2016. január 18. hétfő

jan. 18
6:48
Szerintem (Alternatív Energia)
Az MSZP nem zárkózik el az alkotmány módosítás támogatásától, bár a párt „szimbolikus jelzésként” távol maradt a kérdés bizottsági tárgyalásától.
jan. 18
6:50
Képmásokról - másképpen (Alternatív Energia)
Ha hiszik, ha nem, az általunk ismert Bibliában két - azaz: kettő - teremtéstörténet is olvasható.
jan. 18
7:00
A köznevelésbe több mint 200 milliárd forintos uniós forrás jut - lapszemle (Infostart)
A Magyar Idők azt írja, hogy a köznevelési rendszer több mint 200 milliárd forintos, uniós forrásból származó fejlesztés előtt áll. A Magyar Nemzetben az olvasható, hogy a józsefvárosi kínai bazár nem veszett el, csak átalakult.
jan. 18
7:00
Suárez-triplával gálázott a Barcelona, Messi megsérült (Blikk)
Barcelona – Az FC Barcelona kiütötte a szinte a teljes meccset emberhátrányban végigjátszó Athletic Bilbaót a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén.
jan. 18
7:00
Napokra megbéníthatják Budapestet: 120 taxis állt meg az Erzsébet térnél (ATV)
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében. Óriási torlódás van a fővárosban, a taxisok akár napokig is kitarthatnak. Az Uber ellen tiltakoznak, ami forgalmuk 50 százalékát vitte el.
jan. 18
7:02
Gyalázatosan keres Rékasi a balesete óta (Blikk)
Budapest – Korábbi bevételeihez képest szinte alig keres Rékasi Károly.
jan. 18
7:02
Lángok és robbanás egy családi házban, egy holttestet találtak (ATV)
Holttestet találtak a tűzoltók egy családi ház oltását követően a leégett épületben a Zala megyei Bakon - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.
jan. 18
7:04
Taxisblokáddal indul a hét: kerülje a Deák teret! (Blikk)
Budapest – Ez a hét is jól kezdődik. Meglepetésszerű demonstrációba kezdtek a taxisok Budapesten a Deák tér mellett, a Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila út - Andrássy út kereszteződésénél. A sofőrök ezúttal is az Uber ellen tüntetnek
jan. 18
7:06
Pár hétig kérheti, hogy a NAV készítse el az adóbevallását (HR Portál)
Február 1-jéig választhatják a személyi jövedelemadó (szja) bevallás új formáját az erre jogosult magánszemélyek, vagyis kérhetik, hogy az adóhatóság készítse el helyettük a bevallást. Aki nem felel meg a bevallási nyilatkozat feltételeinek, a többi, már ismert bevallási mód valamelyikét alkalmazhatja.
jan. 18
7:08
Lázár Jánostól várják a pénzüket az átvert dolgozók (HR Portál)
Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) 2800 károsultja. Nyílt levelükben azt írták, sokan közülük emberhez méltatlan körülmények között élnek, mert június óta nem kapták meg fizetségüket.
jan. 18
7:10
Mindent bevet a béremelésért a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (HR Portál)
Megalakult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz), az új szerveződés hathatós érdekvédelmet szeretne a jövőben folytatni.
jan. 18
7:12
Ha az osztrákok szigorítanak a migránsok fogadásán, akkor a szlovének is (HR Portál)
Amennyiben Németország és Ausztria szigorít a migránsok fogadásán, a szlovén kormány azonnal ugyanolyan intézkedéseket vezet be, mint nyugati szomszédai - jelentette a szlovén sajtó vasárnap.
jan. 18
7:14
Új adó jöhet a menekültek miatt (HR Portál)
Európai adót javasol a menekültválság kezelésére a német pénzügyminiszter.
jan. 18
7:15
62 embernek van akkora vagyona, mint az emberiség szegényebb felének összesen (444.hu)
Az Oxfam 2015-ös jelentése szerint tovább nőtt a globális egyenlőtlenség mértéke.
jan. 18
7:17
David Bowie utolsó albuma világszerte az eladási listák élére került (444.hu)
Kivéve Magyarországon, ahova a top 10-be sem fért be. Lenyomta a Zanzibár és a Tankcsapda.
jan. 18
7:18
Kinyílt az első virág a világűrben (Infostart)
Kinyílt az első virág az űrben - a Nemzetközi Űrállomáson kivirágzott első virágról, egy narancssárga szirmú zinniáról küldött képet a Földre Scott Kelly, amerikai űrhajós a hétvégén.
