2016. október 6. csütörtök

okt. 6
18:39
Bokros üzent Orbánnak: "nem sok van már hátra" (Alternatív Energia)
A MoMa elnöke barbárok bérencének nevezte Facebook-bejegyzésében a miniszterelnököt.
okt. 6
18:39
A 19 éves sztárjelölt lett az Edmonton Oilers csapatkapitánya (Sport365)
Még Sidney Crosby sem lett ilyen fiatalon csapatkapitány az NHL-ben!
okt. 6
18:39
A magyar hatóságok a belgáktól tudták meg, hogy valaki 200 ezer SIM kártyát vásárolt hamis névre Magyarországon, és ezeknek egy része terroristákhoz került (444.hu)
Egy arab tulajdonú GSM boltban vásárolhatott magyar SIM kártyákat az ISIS-es Salah Abdeslam és csapata.
okt. 6
18:39
Tenisz: Lebeszélt eredmény a brit háborúban? (Agroinform)
Jól fizet, ha Andy Murray nem üti ki honfitársát a pekingi negyeddöntőben.
okt. 6
18:41
Hamilton unta a sajtótájékoztatót, ezért megtréfálta versenytársát (Blikk)
Szuzuka — Úgy tűnik, Lewis Hamilton (31) ismét felszabadult, jól érzi magát.
okt. 6
18:41
Szexuális zaklatás - Vizsgálat indult a gyermekotthon igazgatója ellen (Alternatív Energia)
Az intézmény volt lakója mondta el, hogy a férfi éveken keresztül molesztálta a gyerekeket.
okt. 6
18:41
Fury azt mondja, mániás depressziója miatt kokainozik (Sport365)
Mániás depressziója miatt iszik és használ kokaint Tyson Fury, az angolok nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnoka, aki a Rolling Stone magazinnak beszélt mentális problémájáról.
okt. 6
18:43
Forma-1-es autót vezetett a MotoGP világbajnoka - fotók (Blikk)
Silverstone - Hatalmas fába vágta a fejszét a gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) világbajnok spanyol versenyzője, Jorge Lorenzo (29).
okt. 6
18:51
Melyik a világ legnagyobb márkaneve? (hirado.hu)
A százas toplista tetején, a tíz legjobb közül hat high-tech cég.
okt. 6
18:53
Egyre több bejelentés és felvétel, folyik a hajsza a körúti robbantó után (hirado.hu)
A Teréz körúti robbantással összefüggésben csütörtökig 591 bejelentés érkezett és 34 felvételt töltöttek fel a Belügyminisztérium által létrehozott internetes oldalra a felderítő munkát segítendő - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
okt. 6
18:55
Ennyit keresnek a legjobban fizetett tévészínészek (hirado.hu)
Tegyük hozzá rögtön: Amerikában. De ettől még az összegek így is elég jelentősek.
okt. 6
18:57
Távolodik a 305 forinttól az euró, bukórepülésben a légitársaságok (Privátbankár)
Egyre erősebb a forint, 2015 májusa óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az európai tőzsdék kissé estek, velük a BUX index is, az olaj egyre drágább, a nemesfémek olcsóbbak, az amerikai tőzsdeindexek inkább tétováznak.
okt. 6
18:57
Mi történt Jim Carrey-vel? (Blikk)
Los Angeles — Jim Carrey (54) érdekes tudatállapotban lehet, ugyanis a napokban fülig érő szájjal kapták lencsevégre egy kaliforniai reptéren.
okt. 6
18:57
Pokolgép robbant Isztambulban - 10-en sérültek! (Alternatív Energia)
A rendőrség keresi a fekete kabátot, bukósisakot viselő embert, aki futva távozott a helyszínről.
okt. 6
18:57
Több mint 100 embert raboltak el tálibok az elmúlt napokban (ATV)
Az elmúlt napokban több mint 100 embert hurcoltak magukkal az iszlamista tálibok két afganisztáni tartományban - közölték helyi tisztségviselők csütörtökön.
okt. 6
18:59
36 ökölvívóbírót és játékvezetőt tiltottak el (Blikk)
Rio de Janiero - A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) eltiltott 36 bírót és játékvezetőt azok közül, akik a Rio de Janeiró-i olimpián tevékenykedtek.
okt. 6
18:59
Lemondott a kormányzó - Más beosztást kért Putyintól (Alternatív Energia)
Az elöljáró meglepetést okozott azzal, hogy nem jelent meg az új helyi törvényhozás ülésén.
okt. 6
19:03
Európai közösségben az erő? (ProfitLine)
Európa legnagyobb kísértése az egyén önzése és kényelmessége, legnagyobb lehetősége pedig a közösségi cselekvés és a közös útkeresés - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a kontinens jövőjéről.
