2016. október 17. hétfő

okt. 17
11:45
"Lepaktált az ördöggel" - Nézze meg Clinton és Trump vitáját magyarul (ATV)
„Ha megválasztanak, börtönbe kerülsz!” - ez a mondat volt az egyik legemlékezetesebb pillanata az amerikai elnökjelöltek második, személyeskedésektől hangos tévévitájának, amely nézettségi rekordot döntött. Az este főszereplői most az ATV legismertebb arcainak hangján szólalnak meg.
okt. 17
11:45
Két éve úgy érkezett a menekülttáborba, hogy nem volt focista, a hétvégén gólt lőtt a Bundesligában (444.hu)
Európa nagy sportsztorija Ousman Manneh hétvégi gólja. A most 19 éves gambiai focista ugyanis 2014-ben menekültként érkezett, de akkor még nem is focizott. A brémai menekülttáborban kezdte el, és lényegében csodagyereknek bizonyult, hiszen két évvel később most már gólja és gólpassza van a világ egyik legerősebb bajnokságában.
okt. 17
11:47
Mit dolgozzak, ha nem javul az állapotom? (HR Portál)
1998-óta járadékos 50 százalékos 2007-2010-ig 67 százalék most 2010-2017-ig folyamatosan 42 százalékos ellátásban részesülök, pedig az állapotom nem javult az eltelt évek alatt, sőt! De a előírták, hogy "DOLGOZNI KELL,BÁRMI ÁRON" amit én megértek, csakhogy ha figyelembe veszik a leszázalékolásom indokait, sehol nem alkalmaznak, meg persze amit az embernek folyósítanak abból semmire se megyek. Az…
okt. 17
11:47
Hernádi: visszafordíthatatlan változások zajlanak az olajiparban (Portfolio)
A Mol legutóbb kiadott hosszú távú stratégiája kapcsán beszélt a társaság elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt egy interjúban az Origónak, melyben többek között elmondta, az INA a múlt és a jelen,...
okt. 17
11:47
Bezárta a 10 éves fiút a szobába a férfi, majd melltartót és bugyit vett fel (444.hu)
A gyerek végül ki tudott szökni.
okt. 17
11:48
Murray bomba formában (Gondola)
Az utóbbi hetekben kirobbantó formában játszó, második helyen álló Andy Murray jelentősen csökkentette hátrányát az éllovas szerb Novak Djokovicsal szemben a férfi teniszezők világranglistáján
okt. 17
11:48
Ölni akartak a házba dobott gyúlékony anyaggal? - Kiégett egy autó Érden (Alternatív Energia)
A kocsit felgyújthatták - A tűzben nem sérült meg senki.
okt. 17
11:49
Mennyi a munkáltatói lakáscélú támogatás maximális összege? (HR Portál)
Munkavállalónk 2015-ben lakást vásárolt 8 millió forintért és a vételár 30 százalékát lakáscélú munkáltatói támogatásból fedezte. A vásárláshoz kapcsolódóan 5 millió forint hitelt is vett fel, melynek törlesztőrészleteit 2016-ban szintén cafeteriából szeretné érvényesíteni. Megteheti-e?
okt. 17
11:49
Saját alapítványai lehetnek a kormánynak, hogy legyen hova önteni a pénzt (444.hu)
Az MNB-nél már úgyis bevált a módszer.
okt. 17
11:57
Hernádi Zsolt már ült Teslában (Privátbankár)
A Mol-vezér szerint visszafordíthatatlan folyamatok indultak el. Hogyan készül fel erre a Mol? Mit látnak a legnagyobb kihívásnak? Mennyire tartanak az elektromos autók térnyerésétől?
okt. 17
12:03
Rendkívüli felvételek, egyenesen a frontvonalról - így ostromolják Moszult a pesmergák (Blikk)
Megindult az Iszlám Állam fellegvárának tartott iraki Moszul városának felszabadítására indított nagyszabású hadművelet. A fronton harcoló peshmergák és a háborúról tudósító újságírók szinte percről percre közvetítik az eseményeket a Twitteren.
okt. 17
12:03
"Nem lehet más a politika" - A DK üzent a "gyurcsányozó" Szél Bernadettnek (ATV)
„Fecsegés helyett munkát javaslunk Szél Bernadettnek” – ezt üzente szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció az LMP társelnökének, aki az ATV reggeli műsorában szállt bele Gyurcsány Ferencbe.
okt. 17
12:05
Borzasztó! Egyik fülére megsüketült a bicikliző fiú, akit autóval ütöttek el (Blikk)
Liverpool - Egy 14 éves fiú biciklivel indult el otthonról majd összeütközött egy autóval, aminek következtében borzasztó sérüléseket szenvedett.
okt. 17
12:06
Batthyány Lajos lapátolja a szenet a buligőzösbe (Kreatív Online)
Nem erre számítottunk Magyarország első alkotmányos miniszterelnökétől.