jan. 18
7:18
Gyalázatosan keveset keres balesete óta Rékasi Károly! (Blikk)
Budapest – Korábbi bevételeihez képest szinte alig keres Rékasi Károly.
jan. 18
7:18
Időszakos elszámolású ügyletek: új szabályok az áfatörvényben (Adózóna)
A korábbiaktól eltérően értelmezendő fogalmak, a fő- és mellékszolgáltatások meghatározása, részlet- és előlegfizetés: ismertetjük az áfatörvény néhány fontos változását.
jan. 18
7:18
Kép: Gyönyörű égi jelenség Magyarország fölött (ATV)
Gyönyörű égi jelenséget lehetett látni tegnap éjjel Magyarország fölött.
jan. 18
7:21
Több napig készek tüntetni a taxisok - frissítve (Privátbankár)
Továbbra is tart a taxisok előre be nem jelentett demonstrációja Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében a Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen.
jan. 18
7:36
Veszélyes helyzetbe került Angela Merkel (Infostart)
A szilveszteri támadások és a menekültválság kezelésének sikertelensége miatt veszélyes helyzetbe került Angela Merkel német kancellár, mert a közhangulat romlik, pártjában pedig már arról beszélnek, hogy szükség esetén nélküle kell irányváltást végrehajtani. Újabban a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) is nyíltan bírálják, holott eddig támaszkodhatott rájuk a menekültügyben. Hétvégi német…
jan. 18
7:36
Demonstrálnak a taxisok (Gondola)
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján
jan. 18
7:36
Rendőrkézen a csemői gyilkosság gyanúsítottjai! (Blikk)
Csemő - Elfogta a rendőrség azt a két férfit, akik feltételezhetően elkövették a csemői gyilkosságot. N. Zsoltot (35) január 16-án este, társát M. Róbertet (28) pedig a január 17-én reggel fogták el Nagykőrösön.
jan. 18
7:36
Vége a szankcióknak - nincs már sok iráni urán (Portfolio)
Az Európai Unió és az Egyesült Államok feloldotta valamennyi iráni nukleáris programmal összefüggő gazdasági és pénzügyi szankcióját, miután a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése...
jan. 18
7:36
Sean Penn: veszélyben van az életem (ATV)
Fontos részletek előzetes nyilvánosságra kerülése után a CBS amerikai televízió vasárnap este sugározta a Sean Penn-nel készített teljes interjút, amelyben a sztár a mexikói drogbáróval történt találkozójáról beszélt.
jan. 18
7:38
Ilyen feltételek mellett vállalhat munkát, ha nyugdíjas (Gondola)
Bár idén januártól emelkedett a nyugdíj összege, jövedelem-kiegészítésként így is sokan próbálnak meg az ellátás mellett dolgozni.
jan. 18
7:38
Balogh: nem gondoltam, hogy az edző becserél (Blikk)
Palermo – Még csak néhány napja van a csapatnál, deBalogh Norbert (19) múlt vasárnap bemutatkozott az olasz labdarúgó-bajnokságban a Palermo színeiben. Más kérdés, hogy keserédesre sikerült a debütálása.
jan. 18
7:38
Bérlőből tulajdonos - saját téli tesztpályát vett a Michelin (Portfolio)
A Michelin európai Technológiai Központja lett a finnországi Ivaloban található téli tesztpálya új tulajdonosa. Az újabb tesztpályával felgyorsul a téli személy-, kisteherautó és teherabroncsok...
jan. 18
7:38
Éles szópárbaj: egymásnak feszült Róma és Brüsszel (ATV)
Éles szópárbaj zajlik Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke között, ami a vasárnapi olasz sajtó szerint "történelmi minimumra" süllyesztette Olaszország és az Európai Unió kapcsolatát.
jan. 18
7:39
Kevesebb földet ad el az állam - elárulták, mennyi pénz jött be (Privátbankár)
Az eredeti tervekhez képest 70-90 ezer hektárral kevesebb földet értékesít az állam. Már 170 milliárd forint bevétel van a programból.
jan. 18
7:39
Gazdaság helyett politika (ProfitLine)
Az idén várhatóan a gazdasági kérdések helyett a politikai természetű problémák foglalkoztatják majd elsősorban a politikai döntéshozókat - mondta Polacsek Csaba, a PwC Magyarország pénzügyi és tranzakciós tanácsadó csoport igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.
jan. 18
7:41
Szlovénia másolja nyugatot (ProfitLine)
Amennyiben Németország és Ausztria szigorít a migránsok fogadásán, a szlovén kormány azonnal ugyanolyan intézkedéseket vezet be, mint nyugati szomszédai - jelentette a szlovén sajtó vasárnap.