okt. 6
19:05
Korlátozott jogokat Kanadának az EU-hoz? (ProfitLine)
Ne lépjenek hatályba ideiglenes jelleggel az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) tagállami hatáskörbe tartozó rendelkezései a végleges ratifikálásáról szóló döntés meghozataláig - ezt a változtatást kezdeményezte az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége a CETA aláírásával kapcsolatos álláspontról szóló határozati javaslatot…
okt. 6
19:06
Sütőtökös-fehérboros rizottó (Mindmegette)
70 dkg sütőtök (héj és magok nélkül) 1 fej hagyma 1 gerezd fokhagyma só 3 ek olívaolaj 30 dkg gömbölyű szemű rizs 1 l zöldségleves-alaplé 1 dl fehérbor 3-4 dkg vaj 5 dkg parmezán reszelve szerecsendió bors
okt. 6
19:09
A lengyeleknek tetszik a vasárnapi zárva tartás (hirado.hu)
Első olvasatban nagy többséggel elfogadta a lengyel törvényhozás az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozásáról szóló törvényjavaslatot. Egy szeptemberi felmérés szerint a lengyel társadalom 61 százaléka támogatja a vasárnapi zárva tartást.
okt. 6
19:09
Mínuszokkal támad a hétvégén az időjárás (Pénzcentrum)
Volt, ahol már havazott is....
okt. 6
19:09
Pluszba fordult az S (Portfolio)
Az európai piacokon tapasztalt rossz hangulat kezdetben átterjedni látszott Amerikára is csütörtökön, mindhárom vezető Wall Street-i részvényindex eséssel kezdte a napot. A kereskedési órák közepén...
okt. 6
19:12
A világ legjobb tizenegyesvédője (444.hu)
Diego Alves, a Valencia brazil kapusa ellen a büntetők fele sem megy be. Nagyon ügyes, nagyon ravasz, és most már mindenki retteg tőle.
okt. 6
19:14
Megtiltották egy német nőnek, hogy pénzért vetkőzzön a saját lakásában (444.hu)
A bíróság szerint a webkamerás vetkőzés nem ugyanaz, mint a home office.
okt. 6
19:16
Egy életfogytiglanosnak is jár remény? (Blikk)
Újra elmarasztalta hazánkat az Emberi Jogok Európai Bírósága, amely szerint megalázó, embertelen bánásmódnak minősül, hogy a magyar törvények alapján a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélteknél leghamarabb csak 40 év letöltését követően nyílik lehetőség a büntetés felülvizsgálatára.
okt. 6
19:16
Szexuális zaklatás - Vizsgálat a bicskei gyermekotthon igazgatója ellen (Kripto Akadémia)
Az intézmény volt lakója mondta el, hogy a férfi éveken keresztül molesztálta a gyerekeket.
okt. 6
19:18
Árokba csapódott az autó Nagybajcsnál, a sofőr szörnyethalt (Blikk)
Árokba hajtott egy személyautó csütörtök délután a Vámosszabadit Nagybajccsal összekötő úton, Nagybajcsnál, a személyautót vezető férfi súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Füves Tamás elmondta, hogy a baleset eddig ismeretlen okból történt az 1303-as úton.
okt. 6
19:18
Pesti barokk Kern Andrással (Kripto Akadémia)
A főhőst alakító Szabó Kimmel Tamás akkor született, amikor a történet játszódik.
okt. 6
19:20
Játékban szerencsés, szerelemben peches - portré a Kártyavár című sorozat sztárjáról (Blikk)
Robin Wright amerikai színésznő áprilisban múlt ötven, szebb és öntudatosabb, mint valaha. Pályája csúcsán van, amit a magánélete bán.
okt. 6
19:20
Szörnyethalt az árokba csapódott autó sofőrje Nagybajcsnál (Fotók) (Kripto Akadémia)
okt. 6
19:22
Elszántak a fiúk - A Groupama Arénában edzett a svájci válogatott - galéria (Blikk)
Budapest - Finisébe ért a svájci labdarúgó-válogatott felkészülése a közelgő magyarok elleni világbajnoki-selejtező mérkőzés előtt.
okt. 6
19:27
Mindenki az ENSZ-főtitkárnak jelölt Guterres mellett szavazott a BT-ben (hirado.hu)
A végső döntést az ENSZ Közgyűlése hozza meg, a szavazás azonban már csak formalitás.
okt. 6
19:33
Brutális: Halálra erőszakolta barátnője 10 hónapos kislányát a beteg férfi (Blikk)
Nyugat-Virginia - Halálra erőszakolta barátnője kislányát egy férfi. Hétfő este történt az erőszak, édesanyja a pincében találta meg a pici lányt a saját vérében.
okt. 6
19:33
Orbán magyarázza a szekundát (Alternatív Energia)
Összhangban lesz az uniós joggal az alkotmánymódosítás - ígérte a miniszterelnök.