okt. 17
12:06
Ölni akartak a gyúlékony anyaggal? - Felgyújtottak egy autót Érden (Kripto Akadémia)
A tűzben nem sérült meg senki - Emberölés kísérlete miatt indult eljárás.
okt. 17
12:07
Elájultak az olaszok Nagy Ádám teljesítményétől (Blikk)
Róma - Elismerően nyilatkoztak az olasz lapok a vasárnapi Bologna-Lazio futballmérkőzés után a magyar válogatott Nagy Ádám teljesítményéről, aki először játszhatta végig a 90 percet új csapata bajnokiját.
okt. 17
12:08
"Hecckampány" - Nem nyom gombot az LMP (Kripto Akadémia)
Csak a vitában vesz részt a párt az alaptörvény módosításával kapcsolatban.
okt. 17
12:12
Itt a rendelettervezet! Pénztárgép-beszerzési támogatás az újoncoknak (Adózóna)
Több mint 20 ezer, 2017. január 1-jétől pénztárgéphasználatra kötelezett vállalkozás igényelhet állami támogatást. Ennek összege pénztárgépenként 50 ezer forint, amelyet a vállalkozások legfeljebb öt eszközre vehetnek igénybe. Mától öt napig véleményezhető a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) erre vonatkozó rendelettervezete.
okt. 17
12:15
Kazahsztánban kereshetnek nagy pénzt a magyar cégek - szorosabb lesz a két ország kapcsolata (Privátbankár)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Asztanában tárgyal a két ország közötti gazdasági együttműködés elmélyítéséről.
okt. 17
12:15
Feljebb vinné a közmunka korhatárát a kormány (HR Portál)
A jelenleg érvényben lévő 16 évről 18-ra emelné a közmunka alsó korhatárát egy törvénytervezet szerint a kormányzat, írja a Napi.hu.
okt. 17
12:15
Egyre többször távozik a pénzünk mobilon keresztül (ProfitLine)
A Visa 2016-os Digitalis Fizetések tanulmánya szerint, az elmúlt évben megháromszorozódott azoknak a száma, akik gyakran fizetnek mobil eszközükkel, legyen szó akár okostelefonról, tabletről vagy viselhető eszközökről. A kutatás keretében megkérdezett fogyasztók 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyakran használják mobil készüléküket fizetésre, míg egy évvel korábban ez az arány mindössze 18…
okt. 17
12:15
A helikopteres Kóka elmagyarázta a helikopteres Rogánnak, hogy mi a különbség saját pénzből vagy lopott pénzből helikopterezni (444.hu)
Akiket a rotor szele megcsapott. A volt SZDSZ-es minisztert annak idején éppen Rogán támadta a helikoptere miatt.
okt. 17
12:18
Pánik Németországban: Rendőrök lepték el az iskolákat, minden intézmény ugyanazt a fenyegetést kapta (Blikk)
Rendőrök leptek el több németországi iskolát, számos intézmény ugyanis veszélyes fenyegetést kapott.
okt. 17
12:20
Szulejmán-nász: Ki beszél itt szerelemről? (Blikk)
A török szultán környezetében nem volt helye az érzelmeknek. Inkább a hatalmi érdekek és az udvari intrikák irányították az emberek sorsát. Így lett végül a Pelin Karahan alakította Mihrimah is Rüsztem pasa felesége a Szulejmán című sikersorozatban – és a valóságban.
okt. 17
12:21
Ne legyenek közmunkások a fiatalok: emelnék a korhatárt (Pénzcentrum)
Az elsődleges munkaerőpiac a cél....
okt. 17
12:21
Egyre többe kerül a megújulók támogatása a német fogyasztóknak (Portfolio)
Ismét emelkedik a német fogyasztók számára az áramár, januártól ugyanis emelik a megújulók támogatására létrehozott áram pótdíjat, közel 10 százalékkal. A megújulók támogatása egyre többe kerül a...
okt. 17
12:21
Vér fog folyni? Dermesztő fenyegetést kaptak a német iskolák (ATV)
Több németországi iskola is olyan üzeneteket kapott, amelyekben lövöldözéssel fenyegetik meg az intézményeket – számoltak be a helyi sajtóorgánumok rendőrségi forrásokra hivatkozva. Mindegyik emailben ugyanaz fenyegető szöveg olvasható.
okt. 17
12:22
Hihetetlen! A magyarok fele nem tudja, hogy felhők tárolják az adatait (Blikk)
A magyar internetezők többsége rendszeresen használ felhőalapú szolgáltatásokat, azonban sokan ezt nem is sejtik – derül ki egy új kutatásból.
okt. 17
12:24
Durva: Százával rúgja ki a buszsofőröket a BKV (Blikk)
Budapest - Összesen több mint 340 fővel csökkent a BKV-dolgozók létszáma az első és a második negyedévben. Utóbbi végén 10 498-an dolgoztak a BKV-nál, 175-el kevesebben, mint az első negyedévben.
