Akárcsak az 1930-as évek végére, a kormányzatok által generált kereslet-ösztönzés mára kifulladt. Egy új biztonságpolitikai jelentés szerint, ha a kormányzás színvonala nem javul globális és nemzeti szinten, akkor a világ egy széleskörű káosz vagy egy nagy háború felé sodródik. De mennyire garantálja a NATO hazánk védelmét?
Az OTP Bank szakértői szerint a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP kártya) a 2016-os évben is slágertermék lesz a cafeteria piacon. Ez azért is fontos és jó hír, mert ennek a cafeteria juttatásnak jelentős szerepe van a magyar gazdaság és turizmus fellendítésében. Az új adójogszabályok értelmében a munkáltatók az idei évben még kedvezőbb feltételek mellett adhatják ezt a juttatást a dolgozóiknak.
Legalább két francia áldozata van az ouagadougoui terrortámadásnak és túszejtésnek, amelyben 29 ember, többségében külföldi halt meg - közölte a francia külügyminisztérium.
A bérfizetéssel kapcsolatos cikksorozat mai része a késedelmes bérfizetéssel foglalkozik, mely esetben késedelmi kamat jár. A jogalap nélkül kifizetett munkabért pedig 60 napig lehet visszakövetelni a dolgozótól.
A sorkatonaság és a rendkívüli szükségállapot bevezetésének ötlete csak felgyorsítja a fiatalok elvándorlását, Magyarország pedig a jövőbeni felemelkedés lehetőségét is elveszíti - vélekedett a Párbeszéd Magyarország (PM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója az ügyfélvagyon kiadásának gyorsítása érdekében állomány-átruházási eljárást indított, a pályázati felhívásra február 18-ig jelentkezhetnek a befektetési szolgáltatók - olvasható a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) honlapján.
Cristiano Ronaldo és a Real Madrid is formában volt a Sporting Gijón ellen, ugyanakkor a portugál mégis frusztrált volt, azt nem tudni miért, de egy teljesen felesleges pirosat kaphatott volna, megúszta.
Több, mint 38 éve dolgozom közalkalmazottként ugyanazon a munkahelyen. Most közölték velem, hogy munkaidőmet záros határidőn belül (február 1-től) lecsökkentik 6 órára. Kétségbeesésem határtalan (egyéb körülmények miatt is). Kérdésem az lenne, hogy ha 1977. augusztus 1-től dolgozom, akkor miképp, ill. igénybe vehetném-e a korengedményes nyugdíjat. 2 gyermekem van. Másik kérdés a jubileumi jutalom.…
Nemes Jeles László Saul fia című alkotása kapta a legjobb idegen nyelvű film díját az észak-amerikai film- és televíziós kritikusok legfontosabb díjainak gáláján helyi idő szerint vasárnap este Santa Monicában.
Öt embercsempészt és 52 határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megyében a hétvégén - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t
Los Angeles – Veszélyben van Sean Penn élete! – legalábbis ezt állította a sztár, miután nyilvánosságra került a mexikói drogbáróval készített interjúja a Rolling Stone magazinban.
A világ 62 leggazdagabb emberének vagyona felér a teljes népesség felének, azaz 3,5 milliárd ember vagyonával, ami azt jelenti, hogy a leggazdagabbak még gazdagabbak, a szegények pedig még...
Továbbra is tart a taxisok előre be nem jelentett demonstrációja Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen.
Dollármilliárdok elvesztésétől tartanak az alapkezelők a Morningstar kezdeményezése miatt, miszerint márciustól az alapok többségénél lehetővé válik, hogy a befektetők azokat etikus befektetéseik...
Irán jogtalannak nevezte és elítélte hétfőn azokat a büntetőintézkedéseket, amelyeket az amerikai kormány rendelt el előző nap 11 természetes, illetve jogi személy ellen, mert részt vettek az iráni rakétaprogramban.
