A HSBC két nappal ezelőtti céláremelését követően a UBS is megemelte a Mol részvényeire vonatkozó célárfolyamát. Az új célár 20500 forint, ami 13 százalékos felértékelődési potenciált jelent, ennek...
Egyre többen használnak kókuszzsírt a főzéshez, mert állítólag egészségesebb a többi zsiradéknál. Friss tanulmányok most épp az ellenkezőjét bizonyítják.
Az elfogása előtti utolsó pár napot töltötte csak szülei házában, a zala megyei Karmacson a teréz körúti robbantással gyanúsított fiatalember. Életvitelszerűen azonban a Pest megyei Taksonyban élt, nem véletlen, hogy szerdán este ott is megjelentek a TEK egységei.
"Büszkék vagyunk a rendőrökre, köszönjük az általuk végzett munkát. Bebizonyították, hogy Magyarország egy biztonságos hely, ahol a bűn nem maradhat büntetlenül" - mondta a miniszterelnök az MTI-nek, miután a rendőrség bejelentette, hogy elfogta a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfit.
Példátlanul, legalább másfél évtizede nem látott alacsony szintre, mindössze 2,4 milliárd forintra csökkent szeptember végére az államháztartás központi alrendszerének idei hiánya - erősítette meg csütörtökön a múlt héten közölt előzetes adatokat részletes jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Erős érdeklődés mellett sikerült eladni a 30 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet, a 3 éves változó kamatozású papírokból pedig a terv felett fogyott az ÁKK csütörtöki aukcióján. A...
Dunaszerdahely – Az 52 éves László Csaba váltja Németh Krisztiánt a DAC kispadján, az erdélyi magyar szakember segítője Werner Bürger lesz. A korábbi vezetőedző a továbbiakban is a klub kötelékeiben folytatja munkáját – írja az fcdac.sk.
A bankok belső kockázatértékelési modelljeinek javításán és a tőkeáttételükre vonatkozó szabályozáson is gőzerővel dolgozik az Európai Bankhatóság (EBA), segítve az Európai Bizottság munkáját....
Videóra vették a Teréz körúti robbantással gyanúsított, 23 éves fiatalember elfogását a rendőrök. A videóból részletet először a Blikk Facebook oldalán láthattak:
A következő években akár 400 ezer munkahely szűnhet meg Magyarországon, ugyanakkor újak is keletkeznek majd. A kormány feladata, hogy felkészítse ezekre a változásokra a munkaerőpiacot, mondta a nemzetgazdasági miniszter egy autóipari konferencián, írja a Napi.hu.
Jövő januártól elindul a több éves járulékcsökkentési program, a Figyelő információja szerint azonban ennek valamiképpen feltétele lesz, hogy a cégek emeljék a foglalkoztatottak bérét.
Ügyfeleink azért fordulnak hozzánk bizalommal, mert szakértőink széles körű tudása és nemzetközi háttere biztosíték arra, hogy a személyi jövedelemadó-kérdésektől a közvetett adókon keresztül az adóhatósági eljárásokkal kapcsolatos tanácsadásig minden adózással kapcsolatos ügyben támaszkodhatnak ránk.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója azt üzeni, hogy a magyar a szabadság népe, amely az árral szemben is kiáll az igazáért - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
Bel-Air – Viszlát, csillogó gyémántok! Agyő, hiányos öltözetű szelfik! Ég veletek, éjszakába nyúló partik! Kim Kardashian (35) egyszer és mindenkorra búcsút intett mindannak, amitől lényegében Kim Kardashian volt.
A kormány 1,5 milliárd forinttal támogatja az étel-, illetve italautomata-piacon tevékenykedő vállalkozókat, az összeg várhatóan az automata felügyeleti egység beszerzési költségeit teljes mértékben fedezni fogja - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Nehéz feladat előtt áll Mario Draghi, az Európai központi Bank elnöke: a mai kamatdöntő ülés utáni sajtótájékoztatón olyan dologról kell meggyőzően beszélnie, amiről még nincs is hivatalos...
Európa jelenlegi politikai vezetése lényegében megbukott, mert nem képes megvédeni saját polgárait és külső határait az Európába gördülő menekült harci szekerektől.
Moszul - A pesmerga erők nagy előrelépést tettek azzal, hogy megtámadták az Iszlám Állam erőit útban Moszul felé, az ISIS fészkének számító iraki város közelében, Naveran falunál. A hadmozdulatokban a híres-hírhedt női katonák is résztvesznek. A dzsihadisták nem igazán szeretnek a női pesmergákkal harcolni, ugyanis úgy hiszik, ha valakit nő öl meg, az nem kerül a paradicsomba.
A liechtensteini székhelyű XXI Century Invest AG - eddigi tulajdonosaiktól - megvásárolta a Népszava napilapot, valamint a Geomédia-csoport médiaportfólióját: a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek hetilapot, valamint a kiadó magazinjait
Szerdán nem sokkal délután négy óra után Keszthelyen a TEK elfogta a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét. Az ATV exkluzív felvételeket készített a rendőrségi akcióról.
A lisztérzékenység (cöliákia) egy egyre gyakrabban előforduló, egész életre kiterjedő betegség. Az elsődleges cél a kellemetlen tünetek megszüntetése, a felszívó funkciók helyreállítása, ezt pedig csak szigorú diéta betartásával lehet elérni.