Ma van az Internetes Vásárlás Napja! Október 7-én több webáruház is nagy akciókkal várja látogatóit, online vásárláskor azonban fontos, hogy megfelelően ismerjük az üzletszabályzatot és az internetes boltok elérhetőségét.
Navracsics Tibor uniós biztos szerint az Európai Bizottság (EB) Magyarország belügyének tekinti a kvótareferendumot, ezért nincs is álláspontja az ügyben.
Oszter Sándor ellen komoly büntetőeljárás zajlik, akár börtönbe is kerülhet, ha végül a bíróság elé jut az ügy és bűnösnek találják: a befolyással üzérkedéssel vádolják. A színész most először, megszólalt az ügyben!
Juan Manuel Santos kolumbiai elnök kapja idén a Nobel-békedíjat a kolumbiai fegyveres konfliktus lezárásáért tett erőfeszítéseiért - jelentette be pénteken a Norvég Nobel-bizottság Oslóban.
Addig-addig esett az angol font már hónapok óta, amíg ma egy igazi pánik, esetleg manipuláció hatására olyan történt benne, mint közel két éve a svájci frankban. A forint viszont töretlenül erősödik legnagyobb örömünkre. Az olaj tovább emelkedik, immár stabilan 50 dollár fölött van, az arany viszont tovább esik.
Igaznak bizonyultak a piacon már régóta keringő pletykák: megvásárolja a CIG az eddig német tulajdonban maradt MKB biztosítókat a társaság imént érkezett bejelentése szerint. Tegnap este...
Egyre népszerűbb Budapest a nemzetközi ingatlanbefektetők körében. Egyre több a befektetési tranzakció, egyre alacsonyabbak a hozamok és a német nyílt végű alapok is megjelentek a vevői oldalon....
Akár több tízezer embernek munkát tudnának adni a hazai autóiparban. Minden képzettségi szinten jelen van a hiány, mondta a Világgazdaságnak Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) főtitkára. Van, ahol a kiemelt fizetés sem eléggé csábító.
Tegnap 10%-ot emelkedett az Osram részvények árfolyama, miután a német WirtschaftsWoche szerint a kínai Sanan Optoelectronics részvényenként 70 eurón vételi ajánlatot készül adni a részvényekre.
Az erős részvénypiacoknak köszönhetően 30 milliárd dolláros profitot sikerült elérnie a harmadik negyedévben a világ legnagyobb vagyonalapjának. A 882 milliárd dollárnyi vagyont kezelő norvég állami...
Magyarország - Többen haltak meg kórházi fertőzésben mint autóbalesetben 2015-ben. Bár az ÁNTSZ szerint csökkentek a kórházi fertőzések, az adatokat még a szakembereknek is nehéz volt értelmezniük.
Az egyik gép típusát egyelőre nem sikerült azonosítani. A másik egy Szu-27-es vadászbombázó volt, ez csütörtök este hatolt be a finn légtérbe. A finn védelmi minisztérium szerint csütörtökön feltűnően élénk volt az orosz légierő a Balti-tenger felett. (MTI)
Közel 3500 középiskolásnak adott minikoncertet nemrégiben Király Viktor. Egy-egy sláger között a zenész arról is mesélt a tiniknek, ő hogyan küzdött meg kamaszként a rosszindulatú megjegyzésekkel, és hogyan kezeli most a hírnévvel járó hol pozitív, hol negatív megjegyzések áradatát.
Egyeztetések folynak a kormány, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a mobiltelefon-szolgáltatással foglalkozó cégek képviselői között arról, hogy a jövőben illetéktelenek ne juthassanak feltűnés nélkül nagy mennyiségű telefonos SIM-kártyához - írta pénteki számában a Magyar Idők.
Quito - Egészen hihetetlen képsorok játszódtak le az Ecuador - Chile (3-0) mérkőzés alatt, miután a hazaik játékosát, Enner Valenciát a rendőrök üldözőbe vették.
Juan Manuel Santos kolumbiai elnök kapja idén a Nobel-békedíjat a kolumbiai fegyveres konfliktus lezárásáért tett erőfeszítéseiért - jelentette be pénteken a Norvég Nobel-bizottság Oslóban.
"A hivatalosan el nem ismert zászlókat, amilyen a székely zászló is, nem lehet közintézményekre, sem ezek irodáiba kitűzni, amit több vonatkozó jogerős ítélet is igazol."
A Patai Mihály-vezette UniCredit milliárdokkal hitelezte az Eiffel Palace luxusiroda-beruházást fejlesztő projektcéget. Amikor Matolcsy áron felül megvetette az irodaházat közpénzből, még nem volt biztos, hogy bejön a fejlesztés üzletileg. Érdekes az is, milyen sikeres volt az UniCredit az állampapír-kereskedésben.
A hősiesség, a köszönetadás és a szabadság lesz az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján rendezett megemlékezések központi gondolata.
Kigyulladt egy menetrend szerint közlekedő autóbusz pénteken Galambokon, nem sérült meg senki - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Életét vesztette négy ember pénteken egy személyvonaton Pakisztán délnyugati tartományában, Beludzsisztánban, miután felrobbant két pokolgép a szerelvényen - közölték a helyi hatóságok.
A Déli pályaudvar személyforgalma megmarad, az üzemi területeken a Testnevelési Egyetem és a nagyközönség kap csarnokokat, pályákat – számolt be a vs.hu.
A kaizen egy távol-keleti menedzsment-módszertan, folyamatos fejlődést jelent, egyszerre technika és egyszerre filozófia. Hangsúlyozzuk a módszer távol-keleti hátterének azon elemét, melynek lényege, hogy a világ éppen olyan, mint amilyen kép az elménkben él róla. A technika lényege, hogy a rossznak vélt gyakorlatok bátor felismerésével, folyamatos és apró változtatásokkal hatalmas fejlődést lehet…
Megkezdődött az "Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel" pályázat véleményezése, melynek a keretösszege 100 milliárd forint - tudtuk meg a hivatalos pályázati oldalon...
Az NGM pénteken társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel című pályázati felhívást. Az összesen 100 milliárd forintnyi - 50 milliárd visszatérítendő és 50 milliárd vissza nem térítendő fejlesztési forrás - az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődését, piaci pozíciójának erősítését, munkahelyek megtartását…
Tőzsdére lép a fiatalok kedvenc "eltünő-üzenetes" chatalkalmazása a Snapchat. Az elemzők szerint a céget több mint 25 milliárd dollárra értékelheti a piac, ezzel az Alibaba óta ez lenne a legnagyobb...