Lefelé vették az irányt ma reggel az ázsiai tőzsdék, lekövetve a tegnapi amerikai esést. A rossz hangulat a decemberi amerikai kamatemelési várakozások erősödésével, valamint az olajár esésével volt...
Nem működik a menedékkérők áthelyezésére szolgáló uniós mechanizmus - szögezte le Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke a Le Soir című belga napilapnak adott interjújában, amely szerdán jelent meg.
Ha minden évben befogadnának egymillió menekültet, az veszélybe sodorná a politikai stabilitást Németországban és az EU egészében is - mondta Herman Van Rompuy.
November végére készül el az új, ötödik Nemzeti alaptanterv koncepciója, amely foglalkozhat a 9-kor kezdődő iskolakezdés kérdésével is - értesült a Magyar Idők. A lap információi szerint az új...
Oroszország állhat a WikiLeaks hétfő óta zajló újabb kiszivárogtatási hulláma mögött - jelentette ki kedd este John Podesta, az amerikai demokraták elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak a kampányfőnöke.
Kína egyik déli tartományában, Kuangtungban leleplezett a rendőrség egy árnyékbankot, amely 230 milliárd jüannyi tőkét mozgatott illegálisan a Xinhua hírügynökség szerint. A rendőrség 350 embert...
Elkezdődött a Fortress-ügyként ismert több milliárdos csalássorozat tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, az ügyben 2072 rendbeli csalás és pénzmosás miatt emeltek vádat.
Nem működik a menedékkérők áthelyezésére szolgáló uniós mechanizmus - szögezte le Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke a Le Soir című belga napilapnak adott interjújában, amely szerdán jelent meg
Az Európai Unióban átlagosan 4 százalékkal növekedtek a lakásárak 2016 második negyedéve, és az előző év azonos időszaka között, míg az euróövezetben 2,9 százalékos volt a drágulás mértéke a fenti...
A Mediaworks Hungary Zrt. Door Tamást, a társaság értékesítési és marketing igazgatóját megbízta, hogy jelenlegi feladatai mellett töltse be a kiadócsoport megbízott-vezérigazgatói pozícióját - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Huniwood nyitófilmje a Németországban még be nem mutatott Liza, a rókatündér. A programban a legsikeresebb magyar filmek mellett függetlenfilmes alkotások is szerepelnek.
Magyarországon sem szolgáltathat a Cipruson felfüggesztett Best Choice FBC Ltd., a hazai ügyfelek megkeresésére a ciprusi felügyelet nyújt tájékoztatást - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.
Olga Liaszcsuk tizennégy másodperc alatt három görögdinnyét képes szétrobbantani combjai szorításával, ezzel pedig Guinness-rekorder ebben az "extrém sportban". Az egyre híresebb-hírhedtebb ukrán lány több felkérést is kapott az elmúlt időszakban, hogy nagy nyilvánosság előtt is bemutassa tudását. Videó!
Menesztették Milovan Rajevacot, az algériai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, miután csapata hazai döntetlennel kezdte a világbajnoki selejtezősorozat utolsó, harmadik szakaszát.
Horváth Annát azzal gyanúsítják, hogy fesztiválbérletekért cserébe gyorsabb építésengedélyezési eljárást ígért egy vállalkozónak. A Fidesz alelnöke, Gulyás Gergely szerda délelőtt kijelentette, hogy az ügy "folytatása azoknak a szintén politikailag motivált és mára csúfosan megbukott eljárásoknak, amelyeket korábban a sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai polgármester ellen ugyanez a hatóság…
Kozso egykori teaháza csak úgy vonzza a bajt: a jelenlegi tulajdonos, a Kozmixból megismert Hozsó ugyanis elárulta, hogy egy ismeretlen férfi több mint egymillió forintot lopott el tőlük.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az európai baloldal továbbra is a felső korlát nélküli betelepítést erőlteti a külső határok megvédése és az európai polgárok védelme helyett
Egy nappal azután, hogy a Samsung bejelentette, hogy leveszi a polcokról a robbanásra hajlamos Note 7 okostelefonokat, a menedzsment profit warninggal lepte meg a befektetőket. A harmadik negyedévre...
Az Ausztriában egy hűtőkamionban tavaly holtan talált 71 ember ügyében nyolc gyanúsított ellen fog vádemelést javasolni a rendőrség, három bolgár sofőrt pedig még köröznek - jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
A Mediaworks Hungary Zrt. Door Tamást, a társaság értékesítési és marketing igazgatóját megbízta, hogy jelenlegi feladatai mellett töltse be a kiadócsoport megbízott-vezérigazgatói pozícióját - közölte a társaság szerdán az MTI-vel
Matteo Renzi olasz kormányfő egy szerdai beszédében "nagyon kemény" állásfoglalást szorgalmazott az Európai Unió azon tagállamaival szemben, amelyek sok forrást kaptak, de igyekeznek kihúzni magukat...
Több folyó kilépett medréből a heves esőzések nyomán Románia keleti részén, Galati megyében emberek százait kellett szerdán kimenekíteni, és több országút járhatatlanná vált.
Örülhetnek a hazai sorozatrajongók és azok, akik imádják a szórakoztató műsorokat, az RTL Klub és a Viacom ugyanis hamarosan új csatornát indít RTL Spike néven!
A Mediaworks Hungary Zrt. Door Tamást, a társaság értékesítési és marketing igazgatóját megbízta, hogy jelenlegi feladatai mellett töltse be a kiadócsoport megbízott-vezérigazgatói pozícióját - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.