Kínai modellek állatvédőkkel karöltve vonultak fel Sanya városában azért, hogy egy új állatkert építése ellen tiltakozzanak. A demonstrálók szinte meztelenül, színesre festve tiktakoztak a dél-kínai Hainan tartomány városában.
Az Airbus lehet az iráni szankciók feloldásának egyik nyertese, a hírek szerint Irán ugyanis több mint 100 repülőgépet rendelne az európai gyártótól. A hétvégén részlegesen visszavonta az Egyesült...
Nagyon régen voltak utoljára annyira relevánsak a Ladával kapcsolatos hírek a hazai piacon, most most, ugyanis bizonyára szinte mindenki értesült már arról, hogy az orosz márka visszatért Magyarországra, az értékesítések pedig országszerte gőzerővel folynak. A Lada pedig nem kívánja elviccelni a visszatérést, hiszen nem csak hazánkat, a egész Európát célba vette az AvtoVAZ, a sikeres szereplést…
Egyelőre még az sem dőlt el, hogy rendezhet-e Magyarország olimpiát 2024-ben, a finanszírozására már van ötlet: a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) részvénykibocsátáson keresztül a lakosságot is...
A jegyellenőrök és a biztonsági őrök életében, munkájában is változást hoz Budapesten az elektronikus jegyrendszer 2017-es bevezetése - írja a Világgazdaság.
A párhuzamos Magyarország, a „nagyhasú körtét” formáló társadalom gazdaságilag előbb-utóbb ellehetetlenül. Két, egyre inkább külön utakon járó csoportnak, a budapesti, virágzó startup-kultúrának, és az elsősorban a leszakadó régiók alacsonyan képzett helyi lakosságának az együttműködési lehetőségeiről beszélgetett a HR Portál két szakemberrel, akik egészen új szemléletmóddal, és megközelítésekkel…
A lakosság ellenállását váltotta ki több tervezett ausztriai befogadóhely, Bécsben lakossági gyűlést szerveznek, Grazban tüntetést tartanak a menekültek beköltöztetése ellen.
„Megfelelek a kormány elvárásainak! Van erkölcsim! Már +15 C-ba felrakom a téligumit!” A taxis korunk mintapolgára, a pedálozó eminens, mániákus szabálykövető.
Macedónia nagyon sokat teljesített azért, hogy az EU felgyorsítsa integrációs tárgyalásait az országgal - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli találkozóját megelőző, reggeli informális találkozót követően.
A világranglistát vezető amerikai Serena Williams két szoros játszmában legyőzte az olasz Camila Giorgit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság 14,8 millió dollár (4,2 milliárd forint) összdíjazású női versenyének első fordulójában.
Irán jogtalannak nevezte és elítélte hétfőn azokat a büntetőintézkedéseket, amelyeket az amerikai kormány rendelt el előző nap 11 természetes, illetve jogi személy ellen, mert részt vettek az iráni rakétaprogramban
Az Iránnal szembeni szankciók feloldását követően a nyersolaj árfolyamának további csökkenése illetve a kínai növekedési félelmek miatt az ázsiai tőzsdék többségén továbbra is pesszimista volt a...
Lehetséges, hogy haláluk előtt nehezen találtak megfelelő táplálékot azok a nagy ámbráscetek, amelyek döglötten sodródtak partra Wangerooge északi-tengeri német szigeten - közölte egy holland bálnapreparátor, aki önkéntesek egy csoportjával a hét végén az alsó-szászországi Wilhelmshaven kikötőjében felboncolta a tíz napja talált tetemeket.
Múlt héten még csak 1252 db nyertes pályázót láthattunk a 2014-2020-as pályázati ciklus kapcsán a hivatalos pályázati oldalon. Ma reggelre ugyanakkor ez a szám már 1462-re nőtt, azaz egy hét alatt...
Erőszak és szexuális zaklatás kíséri azoknak a lányoknak és nőknek az útját - beleértve európai tartózkodásukat is -, akik a Közel-Keletről menekülnek Európába - számolt be felméréséről hétfőn az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi jogvédő csoport.