Az eddig rendre pesszimista Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a héten kiadott jelentésében szépen megemelte a megújulók növekedésére vonatkozó várakozásait. Az alábbiakban azt szedtük össze, miből...
Ugyan a hét első két napja Magyarországon munkaszüneti nap, ami miatt a pénz- és tőkepiacok is zárva tartanak, külföldön nem áll le az élet. Japánban kamatdöntés lesz, és több fontos...
Jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a szerbiai bérek és nyugdíjak mérsékelt növelését 2017-ben, ugyanakkor arra figyelmeztette a nyugat-balkáni országot, hogy oldja meg a veszteséges állami vállalatok helyzetét.
Az ország most pont úgy néz ki a met.hu térképén, mintha Szlovákia felől hígító ömlött volna a keleti felére, ami azért van, mert a Kárpát-medencétől nyugatra kóválygó anticiklon peremén valamivel szárazabb levegő érkezik fölénk, ugyanakkor az erős északnyugati széllel több fokkal hidegebb levegő áramlik térségünkbe. Ezért keleten, északkeleten több felhőre lehet számítani, de egyébként gyengén…
Az HSBC és a UBS korábbi céláremelését követően a Deutsche Bank is megemelte a Mol részvényeire vonatkozó célárfolyamát. A Deutsche Bank 16.500 forintról 20.800 forintra emelte a Mol célárfolyamát....
A korábbi két felminősítés után meglepő lenne, ha a héten a Moody's nem minősítené fel Magyarországot - mondta Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Szerinte a...
Őrizetbe vették hétfőn Törökországban a Cumhuriyet című ellenzéki lap főszerkesztőjét, Murat Sabuncut és az egyik publicistáját, Güray Özt az otthonukban tartott házkutatáskor, a rendőrség házkutatást tartott a lap igazgatótanácsa vezetőjének otthonában is, és letartóztatási parancsot adott ki 13 igazgatósági tag és újságíró ellen - jelentette maga a lap honlapján, valamint az Anadolu…
Betonelemgyártó üzemet épít zöldmezős beruházással a Bayer Construct Zrt. Biharkeresztesen, a cég 500 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) - közölte a cég az MTI-vel.
Nagy nyomás alá került az FBI igazgatója, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda mielőbb hozza nyilvánosságra, milyen e-mailekre bukkant, melyeknek közük lehet ahhoz, hogy Clinton külügyminiszterként privát e-mailcímét használta, de a hatóságnak vasárnapra sikerült megszereznie a bírói engedélyt a levelek tüzetes átvizsgálásához - árulták el helyi idő szerint vasárnap az ügyet ismerő források…
Megszűnik az ügyvédek sikerdíja, de várhatóan lesz számukra minimális rezsióradíj és rendszeres, kötelező továbbképzés az új ügyvédi törvény Igazságügyi Minisztérium által a napokban nyilvánosságra hozott tézisei szerint - írta a Népszava
Az utóbbi időben egyre többet hallani a PRIIPs, illetve KID rövidítéseket, hiszen vészesen közeledik annak az új európai uniós szabálynak az életbelépése, mely jövő évtől a lakossági befektetési csomagtermékekhez, illetve a biztosítási alapú befektetési termékekhez kapcsolódóan kötött formájú és tartalmú írásbeli tájékoztatási kötelezettséget vezetne be. A cél, hogy a tájékoztató megkönnyítse a…
Kialakult az idén negyedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny november 10-én, nyolc helyszínen megrendezendő regionális középdöntőinek 4-4 tagú mezőnye, miután október 27-én országszerte 23 helyszínen, 115 négyfős csapat részvételével lezajlottak a megyei selejtezők.
Élve elégetés. Lefejezés. Csonkítás. Fosztogatás. Ez az Iszlám Állam dzsihadistáinak névjegye. Kegyetlenkedéseik pedig nem ismernek határokat. Az ATV riporterének menekültek meséltek arról, hogy miért indultak útnak Nyugat-Európa felé, és mit hagytak maguk mögött. Történeteik különböznek egymástól, egy azonban mégis közös: elszántan keresnek egy biztonságosabb életet.
Lesújtó a hazai cigányság munkaerőpiaci helyzete és iskolai végzettsége - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva a Magyar Nemzet hétfői számában.
A II. kerületben egy olyan szerző kapott díjat a forradalom 60. évfordulója alkalmából kiírt novellapályázat egyik nyerteseként, aki az elmúlt évtizedekben inkább arról volt ismert, hogy nem a pesti srácok oldalán áll a történetben. Egyebek mellett máshogy emlékszik a szovjetek szerepére, a megtorlásokra, hazugnak állítja be Nagy Imrét, prostituáltnak Wittner Máriát, és csőcseléknek a forradalmi…
A régió legtehetségesebb előadói jönnek novemberben Budapestre a BuSH-ra, hogy megmutassák, hol tart a popzene Kelet-Közép-Európában. Itt egy válogatás, hogy mire lehet számítani.
Bár konkrétumot a jövő évi finanszírozási tervekről nem mondott az ÁKK vezetője, többször is utalt rá, milyen olcsón lehetne most devizakötvényeket kibocsátani.
Cered – Nyolc napja semmilyen életjelet nem adott magáról Máté, szerettei szerint többször utalt már öngyilkosságra, pszichésen rendkívül rossz állapotban lehet. Ha bárhol látta, vagy bármilyen információja van róla: azonnal szóljon a rendőröknek!
A legújabb hírek szerint Mark Carney brit jegybankelnök már 2018-ban lemondhat posztjáról. Korábban a jegybankvezér azt nyilatkozta, hogy év végéig nyilvánosságra hozza személyes döntését, miszerint...