Szeptember elsejétől Pellion Ágnes tölti be az atlantai világcég hazai leányvállalatának, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft.-nek közkapcsolati és kommunikációs vezetői pozícióját. Az EY-tól érkező szakember Andok Ágnest váltja, aki júliustól régiós feladatokat lát el az üdítőipari vállalatnál.
A GfK biztosításpiaci felmérésének adatai szerint 2015 első fél évében a magyar felnőttek 68 százaléka, azaz tízből heten rendelkeztek lakásbiztosítással.
Magyarország kedvező növekedési-, hiány- és adósságmutatói mellett a túlzott méretű és kedvezőtlen szerkezetű újraelosztást is megemlítette Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke az 53. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki plenáris ülésein Miskolcon.
Csíra kis pénznem beégett: 7 órakor az eurót 313,42 forinton, a dollárt 281,56 forinton, a svájci frankot 289,94 forinton, a japán jent pedig 2,3607 forinton jegyezték. A nyitó jegyzéséhez képest az euró 0,18 százalékkal, a dollár 0,11 százalékkal, a frank … Folytatás
A hallgatók jórészt jövendő munkahelyükön tanulják a szakmát. A képzést támogató cégek külön oktatóbázisokat alakítottak ki telephelyeiken, így a hallgatók a szokásos gyakorlati órák többszörösét teljesítik egy-egy szorgalmi időszakban, írja a híradó.hu.
További támogatásokat ígért Manuel Valls francia miniszterelnök annak a több ezer gazdának, akik több mint 1700 traktorral tiltakoztak csütörtökön Párizsban a termelői árak esése ellen.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök álláspontja az európai menekültválsággal kapcsolatban teljes mértékben elfogadhatatlan, és az uniós tagországok közötti szolidaritás felmondását jelenti - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön a ZDF német országos közszolgálati televízióban.
A Magyar Idők azt írja, hogy az Egészségügyi Világszervezet is támogatja a migránsok beoltását. A Népszabadságban az olvasható: összesen 3040 milliárd fa van a Földön.
Hazai verséggel debütált a holland labdarúgó-válogatott kispadján Danny Blind: az Oranje Amszterdamban 1-0-ra kapott ki az izlandi csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki játéknapján.
Az Országgyűlés mai ülésén megtárgyalhatja, majd meg is szavazhatja a kormány azon javaslatát, amely egyebek mellett lehetővé tenné a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök álláspontja az európai menekültválsággal kapcsolatban teljes mértékben elfogadhatatlan, és az uniós tagországok közötti szolidaritás felmondását jelenti - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön a ZDF német országos közszolgálati televízióban.
David Cameron brit miniszterelnök továbbra is fenntartja keményvonalas álláspontját: Nagy-Britannia nem fogadhat több menekültet. A kvótarendszertől is ódzkodik, mert London szerint az csak vonzaná a többi bevándorlót. A megoldás véleménye szerint az lenne, ha stabilitást teremtenének a Közel-Keleten.
Vannak sztárok, akiknek energiája és kisugárzása egyszerűen soha nem halványul el! Ha a szexis jelző jut az eszünkbe egy világsztár kapcsán, akkor a nagykönyv és a közvélekedés szerint is legfeljebb 30 alattinak, minden porcikájának gyönyörűnek és elképesztően irigylésreméltónak kell lennie. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy 70 fölött is létezik ez a bizonyos bámulatos kisugárzás, sőt! Az idő…
Puerto Rico törvényhozásának felsőháza, a szenátus jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely kimondja, hogy a szigetország hivatalos nyelve a spanyol legyen, aminek következtében az angol a második helyre szorul.
A The New York Times napokkal ezelőtt írt arról, hogy a magyar - szerb határnál lefújtak gázsprayvel egy gyerekeket és két felnőttet. Azt üvöltözték nekik magyarul, hogy "menjél vissza Szerbia"! Az incidens után már csak a telibefújt gyerek keserves sírása hallatszik a videón.
Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken.
A miniszterelnök szerint nem a kvótarendszerről kellene Európában beszélni, hanem világosan el kellene küldeni azokat, akik ide akarnak jönni. Most még csak százezrek jönnek, később tízmilliók - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Szeptember közepétől új időszámítás jön Magyarországon.
Újra keresettek a balesetbiztosítások - a szerződések száma újra 700 ezer fölé emelkedett. Elsősorban a bankbiztosítók tudtak ráhajtani a területre - írja a Világgazdaság.
Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken, hozzátéve: a mostani "népvándorlásnak" korlátlan az utánpótlása. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Keleti pályaudvarnál kialakult "balhét" szerinte a német elhibázott kommunikáció, a Németországba szóló meghívó "hamis ígérete"…
Első bevetésként készültségi ellenőrző repülést hajtottak végre a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei a balti légtérben Litvánia felett csütörtökön - közölte a Honvédelmi Minisztérium
Az Intel 50 millió dollárt fektet a kvantum-számítástechnika fejlesztésébe a következő 10 évben, és ennek során együttműködik a Delfti Műszaki Egyetem (TU Delft) kvantumkutató intézetével, valamint Alkalmazott Tudományos Kutatások Holland Szervezetével - közölte az Intel csütörtökön az MTI-vel.
A miniszterelnök szerint ha valaki gazdag, mint Európa, akkor erősnek is kell lennie, és meg kell védenie a határait. „Szeptember 15-én új időszámítás kezdődik.”