Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Jövő hétfőn kisebb, a közúti és a gyalogos forgalmat érintő korlátozásokkal elkezdődnek a Széll Kálmán tér felújításának munkái, a teljes rekonstrukció 2016 februárjában fejeződhet be - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Törökország legfőbb vallási méltósága elítélte pénteken, hogy az iszlámot használták fel a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap elleni véres támadás ürügyeként.
Ivo Josipovic jelenlegi elnök és Kolinda Grabar Kitarovic jobbközép ellenzéki politikus mérkőzik meg vasárnap, január 11-én a horvát elnökválasztás második fordulójában - a voksolás első fordulójából ők jutottak tovább, de egyikük sem szerezte meg a győzelemhez szükséges abszolút többséget
Férjem egyéni vállalkozó. Már 3 hónapja szünetelteti a vállalkozását, mivel jóval kevesebb a bevétele, mint a befizetendő összeg. Havonta fizetjük a 6810 forintot. Kérdésem kell-e fizetnünk vagy sem.
A gyes letelte utáni ki nem vett szabadságról van szó. Közel 30 éve dolgozom az első munkahelyemen. Közalkalmazott vagyok, 1975. aug. 16-ától ugyanazon a munkahelyen. 2002. okt. 21-én születtek ikreim. 2002. május 13-tól betegállományban voltam veszélyeztetett terhesként. 2004. okt. 21-ig gyeden voltam, majd 2004. okt. 22. és 2009. dec. 31-e között gyesen. Anyagi helyzetünk miatt a gyes mellett…
Olyan az egész, mint egy osztálytalálkozó. Felbukkan a történetben Habony Árpád Orbán Viktor Facebook-oldalát szerkesztő exnejétől a polgármesterhelyettes félállásban szakértő és értékbecslő parlamenti képviselő apján át Pintér Sándor üzlettársáig mindenki.
Angol és magyar nyelven is ő nyilatkozott annak a luxemburgi cégnek a nevében, ami megszerezte azt az ingatlant is, ahol most a kommunikációs államtitkár Giró-Szász András fejlesztene szállodát. Rogánék szerint Heim Bajnai tanácsadójaként volt ismert, tehát a vevő indiai.
Befejeződött a tatabányai távfűtő hálózat városképet is befolyásoló szakaszának újraszigetelése, százmillió forintos beruházással 2,6 kilométeres nyomvonalon látták el a vezetékeket új burkolattal - mondta el a polgármester pénteki sajtótájékoztatóján.
Tirs dans le metro ? #trocadero #charliehebdo ? pic.twitter.com/cZJWTS2Blh — Julien Escro (@JulienEspio) January 9, 2015 Ez egy harmadik helyszín, Párizs szívében, egészen közel az Eiffel-toronyhoz, viszont messze a kóserboltos túszdrámától, és még messzebb az elővárosi túszdrámától. Egyelőre nem tudni, … Folytatás
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa szerdán tanácskozott Frankfurtban, a bank esetleges kormányzati kötvényvásárlási programjáról beszéltek, amelynek összege elérheti az 500 milliárd eurót is - írta meg a Bloomberg hírügynökség pénteken bennfentes forrásokra hivatkozva.
Az elmúlt egy hétben a hőmérőhiganyszála 20 fokot ugrott. Ez pedig jelentősen megterheli a szervezetünket, hiszen az időjárási folyamatokra többségünk valamilyen szinten érzékeny.
Sokat gyengült a hazai fizetőeszköz decemberben, és a Portfolio által megkérdezett alapkezelők szerint a következő hónapok is izgalmasak lesznek. Míg három hónapos időtávon pesszimistábbá váltak a...
Az Egyesült Államokban decemberben 252 ezerrel emelkedett a mezőgazdasági szektoron kívüli foglalkoztatottak száma - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium.
Justin Bieber és Lara Stone kettőse egy csapásra az internet sztárja lett, rengetegen osztották meg a holland bombázó és herkulesi testű kanadai popsztár közös fotóit.
Imants Liegis, Lettország budapesti nagykövete szerint országa, amely január 1-jétől átvette az EU elnökségét, kész megvédeni az alapvető európai értékeket és szabadságjogokat.
Szóval a Telegraph szerint azért ejtett túszokat Párizsban, hogy a Dammartin-en-Goele-ban túszt ejtő, korábban egy szerkesztőséget kinyíró haverját és az ő tesóját hagyják békén. De vajon Coulibaly szabadon engedéséért ki fog túszokat ejteni?
Lezárult a városligeti múzeumi negyed Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázat első fordulója. A jelentkezést benyújtó építész irodákból 3 pályázó jutott a...
Tőczik Zsolt lesz a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója január 15-től Arany László Tamás helyett - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága pénteken az MTI-t.
Justin Bieber és Lara Stone kettőse egy csapásra az internet sztárja lett, rengetegen osztották meg a holland bombázó és herkulesi testű kanadai popsztár közös fotóit.
Tőczik Zsolt lesz a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója január 15-től Arany László Tamás helyett - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága az MTI-t.