2016. október 24. hétfő

okt. 24
9:24
BÉT - Lesz-e emelkedés? (ProfitLine)
A kedvező nemzetközi hangulatban további emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.
okt. 24
9:27
Jön az olcsó internetcsomag (Gondola)
Minden magyarországi szolgáltató kínálatában elérhető lesz 2017. január 1-jétől a Digitális Jólét Alapcsomag – írta a hétfői Világgazdaság a Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos által vezetett Digitális Jólét Program titkárságának tájékoztatására hivatkozva
okt. 24
9:27
Patkányokat ettek, hogy túléljenek (Blikk)
A szomáliai kalózok által csaknem 5 évig fogvatartott csoport többek között annak köszönheti túlélését, hogy patkányokat ettek.
okt. 24
9:29
Hoppá: Melegpornós lett az egyik legismertebb híradós bemondóból (Blikk)
Orlando - Jim Walker 23 év után váltott műfajt, de az tény, hogy kamera előtt maradt.
okt. 24
9:30
Nem engedik decemberi szabadságra a kiskereskedelmi dolgozókat (Portfolio)
Több áruházláncnál nem engedik decemberben szabadságra menni a dolgozókat. Helyette elrendelték, hogy november végéig kötelező kivenni az idei szabadnapokat, mert az ünnepi forgalomban kevés lesz a...
okt. 24
9:30
Kuncze: „Melania Trump szebb First Lady lenne, mint Bill Clinton” (ATV)
A legutóbbi napokban Gyurcsány túlélte a politikai halálát, Bokros győzködött, Vona orbánozott, Orbán pedig szabadkozott. Lefülelt mondatok.
okt. 24
9:30
Heti műsor: Jön a rangadók hete! (Agroinform)
Vasas-Vidi, Juve-Napoli, United-City, Dortmund-Schalke és Szeged-Veszprém derbik kerülnek megrendezésre a héten.
okt. 24
9:31
Íme egy pofonegyszerű recept: csokis muffin (Blikk)
Hozzávalók: 15 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg vaj, 15 dkg cukor, 3 evőkanál baracklekvár, 1/2 csomag sütőpor, 5 dkg kakaópor, 5 dkg étcsokoládé
okt. 24
9:33
Calais-i tábor kiürítés: gyújtogattak és kövekkel támadtak a menelültek a rendőrökre - Videó (Blikk)
Kövekkel dobálóztak és tüzet gyújtottak a migránsok a calaisi menekült tábornál, ezért rohamrendőröket kellett hívni. Tegnap este akarták kiüríteni a tábort a rendőrök.
okt. 24
9:35
Kérdezzen a Sztárban Sztár kiesőjétől, Vásáry Andrétól! (Blikk)
Vásáry André búcsúzott a Sztárban Sztárból. A TV2 nagysikerű produkcióján ezúttal ő kapta a zsűritől és a nézőktől a legkevesebb szavaztot, így szerdán, október 26-án ő lesz a Blikk vendége.
okt. 24
9:39
Riadót fújt a bajor kormány a bohócterror miatt (444.hu)
Hétvégén több német városban is lecsaptak a horrorbohócok. A Német Cirkusz Szövetség a békés bohócok jó hírét félti.
okt. 24
9:41
A Kossuth téren megvalósult Schmidt Mária álma (444.hu)
A forradalomügyi kormánybiztos célkitűzését a sípolók és a megvadult kormánypártiak maradéktalanul teljesítették.
okt. 24
9:45
Lezuhant egy repülő Máltán: legalább öten meghaltak - uniós tisztviselők lehetnek az áldozatok (Blikk)
Lezuhant egy luxemburgi lajstromozású katonai kisrepülőgép a máltai nemzetközi repülőtéren hétfő reggel, legalább öt ember meghalt. Uniós határvédelmi tisztviselők lehettek a gép utasai.
okt. 24
9:45
Körúti robbantás - Súlyos depresszió fenyegeti a gyanúsítottat (Alternatív Energia)
A fiatalembert egy fokozottan védett cellában őrzik.
okt. 24
9:47
Kovács László szerint Mesterházy Attila okozta a választási vereséget (Blikk)
Budapest – Kemény kritikát mondott Kovács László volt MSZP-elnök és külügyminiszter Mesterházy Attiláról, aki 2009 és 2014 között vezette a szocialista pártot. Szerinte kulcsszerepe volt abban, hogy olyan gyászosan szerepelt az ellenzék 2014-ben és a Fidesznek ismét kétharmada lett.
okt. 24
9:47
OLAF-feljelentés kellett ahhoz, hogy vádat emeljen az ügyészség (Alternatív Energia)
Az ügy elsőrendű vádlottja erdész volt, akinek segítségével a másodrendű vádlott erdészeti céget alapított.
