2015. január 6. kedd

jan. 6
0:18
Eltonéknak nyitották ki szünnapon az áruházat (Blikk)
jan. 6
0:24
Új vezérigazgató a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. élén (ProfitLine)
Hétfőtől Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. igazgatósági tagja a társaság vezérigazgatója - közölte a cég az MTI-vel.
jan. 6
1:12
Kávé doppingolta Serenát (Blikk)
jan. 6
1:30
Szilveszterkor is a mobilinterneté volt a főszerep (ProfitLine)
A Magyar Telekom ügyfelei által az év végi ünnepek alatt generált mobilinternet-forgalom mintegy 35 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a 4G adatforgalom több mint 3 és félszeresére emelkedett - közölte a szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
jan. 6
1:39
Sportos Citroënek érkeznek, de már készül a C5 utódja is (Auto Pult)
A Citroën hivatalos közleményben jelentette be, hogy erősíti a márka sportos oldalát, miközben a C5 következő generációján is már javában dolgoznak.
jan. 6
1:43
Az óév legjobbjai - hamarosan díjazzuk 2014 Év Autóit (Auto Pult)
Ahogy az előző években is megtettük, idén sem lesz másképp: az Autó Pult rövidesen megválasztja 2014 Év Autóit. Persze sokan sokféleképpen nekiláttak már ennek a feladatnak, de az Autó Pult a hagyományoknak megfelelően kissé máshogy helyezi el a mércét. A központba az autóipari kategóriák helyett a fogyasztói igények kerülnek.
jan. 6
2:03
Hétfőtől indíthatnak pert a bankok a forinthiteles szerződések ügyében (ProfitLine)
A forinthiteles szerződések egyoldalú módosításai ügyében a bankok 2015. január 5. és 12. között indíthatnak pert a parlament által tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében. Hétfő délutánig nem érkezett keresetlevél pénzintézettől a Fővárosi Törvényszék szóvivőjének tájékoztatása szerint.
jan. 6
2:06
Összedőlt egy épülő ház Kenyában (Blikk)
jan. 6
2:42
Futballfivérek a Vasasban (Blikk)
Budapest — Új szereposztás a Szanyó családban. A két testvér, Károly (41) és Dániel (18) edzőként és futballistaként dolgozik együtt a Vasasnál.
jan. 6
3:00
Titokban készült a halálra a MOB alelnöke (Blikk)
Budapest — Tudatosan, de titokban készült élete befejezésére a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Leyrer Richárd (†66). Legalábbis ez derül ki egyik legjobb barátja és munkatársa nyilatkozatából.
jan. 6
3:18
Leleplezné a folyót a művész (Blikk)
jan. 6
4:03
Barátnője lelépett az országból Ádám VV-s viselkedése miatt (Blikk)
Budapest — Hoppon maradt VV Ádám (26).
jan. 6
4:07
Bíróság vizsgálja Annácska adóügyét (Blikk)
Budapest — Kelemen Annát (34) beidézték a bíróságra. Mint a Blikk megtudta, a szőkeség a napokban kihallgatásra kapott idézést, egyelőre azonban nem tudni, milyen ügyben szeretnék vallatni.
jan. 6
4:12
Nem keresik tovább a legénységet (Blikk)
jan. 6
4:15
'Hamarosan véget vetünk a kettős állampolgárság gyakorlatának' (ProfitLine)
Hamarosan büntetéssel kell számolniuk azoknak az ukrán állampolgároknak, akik kettős állampolgárokként lépik át Ukrajna és az Európai Unió határát, miután az ukrán-magyar határon bevezetik a közös vámellenőrzést - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn Ungváron.
jan. 6
4:21
Mellrákkal műtötték Terry Blacket (Blikk)
München — Súlyos műtéten esett át Terry Black (56).
jan. 6
4:39
Széttéptem volna lányom erőszakolóját (Blikk)
Győr — Legszívesebben puszta kézzel tépte volna szét lányának megerőszakolóját az az édesapa, aki maga kapta el és tartotta féken a támadót, amíg a rendőrök meg nem érkeztek.
jan. 6
5:06
Budapestre jön Putyin (Alternatív Energia)
Az orosz elnök Merkel kancellár után érkezik, épp amikor mélyponton a magyar-amerikai viszony.
