Baja - Kiugrott a négyemeletes Lordok házából egy 82 éves férfi hétfő reggel. Az idős férfi előbb megvárta, míg elsétál az épület előtt egy járókelő, ezután vetette magát a mélybe. A bácsi a földetéréskor azonnal szörnyet halt.
Az elemzői várakozásoknál jobb bevételi és egy részvényre jutó nyereségről számolt be a Bank of America ma közzétett, harmadik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. A nagybank a szeptember végéig...
Lázadás tört ki az úgynevezett iszlamista rendőrség parancsnokának vezetésével Moszulban Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) vezetője ellen, aki állítólag a dzsihadisták szíriai bástyájába, Rakkába menekült át a terrorszervezet iraki fellegvárából - jelentette hétfőn az asz-Szumaríja pánarab televízió Ninive tartománybéli forrásokra hivatkozva.
Az embernek vannak nyavalyái, amelyekről nemhogy nem szeret beszélni, de amelyekkel legszívesebben minimum álarcban és álruhában keresné fel az orvost is. Kínosan erős lábszag, erekciós zavarok, gyakori büfögés, puffadás miatti kényszeres szellentés és így tovább...
Kazahsztánban tárgyal Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszter a magyar-kazah együttműködési kormányközi bizottság 5. plenáris ülésére utazott a kazah fővárosba - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
Meghalt Klim Csurjumov szovjet-ukrán csillagász, a Rosetta űrszonda üstökösének egyik felfedezője - írta az ANSA olasz hírügynökség az orosz űrkutatási hivatalra hivatkozva hétfőn.
Az énekesnő 12 éves volt, amikor anyukája először kozmetikushoz vitte. De nagymamájától is azt látta, hogy egy igazi nő törődik a bőre ápolásával. Erika nem szégyelli, hogy túl van már az ötödik X-en, plasztikai műtéteket nem, de kozmetikai fiatalító kezeléseket viszont szívesen igénybe vesz.
Hét helyszín, hét kórház, tizenhétezer ember, több mint húszezer elvégzett szűrés, 40.997.400 forint átadott adomány - foglalható össze a Richter Egészségváros 2016-os programsorozata számokban. ...
Budapest - Ötvenöt éves korában, október 13-án elhunyt Szekér András forgatókönyvíró, színházi dramaturg - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Nemzeti Filmalap.
A kvótanépszavazás előtt néhány nappal Orbán Viktor nagy interjút adott a Katolikus Rádiónak, amelyből kiderült, a kormányfő szerint komolyan vehetetlen a magyar haderő - írja az Index. A...
Legalább 25-en meghaltak a Vietnam középső részét hét végén sújtó áradásokban, amelyek miatt mintegy 240 ezer ház részben vagy teljesen lakhatatlanná vált - közölték hétfőn a hatóságok.
Megkezdődött a Futureal-csoport legújabb irodaházának építése, a Váci úti Advance Tower 12 ezer négyzetméteres első ütemét egy 8 ezer négyzetméteres második ütem követi majd. A 36 millió eurós...
A Mol a régióban a legstabilabb vállalattá vált, igazi nemzetközi vállalatcsoport lett, ezzel egy időben a világ megváltozott, ezért újabb és más típusú feladatok előtt áll a cég - jelentette ki Hernádi Zsolt, a Mol-csoport vezetője az Origónak adott interjújában.
Alaposan fel lehet készülve az ostromra az a több ezer terrorista, amely minden jel szerint a várost fogja védeni attól a széleskörű összefogás után létrejött hadseregből, amely hosszú évek ISIs-es rémuralma után most végre kiebrudalni készül a városból a dzsihadistákat.
Az elkerülhetetlen életfogytiglani börtönbüntetéstől menekült meg halálával a Motorola ragadványnéven elhíresült Arszen Pavlov donyecki szakadár fegyveres - jelentette ki hétfői kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője
Kisebb gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, miközben 1,10 alatt a dollár is gyengülésbe fordult a múlt heti jelentős erősödés után. Igazán fontos piacmozgató adatok hétfőn nem...
A Russia Today (RT) nevű angol nyelvű orosz állami hírtelevízió szerint a cég nagy-britanniai bankja a társaság londoni bankszámláinak zárolásáról küldött értesítést.
Radics Gigi esett ki a Sztárban sztár című műsorból. Sokan értetlenkedtek az eredmény hallatán, ám az énekesnő egyáltalán nem bánja a történteket, hiszen örül, hogy megmutathatta ezt a laza oldalát is a tévénézőknek.
Súlyos rendzavarás tört ki hétfőre virradóra a görögországi Szaloniki közelében lévő egyik menekülttáborban, miután a közelben egy arra járó autó elgázolt egy anyát és gyermekét
A BKK kiírta az "1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig" tárgyú uniós finanszírozásból megvalósuló projekt kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást, annak sikeres lezárása esetén pedig...
Orbán Viktor jelentette be, hogy Nagypéntek jövőre munkaszüneti nap lesz. Persze, nyilván majd le kell dolgozni valamikor, mint a most elmúlt szombaton az október 31-ét. Vagy nem. Ez még nem derült ki. De vajon mikor lesz jövőre hosszú hétvégénk, hogy tervezzünk? Fenti galériánkban mutatjuk a hosszúhétvégéket, munkaszüneti napokat.