Augusztusban az ipari termelés volumene 11,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami kéthavi csökkenés után tavaly március óta a legnagyobb növekedés. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal nőtt - erősítette meg a múlt héten kiadott előzetes számokat második becslésében szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kismértékű gyengüléssel kezdte a szerdai napot a forint az euróval szemben, így 305 felett jár a jegyzés azok után, hogy tegnap este sikerült kicsit visszakapaszkodni a forintnak. Közben az angol...
A Demokratikus Néppárt (HDP) 49 tagját azzal vádolják, hogy csatlakoztak a terrorszervezetként nyilvántartott, betiltott Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK).
A kereskedelmi forgalomban elérhető VR-rendszerek segíthetnek legyőzni az olyan fóbiákat, mint a nyilvánosság előtti beszédtől, a magasságtól vagy a pókoktól való félelem.
Az S&P Dow Jones Indices még tavaly létrehozott egy új indexet, amelyik az S&P 500 vállalatai által kibocsátott kötvények árfolyamának alakulását követi le. A kibocsátáskor 430 vállalat kötvényét...
A legtöbben bizonyára ismerik a Volkswagen Transporter első, T1-es generációját, vagy más néven a „hippibuszt”. Eddig minden rendben is van, ám a képeken látható példánnyal valami egyértelműen nem stimmel. Nem kell azonban sokáig keresni a „hibát”, hiszen viszonylag gyorsan rádöbbenhetünk, hogy ez a T1 bizony jóval rövidebb normál társainál.
A délelőtti iránykeresés után délután a forint a gyengülés útjára lépett.Visszatáncolt a nagy bejelentéstől az ÁKK 2016.10.12 15:09Az eredeti tervekkel szemben nem csütörtökön, hanem pénteken tart...
A Kutatópont legfrissebb felmérése szerint a magyar lakosság körében egyre többen rendelkeznek felhasználói profillal közösségi médiafelületen. A cég szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt is kiemelték: az online hírfogyasztás is növekvő tendenciát mutat.
Matteo Renzi szerint a következő európai költségvetésben figyelembe kell venni, ki mond igent vagy nemet a migránsok áthelyezésére hivatalosan vállalt kötelezettségekre.
Az Index szerint mivel a tervezett felújítás költségei nagyon megszaladtak, a kormány fenyegetőzni kezdett, hogy nem ad több pénz Budapestnek. A főváros ezért úgy spórolna, hogy kihagyja a projektből az állomások rekonstrukcióját. Ebben az esetben viszont lehet, hogy az EU nem adna pénzt a felújításra, és akkor végképp nem lenne forrás semmire.
Matteo Renzi olasz kormányfő egy szerdai beszédében "nagyon kemény" állásfoglalást szorgalmazott az Európai Unió azon tagállamaival szemben, amelyek sok forrást kaptak, de igyekeznek kihúzni magukat a migránsok áthelyezéséről vállalt kötelezettség alól
A Fülöp-szigetek felkérte az ENSZ különleges jelentéstevőjét arra, hogy vizsgálja ki a délkelet-ázsiai országban elkövetett, kábítószerrel kapcsolatos gyilkosságokat - közölte egy kormányzati szóvivő.
1846-ban William T. Morton először alkalmazott étert altatáshoz egy tumor eltávolításánál. Ezáltal megnyitotta az altatásban végzett műtétek korszakát. Később rohamos fejlődésnek indult az aneszteziológia. Cikkünkben a legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze.
A legtöbb fejlett Európában befektető alapnak apró pofon volt csak a Deutsche Bank legújabb botránya az év eleje óta tartó lejtmenet után. A befektetési alapokról is szó lesz a Portfolio...
Érdekes felvetést fogalmazott meg az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az LMP szakpolitikusa annak kapcsán, hogy miként is lehetne véget vetni a kormányoldal egészpályás letámadásának.
A Fidesz szolidáris Horváth Anna kolozsvári alpolgármesterrel, és a leghatározottabban elítéli azt a "politikailag egyértelműen motiváltnak tűnő" eljárást, amelyet a Román Korrupcióellenes Ügyészség indított ellene - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján
Hogy mi számít giccsnek, arról megoszlanak a vélemények, de egy póniló létezése már nehezen vitatható. A fő kérdés ugyanakkor az, kényszerülhetünk-e adófizetésre ezek miatt.
Németországban egy furcsa eset után vizsgálódni kezdtek, és kétmilliárd olyan eurót találtak a pénzintézetek számláin, amelyért legalább öt éve nem jelentkezett senki. Svájcban az 50 milliárd frankot is elérheti az alvó számlákon levő vagyon, Ausztriában 200 millió euróról beszélnek. Nem kallódik takarékbetétkönyv a padlásodon?
Vlagyimir Putyin orosz elnök azért nem kíván Párizsba látogatni és Szíriáról tárgyalni, mert az "nagyon kínos" lett volna számára akkor, amikor az orosz bombázások fokozódnak Aleppónál - mondta Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter.
A legfontosabb magyar kormánykritikus lap bezárása jelzi, hogy a régióban mennyire politikai és gazdasági nyomás alatt áll a szabad sajtó - áll a svájci Neue Zürcher Zeitung véleménycikkében.
Magyarország – A hazánkban dúló médiavihar közepette, a Népszabadság tulajdonosa egy osztrák bíróságon, a vádlottak padján ült. Ezért nem ért rá tárgyalni a Népszabadság szerkesztőségével, ráadásul az üzletember bűnösségét az osztrák tárgyaláson.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Dicséret és elismerés jár minden Németországba menekülő embernek, akik segítik a biztonsági szervek munkáját - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben.
Az alaptörvény módosításáról egyeztetett Orbán Viktor a KDNP elnökével - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-vel
A Világgazdasági Fórum közzétette idei, turizmussal foglalkozó tanulmányát, melyből az is kiderül, mely országokat tartották legbiztonságosabbnak és legveszélyesebbnek az elmúlt évben.