jan. 6
5:15
Útdíj: szerdáig adtak ultimátumot a kormánynak (ATV)
Csütörtök délelőtt teljes szélességében blokád lesz az M86-os úton, ha szerdán a kormány nem vonja vissza, hogy fizetni kelljen a Vas megyei szakasz használatáért. Ezt hétfő délelőtt jelentették be szocialista politikusok, mert elfogadhatatlannak tartják ennek a kis útszakasznak a fizetőssé tételét.
jan. 6
5:21
Sclerosis multiplexben szenvedhetett Oscar Wilde felesége (Infostart)
A központi idegrendszert érintő autoimmun betegségben, sclerosis multiplexben szenvedhetett Oscar Wilde költő és drámaíró felesége, Constance Wilde - állítja Ashley Robins, a Fokvárosi Egyetem orvosi karának tudósa, aki kutatási eredményeit a The Lancet brit orvosi folyóirat legújabb számában teszi közzé.
jan. 6
5:24
Teplicében már focizna Balázs (Blikk)
jan. 6
5:51
Mibe fektessünk 2015-ben? (Portfolio)
Idén sem kerülhetjük ki a kötvény- és részvénypiaci kilengéseket, így még nehezebb lehet megtalálni a jó befektetési sztorikat és beszállási pontokat. Jó hír viszont, hogy a kisebb és nagyobb...
jan. 6
5:54
Súlyos euróövezeti kockázat a görög távozás veszélye (ProfitLine)
Súlyos kockázatként jelent meg az euróövezeti gazdaság teljesítményét befolyásoló tényezők között annak a veszélye, hogy Görögország a belpolitikai válság következtében az idén távozhat a valutaunióból, és a piacok ezt a kockázatot egyelőre túl könnyedén kezelik - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
jan. 6
5:57
Megzavarják a gyerekek alvását az okostelefonok (Infostart)
Kevesebbet alszanak azok a gyermekek, akiknek a szobájukban okostelefon vagy táblagép van - derül ki egy hétfőn közzétett amerikai tanulmányból.
jan. 6
6:00
Rengeteg pénz, gyenge játék (Kripto Akadémia)
A szezon eddigi legrosszabb nyári átigazolási – Sokan nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
jan. 6
6:02
Kellemes fából vaskarika (Kripto Akadémia)
Nagy siker a Jó emberek előadása a Centrál Színházban.
jan. 6
6:04
Tíz dal, egy nő az Átriumban (Kripto Akadémia)
Tűsarok itt, tűsarok ott, tűsarok emitt…
jan. 6
6:06
Darts: Anderson a világbajnok (Kripto Akadémia)
A sportág élő legendáját, a 16-szoros világbajnok Phil Taylort múlta felül 7-6-arányban.
jan. 6
6:08
Bianchiért aggódtunk (Kripto Akadémia)
2014-es múltidéző – Október.
jan. 6
6:09
Két vonat ütközött Brazíliában (ATV)
A hétfő esti balesetben 69 ember sérült meg, közülük negyvenet kórházba kellett szállítani.
jan. 6
6:11
Még januárban visszahívhatják Schwezoffot (ATV)
Rendkívüli közgyűlésen döntenek Schwezoff sorsáról. A BZSH ügyvezető igazgatója hétfőn kirúgta Frölich Róbertet, a Dohány utcai zsinagóga főrabbiját.
jan. 6
6:18
Ennek tétje van: hagyják-e a görögök, hogy elszabaduljon a pokol? (Privátbankár)
A hónap végén előrehozott parlamenti választások lesznek Görögországban. A baloldali Sziriza párt győzelmétől rettegnek a piacok, attól tartanak ugyanis, hogy akkor ismét megszűnik a pénzügyi fegyelem Görögországban. Európa üzenete egyértelmű: ha megszűnik a fegyelem, a görögök elhagyhatják az eurózónát. Sok választása nincs a választópolgároknak.
jan. 6
6:18
Nehéz két év elé néz az amerikai elnök (Infostart)
Kedden ül össze Washingtonban az új összetételű kongresszus, amelyben többséget szereztek a republikánusok. Barack Obama demokrarta elnöknek nehéz lesz keresztülvinnie a bevándorlási és az egészségügyi reformot, de a helyzete nem reménytelen, mert számíthat az Egyesült Államok belpolitikájában hagyományosan jelenlévő kompromisszumkészségre - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő.
