Két újabb túsz kivégzéséről tett közzé videofelvételt kedden az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az AFP francia hírügynökség tájékoztatása szerint.
Magyarország szeretné, ha Oroszország több gázt tárolna a nagy kapacitású magyar gáztározókban, növelve ezáltal az ellátás biztonságát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Reuters hírügynökségnek.
Két újabb túsz kivégzéséről tett közzé videofelvételt kedden az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az AFP francia hírügynökség tájékoztatása szerint.
A lengyeleknek csak négy százaléka tesz félre pénzt nyugdíjas éveire a TNS piackutató cég által a lengyel alapkezelői kamara, az IZFiA megbízásából végzett felmérés tanúsága szerint.
Két újabb túsz kivégzéséről tett közzé videofelvételt kedden az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az AFP francia hírügynökség tájékoztatása szerint.
Nem. Az EU ugyan előírja az elemek újrafelhasználását, de ebből nem következik sem az adó, sem pedig az, hogy drágább legyen mint az akkumulátorok terhe. Egy átlagos családi ház esetén 30-40 ezer forinttal nőnek a költségek.
Elutasította a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj újbóli bebörtönzésére vonatkozó ügyészi kérelmet a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) kedden - jelentette honlapján a B92 szerbiai televízió.
Zürich — A pódiumra lépve kisfia és édesanyja tekintetét kereste, addig egy szót sem ejtett ki a száján Cristiano Ronaldo (29), a Real Madrid világklasszis portugál labdarúgója.
A rotátor-köpeny egy csoport lapos ín együttese, melyek a vállízületet elölről, hátulról, és az ízület tetejét is körülölelik, akárcsak a mandzsetta az ing ujját. Ezek az ínak egyenként is kapcsolatban állnak, rövid, de fontos szerepet betöltő izmokkal, melyek a lapockától erednek.
Budapest — Balla Eszter (34) határtalanul boldog. Harmadik gyermekével várandós, így a következő hónapokban hiányozni fog a Madách Színház színpadáról.
Budapest — Kitart Tóth Andi (16) mellett festőművész hódolója. Az X-Faktor tinédzser győztesébe még a show alatt zúgott bele Attila, aki szinte minden héten azért utazott Székesfehérvárról a fővárosba, hogy – akár csak egy percre is, de – lássa a fiatal lányt.
Tavasszal fogadhatja el az Országgyűlés a magáncsőd intézményéről szóló szabályozást - mondta az InfoRádiónak Trócsányi László igazságügyi miniszter. A bajba jutott hitelesek megsegítését célzó intézkedés részleteiről azonban még folyik az egyeztetés.
Számos európai lap leközölte kedden a Charlie Hebdo új számának címlapjára kerülő karikatúrát a terrortámadás célpontjává vált szatirikus lap melletti szolidaritásból.
Magyarország egy rendkívül szigorú, a gazdasági bevándorlást megakadályozó új szabályrendszer létrehozásában érdekelt - mondta a kormányszóvivő a migrációról nyilatkozva kedden újságíróknak
A vendéglátóipar a legkockázatosabb szektor Magyarországon, ebben a legnagyobb a cégek bedőlésének valószínűsége a tavalyi adatok alapján a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése szerint.
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) az élelmiszerekre szigorúbb szabályok vonatkoznak, amitől a visszaélések hatékonyabb kiszűrésért reméli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ötven nappal az ambiciózus, munkahelyteremtést és növekedést serkentő európai beruházási terv bejelentése után az Európai Bizottság ma elfogadta az Európai Stratégiai Beruházási Alapot életre hívó...
Magyarország egy rendkívül szigorú, a gazdasági bevándorlást megakadályozó új szabályrendszer létrehozásában érdekelt - mondta a kormányszóvivő a migrációról nyilatkozva kedden újságíróknak.
A Detroiti Autószalon keretében a Ford hivatalosan is lerántotta a leplet az új Mustang eddigi legvadabb kiadásáról. A GT350R az eddig készült leginkább versenypályaképes közúti Mustang.
Több izraeli vezető, köztük Benjamin Netanjahu miniszterelnök részvételével állami temetést rendeztek Jeruzsálemben a Párizsban meggyilkolt négy áldozatnak. A szertartáson több ezren vettek részt.
Magyar fül számára nem éppen prémium csengésű nevet sikerült találni a Bentley SUV-jának. A Bentayga premierje ennek ellenére rohamosan közeleg – ezt bizonyítandó már apró ízelítőt is közzétett a gyártó róla.
Zeneóvoda, zeneiskola, zeneművészeti szakközépiskola. Nem csoda, hogy Berkes Gábornak (52) a muzsika lett a hivatása, bár a hetvenes évek közepén úgy tűnt, a színészkedéshez is van tehetsége.
Apró lépések sorozatával újult meg minden tekintetben a Chevrolet Volt. A jelenlegi generáció nem éri el Európát, de nem árt odafigyelni rá, mivel sejteti az Opel elektromos törekvéseit és képességeit.
Los Angeles — Nagy álma vált valóra Seherezádénak (24). Bár a lemezlovas egész évben járja a világot, most először jutott el az Egyesült Államokba, ahol még színpadra is léphetett.
Egy ember meghalt, nyolcvannégy pedig kórházba került füstmérgezés gyanújával Washingtonban, mert a metróhálózat egyik forgalmas csomópontját füst lepte el.
Abból nem mindig szokott jó dolog kisülni, ha egy gyártó túlzottan elhúzza valamely új modelljének bemutatóját: ilyen esetekben az újdonság sokszor veszít varázsából, valamint többször megtörtént már, hogy végül túlzottan nagyok lettek az elvárások, és mire a kereskedésekbe ért az adott modell, nem ütött akkorát, mint kellett volna. Ilyen volt például a Toyota GT 86, ami bár egy igazi örömautó, de…
Ragadós lett a nyugat-európai tőzsdék jó teljesítése, hiszen Amerikában a nyitást követően a főbb indexek mindegyike pozitív tartományban mozog. Az erős nyitáshoz nagyban hozzájárultak az Alcoa...