jan. 18
7:48
Itt vannak az Uber miatt tüntető taxisok követelései, és ez az egyik legerősebb szöveg, amit idén olvastál (444.hu)
Bírkák, Obama, taposás, Netanjahu, "vállalkozások", kapkodás, mind egyetlen tökéletes közleményben.
jan. 18
7:50
Landolás után felborult és felrobbant a SpeceX rakétája (444.hu)
De ez még így is hatalmas siker Elon Musk űrhajózási projektjének.
jan. 18
7:52
Egymillió propagandaszórólappal bombázta meg Észak-Korea Dél-Koreát (444.hu)
Léggömbök segítségével.
jan. 18
7:54
Lassítja a a belváros forgalmát a budapesti demonstráció (Infostart)
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján. A taxisok a Uber magán személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak. Hatalmas a torlódás Budapesten a József Attila utca - Andrássy út útvonalon - jelentette a helyszínről az InfoRádió…
jan. 18
7:54
Elfogták a csemői gyilkosság feltételezett elkövetőit (Gondola)
Elfogták a csemői gyilkosság feltételezett elkövetőit, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján közölte, hogy emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat N
jan. 18
7:57
Kötelező katonai szolgálat: Orbán tiszta vizet öntött a pohárba (Privátbankár)
Nem lesz kötelező sorkatonai szolgálat Magyarországon - mondta Orbán Viktor. Sem most, sem később.
jan. 18
8:12
Magyar sportolók az olimpián: eddig ők szereztek kvótát (Infostart)
Tavaly év végéig 63 magyar sportoló szerzett olimpiai indulási jogot.
jan. 18
8:12
Halálos áldozata is van az indonéziai földrengésnek (Gondola)
Egy halálos áldozata is van annak a földrengésnek, amely még vasárnap történt Indonézia egyik keleti tartományában
jan. 18
8:12
Tudományos szenzáció! Új halfajtát fedeztek fel magyar tudósok (Blikk)
Magyarország – Véletlenül bukkantak rá a kutatók egy eddig nem ismert halfajtára, melyet Barbus biharicus, azaz "bihari márna" névre kereszteltek.
jan. 18
8:12
Montenegró kapitulált! (Alternatív Energia)
Montenegró békét kért és elfogadta a monarchiának feltételeit. Most már szabad az út Albániába. Így állt a balkáni front - száz éve
jan. 18
8:12
Fesztiválokban a dobogón vagyunk (ProfitLine)
Sok tekintetben jobbak a magyar fesztiválok, mint a nyugat-európaiak - jelentette ki Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezője vasárnap este az M1 aktuális csatorna műsorában.
jan. 18
8:12
Most már ezekre az ingatlanokra is kaphatsz jelzáloghitelt (Portfolio)
Jelzálogkölcsönt adhatnak a jövőben a borospincékre, mélygarázsokra is, mivel az ingatlan-nyilvántartás térképei ezentúl ezek elhelyezkedését és kiterjedését is feltünteti - írta szombati számában a...
jan. 18
8:12
Blokád alá ették a pesti belvárost a taxisok (Pénzcentrum)
Taxisok zárták le Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc térnél hétfő reggel....
jan. 18
8:12
Szendrői fedőnévvel kémkedett a magyar külügyminiszter (ATV)
A Biszku-per is mutatja, hogy milyen nehézségeket jelent a történelmi felelősség átültetése a jog területére – mondta az atv.hu-nak adott interjúban Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. Az interjúból az is kiderül, hogyan viszonyul a Fidesz által „rehabilitált” kommunista vezetőkhöz, és hogy mit találtak az állambiztonsági mágnesszalagokon.
jan. 18
8:14
Veszélyes helyzetbe került Angela Merkel (Gondola)
A szilveszteri támadások és a menekültválság kezelésének sikertelensége miatt veszélyes helyzetbe került Angela Merkel német kancellár.
jan. 18
8:14
Bundabotrány rázta meg a teniszvilágot az Australian Open előtt (Blikk)
Melbourne – Még el sem kezdődött az év első Grand Slam-viadala, a teniszvilágot alapjaiban rengették meg a legújabb jelentések.
jan. 18
8:14
Fagyos viszony: Brüsszel-Róma (ProfitLine)
Éles szópárbaj zajlik Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke között, ami a vasárnapi olasz sajtó szerint "történelmi minimumra" süllyesztette Olaszország és az Európai Unió kapcsolatát.
jan. 18
8:21
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Infostart)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre: a dollárral szemben gyengült, míg az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest erősödött a magyar fizetőeszköz.

Keresés