okt. 17
12:24
Pénzért ígért magyar állampolgárságot egy szabolcsi jegyző (Alternatív Energia)
okt. 17
12:24
Serie A: Ilyen oddsért bízunk a magyar fiúkban (Agroinform)
A sok hiányzó miatt Balogh Norbert és Sallai Roland szerepet kaphat Joe Harték ellen.
okt. 17
12:26
"Diktátortempó" - Távol marad a vitától is az MSZP (Alternatív Energia)
A szocialisták sem szavaznak az alaptörvény-módosításról.
okt. 17
12:28
Fenyegető üzenetek keltettek pánikot az iskolákban (Alternatív Energia)
A tanulók és a tanárok nem hagyhatják el az épületeket.
okt. 17
12:33
Egyre drágább az élet Európában (Privátbankár)
Szeptemberben már a negyedik egymást követő hónapban emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak az EU-ban.
okt. 17
12:35
50 ezer forintot adnak a cégeknek – kik és mire kaphatják? (Privátbankár)
Az online pénztérgépekhez ad támogatást az NGM.
okt. 17
12:36
Százzal többen ültek a kompon mint lehetett volna - körülbeül ennyi a halálos áldozat is (Blikk)
Elsüllyedt egy folyami komp a hét végén Mianmarban, a hétfői hivatalos adatok szerint legalább 25-en meghaltak, többtucatnyian pedig eltűntek. Valószínűleg ők is odavesztek, a tűzoltók szerint 100 nál is több lehet a halálos áldozat, mire a kutatást befejezik.
okt. 17
12:38
Elképesztő: Énekelt és gitározott agyműtétje közben egy férfi - videó (Blikk)
Egy brazil férfi agyműtétje közben fakadt dalra és gitározott, amit többen is levideóztak.
okt. 17
12:39
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint (Portfolio)
Enyhe gyengüléssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, miközben 1,10 alatt a dollár is gyengülésbe fordult a múlt heti jelentős erősödés után. A feltörekvő piacokon többnyire gyengülést látunk...
okt. 17
12:40
Kanadában shoppingolt Donald Sutherland (Blikk)
Vancouver – Akárcsak Harrison Ford Budapesten, Donald Sutherland (81) a lehető legtermészetesebb módon lépett be egy vancouver-i közértbe.
okt. 17
12:41
Duplázik a versenyhivatal elnöke (Portfolio)
Juhász Miklóst november 2-ai hatállyal újabb hat évre kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Áder János a miniszterelnök előterjesztésére. A GVH elnökhelyettesévé november 1-jei...
okt. 17
12:42
Elsüllyedt egy komp Mianmarban (Gondola)
Hivatalos hétfői adatok szerint legalább 25-en meghaltak, többtucatnyian pedig eltűntek Mianmarban, amikor elsüllyedt egy folyami komp
okt. 17
12:42
Jó hír a Walking Dead-rajongóknak (Kripto Akadémia)
A hetedik évad október 24-én debütál Magyarországon.
okt. 17
12:44
Rendőrök védik a német iskolákat (Gondola)
Fenyegető üzenetet kapott hétfőn számos iskola Németországban - jelentette a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság
okt. 17
12:44
Tragédia! Elsüllyedt egy komp - Száz is lehet a halottak száma (Kripto Akadémia)
250-en voltak a hajón, miközben legfeljebb 150 utast szállíthattak volna vele.
okt. 17
12:45
Drogba nem volt hajlandó pályára lépni hétvégén (Sport365)
Megtagadta a játékot csapatában, az MLS-ben szereplő Montréal Impactben, a korábbi Chelsea-sztár, Didier Drogba.
okt. 17
12:46
Így reagáltak a pártok Orbán szavaira (Gondola)
z Országgyűlés hétfőn kezdte meg a hetedik alaptörvény-módosítás általános vitája az Országgyűlésben.
okt. 17
12:48
Van ami fontosabb, mint az IQ? (HR Portál)
Úgy tűnik, hogy van, és elmondjuk azt is, hogy mi!
okt. 17
12:48
Megállni látszik az építőipari lejtmenet? (ProfitLine)
Augusztusban az építőipari termelés 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest, ami ebben az évben a legkisebb visszaesés, és jóval mérsékeltebb az előző havi 17,6 százaléknál. Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése augusztusban 4,6 százalékkal nőtt, miután júliusban még 3,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint -…
okt. 17
12:48
A KDNP nem dől be a Vatikánnak (444.hu)
Még szerencse, hogy a magyar kereszténydemokraták nyitott szemmel járnak a világban.
okt. 17
12:50
Olcsón adták el a magyar munkavállalókat (HR Portál)
"Vajon hány országnak, mennyi cégnek adta el a nemzetközi átlagbérnél jóval kevesebbért a magyar munkavállalókat?" - teszi fel a kérdést a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amely nyilvános vitára hívja, illetve elszámoltatná a kormányzatot és a miniszterelnököt az alacsony bérek miatt, írja a Napi.hu.

Keresés