okt. 24
9:48
Rossz hír a befektetőknek: 100-ból 99 amerikai alap elbukott (Portfolio)
Az aktívan kezelt amerikai részvényalapok 99%-a nem tudta megverni a referenciaindexet 2006 óta. Az Európában értékesített amerikai részvényalapok ugyanis 10 év alatt nem tudták felülteljesíteni S&P...
okt. 24
9:48
Várólista van: mindenki könnyűszerkezetes házat akar (Pénzcentrum)
A növekedés és a szakemberhiány miatt jövő nyárig be vannak táblázva....
okt. 24
9:48
"Egyenesen a földbe fúródott" - Lezuhant egy kisrepülő, halottak (ATV)
Lezuhant egy luxemburgi lajstromozású katonai kisrepülőgép a máltai nemzetközi repülőtéren, legalább öt ember meghalt, a Frontex és Brüsszel szerint nem az uniós határrendészeti ügynökség munkatársai voltak a gépen - jelentette hétfőn a Times of Malta című napilap honlapja.
okt. 24
9:50
Erősödni kezdett hétfő reggel a forint (Portfolio)
A pénteki érezhető gyengülés után hétfő reggel erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, így egészen a 308-as szintig kapaszkodott a magyar deviza. Közben a dollár tovább erősödik az euróval...
okt. 24
9:50
Vadai: Ez óvoda (ATV)
A DK alelnöke az ATV-ben arról beszélt, hogy kevés a korrupcióról szólni, inkább egy közös programot kell felállítani, ami mellé jó szívvel oda tudnak állni.
okt. 24
9:54
Atyaég, lopják az EU-s pénzeket! (Privátbankár)
Egy erdészeti cég 180 millió forint uniós támogatást vett igénybe jogosulatlanul - és ez már különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásnak minősül.
okt. 24
9:57
Csalás történt uniós pénzekkel - Az ügyészség nyomoz (ProfitLine)
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat két cégvezetővel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész.
okt. 24
9:57
Vereséggel debütált új csapata élén László Csaba (Sport365)
László Csabát még csütörtökön nevezték ki a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dunaszerdahely vezetőedzőjének.
okt. 24
10:03
Fehérboros sültpaprika-leves (Mindmegette)
80 dkg kápia vagy paradicsompaprika 0,5 dl olaj só bors 1 kis fej hagyma 1 l zöldségalaplé 0,5 dl fehérbor párolt cukkiniszeletek és balzsamecet a díszítéshez
okt. 24
10:03
OLAF-feljelentés kellett, hogy vádat emeljen az ügyészség (Alternatív Energia)
Az ügy elsőrendű vádlottja erdész volt, akinek segítségével a másodrendű vádlott erdészeti céget alapított.
okt. 24
10:03
Erdogannal parolázott egy magyar bíró (Blikk)
Isztambul – A világ egyik legjobban védett vezetőjéhez férkőzött hozzá egy nemzetközi jogi konferencián a kaposvári törvényszék egykori elnöke. Ujkéry Csaba átvágott a testőrök gyűrűjén és sikerült magával a török elnökkel, Recep Tayyip Erdogannal kezet ráznia és pár szót váltania.
okt. 24
10:05
Jogsértő volt a magyar emberek "szűrése" a Kossuth téren (Alternatív Energia)
Párthovatartozás- vagy szimpátia alapján nem lehet valakit kizárni egy állami rendezvényről.
okt. 24
10:05
Kétéves kislánnyal fajtalnkodott az önmagát lebuktató pedofil (Blikk)
Columbus - Gary Sovie jótékonykodni akart, de a csomagban, amit a rászorulóknak adott, 32 leleplező fénykép is volt.
okt. 24
10:06
Megszólalt Széles Sándor: Gyurta mellett rossz súgók is vannak (ATV)
Széles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik.
okt. 24
10:07
Magyar rendőröket küldtek a szerb-bolgár határhoz (Alternatív Energia)
Az országos rendőrfőkapitány szerint "a migrációs nyomás továbbra is folyamatos".
okt. 24
10:07
Íme, egy szuper és természetes szépítőszer, akár a mindennapokra is (Blikk)
Hidratál, csökkenti a gyulladást és remekül fertőtlenít, emellett bőrünk sima és selymes lesz tőle.
okt. 24
10:12
Lezuhant egy uniós tisztviselőket szállító gép Máltán (444.hu)
Mind az öten meghaltak.
okt. 24
10:12
Megint csődöt mondott az EU: tényleg akkora a katasztrófa? (Privátbankár)
Az EU-Kanada szabadkereskedelminek nevezett, de valójában deregulációs egyezménye megrendült. Ez egy újabb arcvesztés a már számos fronton defenzívába szorult és értékrendjében a múlt században ragadt Európai Bizottságnak. A magyar miniszterelnök most nem vette fel szabadságharcos jelmezét, a Fidesz frakció kezéből egyszerűen kivette a döntés jogát.
