2016. október 20. csütörtök

okt. 20
15:00
Az LMP nem nyom gombot a zárószavazáson (Gondola)
Az LMP továbbra is azon az állásponton van, hogy nem vesz részt az alaptörvény módosításáról szóló szavazásban – közölte Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezetője a javaslatról tartott csütörtöki, frakcióközi egyeztetés után az MTI-vel
okt. 20
15:00
Szándékosan fertőzte meg magát a győri orvos, hogy igazolja elméletét (Blikk)
A helicobacter pylori baktérium felelős a gyomor- és nyombélfekélyek kialakulásáért, illetve a fertőzöttek gyakran lettek gyomorrákosak is, így egyesek teljesen kiírtanák, mások azonban ez ellen érvelnek.
okt. 20
15:00
Orosz hadihajók tartanak Szíria felé (Alternatív Energia)
A flottaegységet a brit haditengerészet kíséri.
okt. 20
15:00
Jövőre 34 milliárd forint jut a rehabilitációs foglalkoztatás segítésére (ProfitLine)
Jövőre 34,3 milliárd forintot fordít a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatására a kormány - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
okt. 20
15:00
Draghi beszél, csapkodás a tőzsdéken (Portfolio)
Délelőtt még nyugodtan zajlott a kereskedés Nyugat-Európában, azonban Draghi szavait követően csapkodni kezdtek a tőzsdék. Visszatértek a vevők 2016.10.20 16:10Erőre kaptak az európai tőzsdék,...
okt. 20
15:00
Gyurcsány: Én nem tehetek arról, hogy az LMP-nek 5 százaléka van (ATV)
Nem örülök ezeknek a vitáknak, ahogy annak sem, ha a kollegáim felveszik a kesztyűt és válaszolnak, inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a demokratikus ellenzék együttműködjön, mert csak így lehet leváltani a kormányt – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 20
15:02
Balog: 1956 magyar és közép-európai ügy egyszerre (Gondola)
Ezerkilencszázötvenhat egyszerre magyar és közép-európai ügy - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Pozsonyban, ahol Marek Madaric szlovák kulturális miniszterrel közösen megnyitották az 1956 - A szabadságért és a függetlenségért című kiállítást
okt. 20
15:02
A TEK főigazgatója is részt vett a körúti robbantó elfogásában (Blikk)
Lecsapott a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Teréz körúti robbantóra. A kommandósok szerda délután Keszthelyen kapták el azt a férfit, aki szeptember 24-én Budapesten robbantott.
okt. 20
15:02
Nem lesz népszavazás a választási törvényről (Alternatív Energia)
Az Összefogás Párt szerette volna kiterjeszteni a levélben történő szavazást.
okt. 20
15:02
Draghi: szóba sem került, hogy meghátráljunk (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton, illetve a kamatfolyosó alsó és felső határán az Európai Központi Bank mai kamatdöntő ülésén, emellett pedig az eszközvásárlási...
okt. 20
15:03
Pénzt kaptunk az EU-tól - mire költjük? (Privátbankár)
Megjött az Európai Bizottság jóváhagyása.
okt. 20
15:04
Az RMDSZ hivatalossá tenné a magyar nyelvet Székelyföldön (Gondola)
A magyar nyelv hivatalos székelyföldi státusának az elérése is szerepel abban a programban, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a decemberi parlamenti választások előtt kívánja megszólítani a választókat
okt. 20
15:04
Ütős lett - Tom Cruise látványosan engesztelte ki a Jack Reacher íróját (Blikk)
Los Angeles - Mától a magyar nézők is láthatják a mozitörténelem talán legjobban sikerült beletörődését.
okt. 20
15:04
Elszállt az euró (Portfolio)
Csendesen indul a forint napja csütörtökön, majd szép lassan a gyengülés útjára lépett. Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatója hozta meg az izgalmakat a devizapiacokra.Eközben a forint 2016.10.20...