jan. 6
6:18
Lagzikon zenél Gary Barlow (Blikk)
jan. 6
6:18
Mielőtt kitör a világháború (Alternatív Energia)
A szövetségesi léthez a kötelességek is hozzátartoznak, akár tetszik ez, akár nem.
jan. 6
6:20
Útonállók (Alternatív Energia)
Semmi csodálkozni való sincs az útdíj sarc bevezetésén és annak módján, illetve a kormányzati és végrehajtási káoszon.
jan. 6
6:22
Elnöki szó (Alternatív Energia)
Meglepődni sem kellene rajta, hiszen a tavaszi választások óta a kormány kormányzás helyett próbababaként öltözteti és vetkőzteti az országot.
jan. 6
6:24
Tavaly sorozatban negyedszer lett első az Opel a személyautó piacon (ProfitLine)
A 2014-es évben az Opel lett a leggyorsabban növekvő hazai autómárka: a teljes piac 23,4 %-al, míg az Opel összeladásai 51,5 százalékkal nőttek a tavalyi esztendőben. Érdekesség, hogy a válság óta először tízezernél több Opel talált gazdára Magyarországon.
jan. 6
6:27
Újévi ajándék a devizahiteleseknek: így változnak a szerződések (Pénzcentrum)
Kiszámoltuk, mennyivel hosszabbodik az árfolyamgátas hitelek futamideje....
jan. 6
6:27
Veszprémi időközi: Az LMP már összeszedte az aláírásokat (ATV)
Az LMP egy nap alatt összegyűjtötte a szükséges 500 ajánlást a február 22-i veszprémi időközi választásra - közölte a párt hétfő este az MTI-vel.
jan. 6
6:29
Világgazdaság: Eltűnt több százezer bankszámla (ATV)
Több százezer számla tűnt el a tranzakciós illeték bevezetése óta a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint - írta a Világgazdaság kedden.
jan. 6
6:30
Turistákat mentettek ki a tetőről lezúdult hótömeg alól (Síelők)
Drámai pillanatokat élhetett át az a négy turista, akikre hatalmas hótömeg zúdult a mellettük lévő ház tetejéről. Közülük kettőt be is temetett a másfél méter vastagra hízott tetőlavina. Ahogy a videóban is látható, a török síterepen lévő tömeg szinte egyszerre rohant, hogy kiszabadítsa őket a hó fogságából.
jan. 6
6:33
Tetvek segítségével vizsgálják a kórokozók evolúcióját (Infostart)
Tetvek segítségével vizsgálják a kórokozók evolúcióját az amerikai Drexel Egyetem kutatói, akik arra keresik a választ, hogy miként képesek állatról emberre átterjedni olyan fertőző betegségek, mint az AIDS vagy az Ebola.
jan. 6
6:36
Megtalálták a hosszú életért felelős géneket (Blikk)
jan. 6
6:36
Köd előttünk, köd utánunk (Alternatív Energia)
Találtuk: http://pocakosgondok.blogspot.hu/
jan. 6
6:38
Tömegszervezet (Alternatív Energia)
Még az Orbántól állítólag elhidegült, de a kormányhoz hű maradt Hír tévé is kesergett, milyen kétbalkezesen szervezték meg az útdíj akciót.
jan. 6
6:40
Mi lesz a parlamenti lázadással? (Alternatív Energia)
Népszava, 1903. január 6.
jan. 6
6:42
"2014 enyhén hajlott a tekintélyuralomra" (Alternatív Energia)
Die Welt.
jan. 6
6:44
"Ez itt az én hazám..." - Nesztek semmi... (Alternatív Energia)
Az elnök rendkívüli bejelentést tesz - közölték előző este, s a magyar sajtó gyomorszorongva várta, mi lehet az a rendkívül fontos közlendő.
jan. 6
6:45
A gazdagok egyre gazdagabbak, a többiek csúsznak lefelé (ATV)
Az elmúlt nyolc évben majdnem 80 ezer forinttal csökkent az éves nettó jövedelem értéke Magyarországon, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Az anyagi bizonytalanságra utal az is, hogy a háztartások többsége nem tud megtakarítani. Egy váratlan nagyobb kiadás a családok többségének nagyon komoly gondot. Krémer Balázs szociológus szerint a legtöbb magyarnak annyi megtakarítása…

Keresés