Washingtonban határozottan cáfolták szerdán azokat a német sajtóértesüléseket, amelyek szerint az Egyesült Államok új típusú atombombákat telepít az idén a nyugat-németországi Büchel település melletti légi támaszpontra.
A családok otthonteremtési kedvezménye címén igényelhető állami támogatás új rendje július 1-jétől lépett hatályba, ám azt október 4-étől már csak a módosított kormányrendelet ráncfelvarrásaival lehet alkalmazni.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,20 százalékkal emelkedett, 1367,98 ponton zárt szerdán, 0,04 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
Szerbia megtiltotta a Horvátországban regisztrált, illetve a horvát árut szállító teherautók belépését az ország területére, miután szerda éjfélkor lejárt a horvát határzár feloldására adott belgrádi ultimátum.
Megváltozott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) munkamódszere és munkastílusa az elmúlt fél évben, ugyanis az intézményben ez év márciusától új vezetés lépett hivatalba - mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke szerdán Budapesten.
Októberben kezdődő, széles körű társadalmi egyeztetés után, várhatóan november végére kerül a parlament elé a munka törvénykönyvének (Mt) módosítása - mondta Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője a Liga Szakszervezetek által koordinált hatástanulmány eredményeit bemutató konferencián.
Az angol Ligakupa harmadik fordulójában a Liverpool tizenegyesrúgásokra kényszerült a negyedosztályú Carlisle United ellen. A „vörösök” hőse, Bogdán Ádám volt, aki a „szétlövés” során három tizenegyest is hárított.
A görbeházai temetőben búcsúztatták el a tiszaújvárosi kamionos gázolásban elhunyt 17 hónapos Hellácskát és nagymamáját. A kislány hamvait otthon őrzik majd szülei.
Az olimpiai bajnok Risztov Éva visszatér korábbi klubjához, a Kőbánya SC-hez és egykori edzőjéhez, Turi Györgyhöz. Amióta különváltak, Risztov sok edzőnél megfordult.
Távozik posztjáról az OTP oroszországi leánybankja, az OTP Bank Oroszország elnöke, Georgij Cseszakov - erősítették meg szerdán az MTI-nek az OTP-nél a korábbi sajtóinformációkat.
Németország szerdán száz albán menedékkérőt toloncolt ki, és október 2-áig további 450-et kényszerít területe elhagyására – jelentette be a tiranai német nagykövetség. Németország csütörtökön 190, szeptember 30-án 70, október 2-án pedig 190 albánt toloncol ki. Németország számos újsághirdetéssel jelezte Albániában, hogy nem fogad be menedékkérőket az államból, mivel az nem minősül veszélyes…
Megváltozott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) munkamódszere és munkastílusa az elmúlt fél évben, ugyanis az intézményben ez év márciusától új vezetés lépett hivatalba - mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke szerdán Budapesten.
Magyarországnak két lehetősége van, vagy kerítéssel védi meg a zöldhatárt, vagy "ha ez nem tetszik", akkor képes arra is, hogy átengedje a migránsokat Ausztria és Németország irányába - ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a rendkívüli uniós csúcson kifejtett álláspontját magyar újságírókkal csütörtök hajnalban, a megbeszéléseket követően.
A nigériai hadsereg 241 nőt és gyereket szabadított ki a Boko Haram iszlamista lázadószervezet fogságából az ország északkeleti részén - közölte szerda este a hadsereg szóvivője.
A Népszabadság információi szerint a magyar kormány, kihasználva a migrációs válság nyomán kialakult jó viszonyt Szlovákiával, még ebben a hónapban rendezné a bősi vízmegosztás több mint két évtizede húzódó ügyét.
Vegyesen mozgott a forint csütörtök kora reggel a vezető devizákkal szemben szerdához képest a bankközi piacon. Reggel fél hétkor egy euró 312,40 forintra erősödött a szerda késő délutáni 311,43 forintról. A japán jen is drágult, 2,3180 forintról 2,3242 forintra. A svájci frank eközben 285,33 forintról 285,02 forintra gyengült, míg a dollár 279,35 forintról 279,12 forintra ...
A nyugat-európai polgárok saját bőrükön érzik a helyzet tarthatatlanságát, ezért már nem fogadják el az elitek álszent, őszintétlen politikáját - mondta.
Egymilliárd euróval növeli az EU a szíriai menekülteknek nyújtott támogatást - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek szerda éjfélen túlnyúló, brüsszeli rendkívüli menekültügyi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.
Még nem fűtik a társasházakat, de a szolgáltatók már készenlétben állnak - mondta az InfoRádióban a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke.
A kolumbiai béke szempontjából döntő fontosságú áttörés történt a Havannában zajló béketárgyalásokon: a kolumbiai elnök és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) baloldali gerillaszervezet vezetője egyetértésre jutott a 200 ezer halálos áldozatot követelő, több évtizede tartó fegyveres konfliktus során történt jogsértések kivizsgálásáról, a bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásáról…
Ha te is szeretnél gigantikus patkányembereket válogatott fegyverekkel, kooperatívan a túlvilágra küldeni, készülj: a Warhammer: End Times - Vermintide hamarosan megérkezik.
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Sporting Kansas City 1–0-s vereséget szenvedett a Houston Dynamo vendégeként. Vermes Péter, a vendégek vezetőedzője a mérkőzésre nem nevezte Németh Krisztiánt.