Az Európai Központi Bank jól tenné, ha agresszívabbá válna, de valójában azzal is vajmi keveset érhet csak el - véli Lawrence Summers, a Harvard Egyetem professzora. A korábban a Fed elnöki posztjára...
Kétnapos havazás frissítette fel a szlovák pályákat a napokban. A legtöbb helyen az év eleje óta szinte megduplázódott a hóréteg vastagsága. Annak ellenére, hogy az utóbbi napokban javultak a hóviszonyok és a héten újabb pályák nyílnak meg, az időjárás még mindig lemaradásban van a szezonhoz képest.
Elmúlt a szilveszter, elmaradt a tűzijáték a forint piacán. Utána pedig rögtön össze is omlott az árfolyam: 320 is volt az euróhoz képest, megközelítve mindenkori leggyengébb pontját. Mi volt ennek az oka és mikor állhat vissza minden a megszokott kerékvágásba?
A hétfői 320 feletti euró után kedden délelőtt újabb gyengülési hullám mutatkozott a forint piacán, de a délután első felében úgy tűnt: múlik a feszültség külföldön és így erősödhet a forint. Aztán...
Még az óév utolsó napjaiban írtuk meg Olvasóinknak, hogy az Atom utcai versenyautónak hála óriási népszerűségnek örvendő és rengeteg elismerést bezsebelő brit Ariel cég újabb négykerekű piacra dobásán töri a fejét, s azt is tudtuk már, hogy egy újabb rétegmodellről, pontosabban egy homokfutóról van szó, ami a Nomad nevet kapta. 2014 végén még csak rajzokon tündökölt a járgány, ma viszont teljes…
Az új év elején érdemes pénzügyeinket is átvizsgálni, meghatározni az idei prioritásokat. Ahhoz, hogy gyermekeink is megtanulják a tudatos pénzügyi döntések alapjait, minél fiatalabb korban érdemes őket is bevonni a tervezésbe. Minél idősebbek, annál összetettebb feladatot bízhatunk rájuk. A tinédzserek esetében különösen fontos, hogy átlássák a család pénzügyeit, hiszen ők már a költésből is…
A Napoli a papírformát igazolva könnyedén nyert a Cesena vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának keddi játéknapján, így pontszámban utolérte a harmadik helyen álló Laziót.
A Dolomitokban, az olasz-osztrák határnál a Cima della Neve csúcshoz közel zúdult le egy nagy lavina. Húsz embert mentettek ki a hegyimentők, egy embert viszont csak később találtak meg, holtan. Nem sokkal arrébb, az osztrák oldalon egy olasz síző halt meg … Folytatás
Újra a republikánus John Boehnert választotta elnökévé az amerikai képviselőház kedden, annak ellenére, hogy a Tea Party tagjai az utóbbi napokban megpróbáltak palotaforradalmat szítani a veterán politikus ellen.
Los Angeles - Charlie Sheen keményen kiosztotta Amerika egyik kedvencét, Kim Kardashiant. Az öt gyerekes színész melegebb éghajlatra küldte a valóságshow sztárt, mert megtudta, hogy az asszony nem adott autogramot egy 6 éves kislánynak.
Washington - Barack Obama kommunikácós és biztonsági stábjának minden bizonnyal álmatlan éjszakát okozott a tegnap este kiszivárgott fotó, melyen az Amerikai Egyesül Államok elnökének az idősebb lánya, Malia egy Pro Era feliratíú pólóban pózol.
Egyeztetéseket tart szükségesnek a Fidesz azoknak a január 1-jétől díjköteles útszakaszoknak az ügyében, amelyek esetében a helyi képviselők és polgármesterek sem értenek egyet a díjfizetési kötelezettséggel - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre.
Barack Obama amerikai elnök hamarosan új embert fog jelölni az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve igazgatótanácsába - értesült a Reuters. A hírügynökség szerint Allan Landon, a Bank...
Franciaország a Perzsa-öböl térségébe vezényli a Charles de Gaulle repülőgép-hordozót azzal a céllal, hogy támogassa vele az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni harcot - értesült kedden a Mer et marine című haditengerészeti szakportál.
Egyeztetéseket tart szükségesnek a Fidesz azoknak a január 1-jétől díjköteles útszakaszoknak az ügyében, amelyek esetében a helyi képviselők és polgármesterek sem értenek egyet a díjfizetési kötelezettséggel - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre.
Az OTP és az Erste Bank is mérlegeli a jogorvoslati lehetőségeket a forint alapú fogyasztói kölcsönszerződései egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességességének bizonyításával kapcsolatban, és a K&H is perindítást tervez - derül ki az MTI-nek adott banki válaszokból.
Az euróövezetben eddig majdnem 4 millió állás szűnt meg a gazdasági-pénzügyi válság miatt az EY könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég elemzése szerint.
Az Irakban és Szíriában működő, magát ISIL-nak nevező terrorista szabadcsapatok rendőrségeként funkcionáló egységének vezetőjét kivégezték, jelentette egy szíriai emberi jogi szervezet. A férfit lefejezve találták meg Szíria keleti részén, a szájába cigarettákat tömködtek. Az irónia a történetben csak annyi, hogy … Folytatás
Tavasszal megkezdik a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazásért az aláírásgyűjtést, mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Úgy látja, hogy sokan járnak plázákba, így gyorsan össze fog gyűlni a szükséges kétszázezer aláírás, de ha több milliót sikerülne szerezni, … Folytatás
Újra a republikánus John Boehnert választotta elnökévé az amerikai képviselőház kedden, annak ellenére, hogy a Tea Party tagjai az utóbbi napokban megpróbáltak palotaforradalmat szítani a veterán politikus ellen.