond immár ősidők óta szavaz bizalmat a legkülönfélébb Aston Martin modellek iránt.
A Frankfurti Autószalon kapunyitása rohamosan közeleg – az újságírók már kedden birtokba vehetik a 67. Internationale Automobil-Ausstellung hatalmas területét. Az autógyártók pedig izgalmasabbnál izgalmasabb modellekkel töltik meg az égig érő csarnokokat.
Több pénzügyi törvényt, így a tőkepiaci törvényt, a biztosítási jogszabályt és a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt is módosítja a nemzetgazdasági miniszter hétfői, az Országgyűlésnek beterjesztett törvényjavaslata.
Játékos formában mérhetik fel az intelligenciájukat a középiskolások és egyetemisták idén is, hiszen harmadszor is elindította a Diákhitel Nagy Diák IQ-tesztet az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat. A háromfordulós vetélkedőben a Mensa HungarIQa fejlesztésében készült feladatsorokat az előző években már 31 ezernél is több fiatal töltötte ki.
A brit Vodafone távközlési konszern megőrizte vezető pozícióját a gép-gép közötti (M2M) kommunikációs szolgáltatások világpiacán az amerikai Gartner informatikai és távközlési piackutató vállalat "Magic Quadrant" felmérésében - tájékoztatta a Vodafone hétfőn az MTI-t.
Egyre nagyobb a káosz itthon és Európában a menekült-ügyben. Ez megmutatkozik a politikusi nyilatkozatokban is. Ember legyen a talpán, aki kitalálja, hogy az alábbi idézeteket Orbán Viktor mondta, vagy valamelyik ellenfele/kollégája.
Szeptember végén megjelennek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) első pályázatai, ezek végrehajtásában jelentős feladatokat kapó Magyar Államkincstár (MÁK) felkészülten, 300 új munkatárssal kiegészülve várja a startot - jelentette ki a MÁK elnöke hétfőn Egerben, sajtótájékoztatón.
Ma másodjára is lezárták az osztrák hatóságok az M1-es autópályát Hegyeshalomnál - tájékoztatott honlapján a Magyar Közút Zrt. A 13 óra 50 perckor életbe lépett határzár a Magyarországról ki- és...
Egy év alatt közel 20%-kal nőtt a hazai brókerpiac 2014-ben, az idei brókerbotrányok után azonban 2015-re már nem várható a tavalyihoz hasonló jó teljesítmény, ezt már az idei bevételadatok is...
A tervezett 4-5 helyett csak egy kvótát szereztek a magyar birkózók a vasárnap véget ért Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Így jelenleg 54 fős a riói magyar csapat.
Az ősztől műsort kap Kovács „Kokó” István nem fideszes fideszes egykori bokszoló a Hír Tv-nél – írta meg a 24.hu, ami azt is megtudta, hogy a csatorna leigazolta az MTVA-tól nemrég távozott Szőllősi Györgyit is, aki a szülési szabadsága után … Folytatás
A Magyar Elektromobilitás Szövetség szerint egyelőre kérdéses, hogy Magyarországnak sikerül-e 2020-ig valamennyi, az Európai Unió által meghatározott, az elektromos közlekedés elterjesztését érintő...
Az emlőrák messze a leggyakoribb rák típus a nők körében. Egyes becslések szerint 8-ból 1 nő szembesül valamikor az élete során e betegséggel. A tudósok meggyőződés, hogy az étrendünk és az életmódunk szerepet játszik a kialakulásában. Ha egy kicsit odafigyelünk, nagyobb esélyünk van arra, hogy elkerüljük. A következő ételeket éppen ezért feltétlenül iktassuk be az étrendünkbe.
Az irodapiacon és a kiskereskedelmi szegmensben tovább folytatódott a hozamcsökkenés, de több alpiac esetében is emelkedtek a bérleti díjak - írtuk júliusban a hazai ingatlanpiacon elérhető...