okt. 24
10:19
Megkínzott és megölt két nőt egy bankár - videóra vette a szörnyűségeket (Blikk)
Rurik Jutting, a 31 éves bankár 2 hong kongi nő meggyilkolásáért áll bíróság elé.
okt. 24
10:19
Uniós tisztviselők haltak meg egy lezuhant kisgépen (Alternatív Energia)
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen nemzetiségűek az áldozatok.
okt. 24
10:24
Vigyázat! Pihenés közben is károsíthatja egészségét (Blikk)
Meg sem kell mozdulnia ahhoz, hogy ízületi, csípő-, vagy gerincproblémái alakuljanak ki pihenés közben, csupán egy nem megfelelő matrac, vagy párna is elegendő hozzá. Nem kell azonban aggódni, néhány apróbb változtatással elkerülhetőek a mozgásszervi panaszok.
okt. 24
10:24
Internet alapcsomag januártól: 15 százalékkal olcsóbb előfizetés (Adózóna)
Január 1-jétől minden magyarországi szolgáltató kínálatában elérhető lesz a Digitális Jólét Alapcsomag – írja a Világgazdaság a Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos által vezetett Digitális Jólét Program titkárságának tájékoztatására hivatkozva.
okt. 24
10:24
Csúcson pörög a német gazdaság (Portfolio)
Idei csúcsára gyorsult a magánszektor bővülése Németországban októberben, a Markit kompozit beszerzésimenedzser-indexe, amely a szolgáltató- és a feldolgozóipart is magában foglalja, 52,8 pontról 55...
okt. 24
10:24
A munkaadók is támogatják a járulékcsökkentést (Pénzcentrum)
A járulékcsökkentésnek a versenyképesség javításával kell összekapcsolódnia....
okt. 24
10:26
NAV-állásfoglalás: nagyon ráfizethet a cégből kilépő tulajdonos (Adózóna)
Akár súlyos anyagi veszteségeket is elszenvedhet egy cégből kilépő tulajdonos, amennyiben a létesítő okiratot nem kellő körültekintéssel szerkesztették meg, mivel ilyenkor olyan jövedelem után kell adót fizetnie, amelyet korábban már leadózott, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.
okt. 24
10:26
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek az olajnagyhatalmak (Portfolio)
Egy informális találkozó keretein belül Rijádban újra tárgyalóasztalhoz ülnek az OPEC és a nem OPEC országok olajipari miniszterei. Khalid al-Falih az olajipari ügyekért felelős szaúdi miniszter...
okt. 24
10:28
Céláremelés jött az OTP-re (Portfolio)
Megemelte a Goldman Sachs az OTP részvényeire vonatkozó célárát, a korábbi 7000 forintról 7600 forintra. Az új célár azonban így is 2 százalékkal alacsonyabb az aktuális tőzsdei árnál. Optimistább...
okt. 24
10:30
Jön az új termény, de mennyibe kerül most a gabona? (Privátbankár)
Az árak csökkenése bár megállt a világ árutőzsdéin, de a következő hetek iránya még bizonytalan.
okt. 24
10:30
Szexért dolgozik a gázszerelő (HR Portál)
Az egyik legnagyobb hirdetésekkel foglalkozó portálra került fel egy hirdetés, amelyben egy gázszerelő szexuális ellenszolgáltatás fejében ajánlja fel szerelői szakértelmét, fedezte fel a Bors.
okt. 24
10:30
Nade, miért nem támogatják a vallonok a CETA-t? (ProfitLine)
Belgium francia nyelvű vallon régiója a nyílt demokratikus viták, valamint a tervezett megállapodás következményeiről készített hatástanulmányok hiánya miatt nem hagyta jóvá a Kanada és az Európai Unió (EU) között tervezett szabadkereskedelmi megállapodást (CETA) - mondta Csath Magdolna, közgazdász hétfőn az M1 aktuális csatornán.
okt. 24
10:30
Gyurta edzőjét meglepte a szakítás (Sport365)
Széles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik.
okt. 24
10:30
Már közel 1 százalékos pluszban a DAX (Portfolio)
Kifejezetten jó hangulatban indult a hét az európai részvénypiacokon, ami részben a jó makroadatoknak, részben pedig a vállalati híreknek köszönhető. Az olaj ára viszont esik, miután veszélybe...
okt. 24
10:32
Újabb haláleset a katari stadionépítés során (HR Portál)
Újabb haláleset történt a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság stadionépítései során, de ez az első alkalom, amikor a szervezőbizottság elismerte, hogy munkavégzés közben történt a tragédia, írja az Origo.
okt. 24
10:34
A munkaerőhiány miatt sok a kontár az építőiparban - tippek, hogy ne kerüljön a kezeik közé (HR Portál)
Az építőipari munkaerőhiány közepette könnyű kontárok kezei közé kerülni - az átlagos építtető nem tudja megítélni egy szakembergárda minőségét és megbízhatóságát, írja a napi.hu.

Keresés