Szerdán mintegy ezer Lufthansa-járatot, köztük több budapestit is törölnek a Vereinigung Cockpit (VC) pilótaszakszervezet demonstrációja miatt, a munkabeszüntetés rövid- és közép- és hosszútávú járatokat is érinti - közölte a légitársaság kedd este a honlapján.
Beismerő vallomást tett a bangkoki pokolgépes merénylet egyik gyanúsítottja - közölte a thaiföldi rendőrség szerdán, miközben a média nyilvánossága előtt rekonstruálták a bűncselekményt a különböző helyszíneken. Ez az eljárás gyakori eleme a nyomozásnak Thaiföldön.
A GPS-nyomkövetővel ellátott fekete gólyák már elindultak Afrika felé. A beérkezett adatok részletes információkat nyújtanak pontos útvonalukról, ami nagyon fontos a gyakorlati természetvédelmi tevékenységet folytató Gemenc Zrt
Az erős nyári hónapok hatására a Ryanair megemelte az idei évre vonatkozó eredményvárakozását. Az új előrejelzés szerint az adózott eredmény 1,175-1,225 milliárd euró között lehet, míg korábban a 940-970 millió eurós sáv felső élét célozta meg a társaság.
Rendkívül jó a hangulat a részvénypiacokon, az amerikai és az ázsiai tőzsdéken is több százalékkal került feljebb az irányadó indexek értéke, sőt az európai tőzsdéken is jelentős erősödéssel indult a...
Idén már 4-5 ezer bevándorlót toloncoltak ki Magyarországról, ők jellemzően nem terjesztettek elő menekültügyi kérelmet, illetve a kérelmüket elutasították.
Hétfőtől kezdve gyorsabban, egy órán belül érnek célba az átutalásaink, de a lakossági átutalási rendszert működtető Girónál már nem terveznek további gyorsítást, hanem egy új dimenzióba készülnek:...
Még a nagyvállalatok is az egybankos modell felé mozdulnak el - derült ki a CIB kérésére készült kutatásból. A bank vezetői emlékeztettek: az nhp forrást is saját kockázatukra helyezik ki, ezért dőreség arról beszélni, hogy nem hiteleznek a bankok.
Az érintettek felelősségre vonását és megbírságolását kérte a román belügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozatban Gabriel Oprea miniszter amiatt, hogy kedden, a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők nem tűzhették ki a román zászlót a városháza tornyára.
A következő két-három évben 35-40 milliárd forintból fejlesztenék az orvos- és egészségtudományi képzést Magyarországon, hogy vonzóbb legyen a külföldieknek - olvasható a Magyar Idők szerdai számában
A Budapesti Gazdasági Főiskola folyamatos fejlődésre való törekvésének eredménye lehet az intézmény alkalmazott tudományok egyetemévé válása - emelte ki dr. Solti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa a BGF tanévnyitó ünnepségén.
Gyors, határozott és átfogó választ ígért a jelenlegi menekültválságra szerdai évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben. A kiszivárgott híreket az elnök megerősítette, a...
Argentína kétgólos hátrányból állt fel az utolsó percekben, Mexikó ellen, Brazília pedig négyet vágott az Egyesült Államoknak a magyar idő szerint szerda hajnalban rendezett barátságos mérkőzéseken.
Az Aston Martin életében roppant fontos szerep jut az újonnan érkező DB11-nek, hiszen ez a modell kezdi majd azt a sort, amit számos újdonság követ. Nem is kérdéses, a brit sportautó konstruktőr a következő 5 év során Andy Palmer vezér irányításával komplett paletta leváltását tervezi, aminek első lépéseként a DB11 bemutatkozását említhetjük 2016-os dátummal.
Optimisták a Magyarországon működő nagyvállalatok fejlődési kilátásaikat illetően, a növekedéshez hitel kell, ez pedig rövid távon versenyt alakíthat ki a vállalati piacon hitelezők között. A...
Új történelmi csúcsra szárnyaltak a mai kereskedésben a Ryanair részvényei azt követően, hogy a társaság a negyedével megemelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását. Ez annak köszönhető, hogy a...
Migránsok mintegy 200-250 fős csoportja elhagyta szerda délelőtt a röszkei Dugonyi úton kialakított rendőrségi gyűjtőpontot - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalát, illetve a sztráda Budapest felé vezető részét a rendőrök egy időre lezárták.
Az Európai Unió "feladta" Görögországot, ez lehet a magyarázata annak, miért nem kéri rajta számon az ott belépő menekültek regisztrálását - mondta Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Idén már 4-5 ezer bevándorlót toloncoltak ki Magyarországról, ők jellemzően nem terjesztettek elő menekültügyi kérelmet, illetve azt elutasították - mondta el Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője és Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyettes főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az Európai Unió "feladta" Görögországot, ez lehet a magyarázata annak, miért nem kéri rajta számon az ott belépő menekültek regisztrálását - mondta Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán
Kevesebb mint két év után távozik a Standard & Poor's hitelminősítő éléről Neeraj Sahai elnök-vezérigazgató - írja a Financial Times. Sahai lemondása elsőre mindenkit meglepett. Aztán mint...
Az orosz külügyminisztérium megerősítette szerdán, hogy vannak Szíriában orosz katonai szakértők, de közlése szerint csak azért vannak ott, hogy segítséget nyújtsanak az odaérkező orosz katonai eszközök használatának elsajátításában.
Mintegy 320 tonna lőpor robbant fel szerda reggel a kelet-csehországi Polickában a helyi gépipari üzemben - közölte a Hana Kaizarová, a közeli Svitavy város rendőrségének szóvivője.