okt. 6
19:33
Az orosz légvédelmi rakéták "meglepetést okozhatnak" minden azonosítatlan repülőnek (ATV)
A Szíriába telepített Sz-400-as és Sz-300-as légelhárító rakétarendszerek hatósugara "meglepetést okozhat minden azonosítatlan repülő objektumnak" - figyelmeztette csütörtökön "az amerikai stratégákat" az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
okt. 6
19:36
Amerikába tart a magyar Magnus Aircraft (ProfitLine)
Közel hárommillió dollárból, zöldmezős beruházásban repülőgép összeszerelő és karbantartó üzemet épít az Egyesült Államokban a kecskeméti Magnus Aircraft, a cég vezetői már megkezdték a tárgyalásokat a texasi Fredericksburgban.
okt. 6
19:36
5 év börtönnel sújtanák a terhességmegszakítást (WebBeteg)
Több ezer feketébe öltözött nő özönlött a lengyel utcákra, hogy így tiltakozzanak az abortusz totális betiltása ellen. A mélyen katolikus Lengyelországban a hatályos törvények már most is szigorúak, csak három esetben engedélyezik a terhességmegszakítást.
okt. 6
19:45
Ebbe a sármos motorosba lett szerelmes egy pillanat alatt Britney Spears (hirado.hu)
Egy hét után bejelentkezett a férfi, akit a popsztár levideózott Londonban.
okt. 6
19:45
Decemberben jelenik meg a Rolling Stones új lemeze (444.hu)
Blues számokat fognak rajta játszani.
okt. 6
19:47
Óceánok boríthatják a legközelebbi Föld-szerű bolygót (hirado.hu)
Azt már eddig is sejtettük, hogy a Proxima b olyan távolságra kering napjától, hogy felszínén folyékony halmazállapotú víz is előfordulhat, ami az élet fontos feltétele.
okt. 6
19:49
Így tuti nem lopják le a pénzét a kártyájáról (hirado.hu)
Hamarosan a fiókba kerülhetnek az érintős bankkártyák, ugyanis idehaza elsőként a Gránit Bank bemutatta a saját mobiltelefonos alkalmazását ugyanezzel a funkcióval.
okt. 6
19:51
Részeg madárraj miatt állt a dugó az autópályán (hirado.hu)
A seregélyek nekicsapódtak a kocsiknak és a teherautóknak.
okt. 6
19:51
Nagy erőkkel folyik a hajsza a körúti robbantó után (Blikk)
Eddig összes 591 bejelentés és 43 videófelvétel érkezett a Teréz körúti robbantással kapcsolatban. Eközben többezer bűnözőt is lefüleltek a zsaruk.
okt. 6
19:51
Harangozó szerint 20 milliárd, a kormány szerint 13 milliárd (ATV)
Csaknem 20 milliárd forintba került a népszavazás és a kormánykampány - állítja a szocialista Harangozó Tamás. Szerinte ugyanis a kormány nem beszél az év eleje óta elköltött pénzekről. A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint a szocialista politikus rosszul számol, mert azok a számok a korrektek, amiket már korábban is közöltek, vagyis bruttó 13 milliárd. Részletek a videóban.
okt. 6
19:53
Magyar séf kapta Kína első Michelin csillagainak egyikét (hirado.hu)
Rácz Jenő alig több mint fél éve él Sanghajban, étterme is csak néhány hónapja nyitott, de máris Michelin csillagot szerzett. Ő a legfiatalabb magyar konyhafőnök, aki a rangos elismerésben részesült.
okt. 6
19:53
Amikor még nem is sejtették, hogy híresek lesznek - ilyenek voltak a celebek gyerekként - galéria (Blikk)
Megdöbbentő, hogy miből lesz a cserebogár! Összeválogattuk pár híresség gyerekkori fotóját abból az időből, amikor még nem is sejtették, hogy híres énekesek vagy színészek lesznek. Nézze meg kedvenceit!
okt. 6
19:55
Mekkora lúzerek - Nevessen velünk az idei nyár legviccesebb képein (Blikk)
Elképzelte már, hogy álmai nyaralásán élete egyik legjobb képét készíti majd el, amit utána hetekig büszkén mutogat majd ismerőseinek?
okt. 6
20:03
Magyarországgal elégedetlen kollégájával találkozott a külügy államtitkára (hirado.hu)
Kiemelt téma volt a migráció ügye a magyar és svéd külügyi tárgyalásokon Stockholmban - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.
okt. 6
20:03
A brit kormány hazaküldené a külföldi orvosokat (Portfolio)
A brit kormány kedden bejelentett tervei szerint a következő egy évtizedben önellátóvá tennék a brit egészségügyet a munkavállalók terén - írja a Bloomberg. Ha megvalósul a terv, akkor a kint...

Keresés