Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter szerint helytelen megoldás lenne a huszonhat európai országot magában foglaló schengeni övezet és az ezen belül biztosított mozgásszabadság felfüggesztése a terrorista támadások veszélyével szemben.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-26-ra kikapott a norvég csapattól az oviedói nemzetközi torna vasárnapi záró fordulójában, így három vereséggel az utolsó helyen zárt.
LAS VEGAS – Soha nem látott csodakütyüket mutattak be legutóbb Las Vegasban, de a The Consumer Electronics Show-ra csak a nagyon szerencsések juthattak be.
LONDON – Kibékült egykori főnökével Gordon Ramsey (48), akit még kezdő korában sértett vérig az egyik legnagyobb brit szakács, Marco Pierre White (53).
Magasba emelt ceruzákkal, gyertyagyújtással, "Je suis Charlie" (Charlie vagyok) feliratú transzparensekkel és egy perc néma csenddel demonstráltak vasárnap a világ számos pontján a terrortámadás sújtotta Franciaországgal való szolidaritás jegyében, illetve tüntettek a szólásszabadságért, a fanatizmus ellen.
ROWHEDGE – Négymillió forintnyi összeget csalt ki legalább száz embertől egy fiatal brit nő azzal, hogy végső stádiumban lévő rákos, holott ez nem volt igaz, mégsem büntették meg.
A kutató-mentők vasárnap megtalálták az AirAsia légitársaság lezuhant repülőgépének fekete dobozát, a berendezést azonban egyelőre nem sikerült kiemelniük a tengerből - közölte Indonézia közlekedési minisztere.
MISKOLC – Három fronton is helytáll Deák Bárdos Mihály (39). Az Európa-bajnok nehézsúlyú birkózó nem köszönt el még végleg az aktív sportolástól, de ma már ideje nagyobb részét irodában tölti. Azért, mert a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője, valamint a helyi önkormányzat képviselője, még mindig a sport játssza a legfontosabb szerepet az életében, de természetesen egyik feladatát sem…
A rendőrség adatai szerint mintegy 20 ezer ember vonult fel vasárnap délután Brüsszel belvárosában az "Együtt a gyűlölet ellen" címmel meghirdetett meneten, közben egy névtelen telefonáló fenyegetése miatt ki kellett üríteni a legnagyobb példányszámú francia nyelvű belga napilap, a Le Soir szerkesztőségét.
BUDAPEST – Súlyos rosszullétre panaszkodott egész nap VV Maci, akit a kiválasztás előtt fél órával mentő vitt kórházba. Papíron azért szavazott, a voksolás eredménye pedig az lett, hogy megint VV Zsuzsa megy biztosan párbajozni.
Biztos, hogy hosszú távú társadalmi következményei lesznek a Charlie Hebdo elleni támadásnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Tizenkétezren vettek részt a Bécs belvárosában tartott terrorizmus elleni tüntetésen vasárnap délután - közölte az osztrák rendőrség szóvivője. Ezt megelőzően a francia nagykövetség előtt gyülekeztek az emlékezők.
Franciaország különböző városaiban összesen több mint 2,5 millióan vonultak utcára a terrorizmus elleni felvonulásokon. Az Európai Unió külső határainak fokozottabb ellenőrzésére szólított fel tizenegy európai ország belügyminisztere és Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter.
LIVERPOOL – Jamaicán süttette magát foci helyett a Liverpool csatársztárja. Amíg a „Vörösök" a Sunderland otthonában játszottak és nyertek 1-0-ra angol bajnokin, a gárda válogatott játékosa, Raheem Sterling (20) szülőhazájában, a karibi országban pihent. A támadó igazoltan volt távol, sőt Brendan Rodgers (41) menedzser kérésére utazott el.
Az Index újságíróját két, a magyar állampolgárság-szerzés ukrajnai visszaélésével foglalkozó írásért díjazták az oknyomozó újságírói tevékenységet elismerő díjjal. (A két cikk itt és itt olvasható.) Miután a cikkekből az a kép sejlett fel, hogy az ukrán maffia szervezi a magyar állampolgárságok … Folytatás
Az utóbbi egy év legmagasabb szintjére emelkedett Hollandiában a Geert Wilders vezette iszlámellenes párt, a Szabadságpárt (PVV) támogatottsága az iszlamista fegyveresek párizsi támadásai után.
BUDAPEST – Elhunyt Buzánszky Jenő (†89), az Aranycsapat labdarúgója. Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes hátvéd a klasszikus kezdőcsapatból utolsóként búcsúzott az élők sorából.
LONDON – Lecserélte múzsáját Tim Burton (56)! A világhírű rendezőre még a szakma is csodálkozó szemekkel nézett, amikor kiderült: egykori kedvesét, Helena Bonham Cartert (48) egy fiatalabb hölgyeményre, Berenice Percivalra (39) váltotta.
Az Air Asia Jáva-tengerbe zuhant repülőgépe még a víznek csapódás előtt, már a levegőben széttörhetett, ez is felveti a kérdést, hogy a gépek elég erősek-e a mai időjárási jelenségekhez Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta szerint.
Nyolcvankilenc éves korában vasárnap elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója. Az egykori kiváló hátvéd az esztergomi kórházban este 8 órakor hunyt el. Buzánszky Jenő az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es…
KAPOSVÁR – „Ez valami rossz vicc? Ugye most csak ugrat?" – kérdezett vissza Sudár László, aki Kaposvárott tényleg nem akart hinni a fülének, amikor felhívtuk a jó hírrel, hogy 200 ezer forintot nyert a Blikk játékával. Pedig viccnek is elég jó lenne, hiszen mindössze három kérdésre kellett felelni az elmúlt héten ezért a szép summáért.
Ekkora megmozdulásra még soha nem volt példa az országban, közölte a francia belügyminisztérium. A tárca becslése szerint a vidéki városokban összesen két és fél millióan vonultak utcára, míg Párizsban 1,2 és 1,6 millió közzé tehető a demonstrálók száma. A párizsi tüntetés … Folytatás
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoport offenzívát indított az észak-iraki Gver városának visszafoglalására, a körzetet védő kurd önvédelmi harcosok (pesmergák) közül legalább harmincan életüket vesztették a harcokban - tudatta vasárnap az iraki hadsereg.
PÁRIZS – Vasárnap a világ vezetői és egymillió civil emlékezett a terrortámadások áldozataira Párizsban, és még többen világszerte, de akad még egy elvarratlan szál: vajon hová tűnt a merénylő barátnője?
Lefejeztek egy pakisztáni katonát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorcsoport helyi hívei, miután hűséget fogadtak a Közel-Keleten előrenyomuló szervezet vezetőjének.
LONDON – Bátyjánál töltötte a két ünnep közötti időszakot az Éjjel-nappal Budapest sztárja. Regina (28) testvére lassan kilenc éve él a brit fővárosban, így a lány nem először fordult meg ott.