okt. 20
15:05
Gúnyrajzok jelentek meg Putyinról, a szaúdiak taktikát válthattak (Privátbankár)
Azt olajárak Szaúd-Arábiára és Oroszországra kifejtett hatását részletezi 1-1 cikkben a Bloomberg, és azt jósolja, hogy ha az OPEC-megállapodás kútba esik, nagy olajár-zuhanás jön. Putyint alkalmazkodó- és erőművészként ábrázolják, Szaúd-Arábiában viszont a jövő év erőt próbáló lehet.
okt. 20
15:06
Rossz az erdélyi magyarok közérzete (Gondola)
Egy friss felmérés szerint az erdélyi magyarok 70 százaléka érzi úgy, hogy rossz irányba haladnak a dolgok Romániában
okt. 20
15:06
Botrány: Meggyalázták Zámbó Jimmy sírját (Blikk)
Zámbó Jimmy fia, Adrián teljesen kiakadt, édesapja nem pihenhet békében végső nyughelyén. Összefirkálták a síremlékét.
okt. 20
15:06
Összeszedtem pár milliót - mibe fektessem, ha nem akarom elbukni? (Portfolio)
Ha van pár millió forintunk, amit nem szeretnénk egy kockázatos befektetéssel elbukni, számos lehetőség adott, viszont érdemes azt észben tartanunk, hogy minél magasabb hozam elérésére törekszünk,...
okt. 20
15:09
Liechtensteini cég vette meg a Népszavát, a Szabad Földet és a Vasárnapi Híreket (444.hu)
Gál J. Zoltán a Népszabadság munkatársaira is számít.
okt. 20
15:11
Örömhír: elkezdte nyomni a Petőfi Rádió a Halszagú Magyarországot!!4 (444.hu)
Megérte augusztusban bemutatni az ötvenmilliós nótát.
okt. 20
15:15
Benedek Tibor az UVSE-nél folytatja (Gondola)
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott tisztéből ez év végén távozó szövetségi kapitánya fővárosi klubnál folytatja pályafutását: az UVSE-nél lesz szakmai irányító
okt. 20
15:15
Máris megvan, hogy hol folytatja a pólóválogatottól távozó Benedek Tibor (Blikk)
Budapest - Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott tisztéből ez év végén távozó szövetségi kapitánya fővárosi klubnál folytatja pályafutását: az UVSE-nél lesz szakmai irányító - írja az MTI.
okt. 20
15:15
A Blaha Lujza térnél lesz a közös ellenzéki tüntetés (Alternatív Energia)
"Október 23-án azt is meg kell mutatnunk, hogy tudunk egymással együttműködni."
okt. 20
15:15
Elkészült a digitális oktatási stratégia: 2019-től mindenhol ez lesz (Pénzcentrum)
A teljes magyar oktatási, köznevelési rendszert lefedi....
okt. 20
15:15
NFL: Az idény egyik legérdekesebb meccsével kezdődik a hét (Agroinform)
A Green Bay Packers tele van sérültekkel, így még a kötelező győzelem és piszok nehéz lesz a Chicago ellen.
okt. 20
15:17
Fidesz-KDNP: fizetett provokátorokat küld a baloldal (Gondola)
A kormánypártok szerint a baloldal fizetett provokátorokkal az 1956-os forradalom ünnepének megzavarására készül
okt. 20
15:17
Elítélték a McDonald's menedzserét, mert az étterem közepén lerántotta egy nő nadrágját (Blikk)
Nottingham - Stuart Hubbard (26) az egyik angliai McDonald's menedzsereként dolgozott amíg egészen furcsa dolgot nem művelt az egyik hölgyvendéggel: lerántotta a melegítőnadrágját 12 másik vendég és 5 személyzeti tag előtt.
okt. 20
15:20
Miből él negyvenezer magyar munkanélküli? (Privátbankár)
A nyilvántartott álláskeresők száma 17,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt.
okt. 20
15:22
Pocsék idő lesz - meg fogunk ázni a hétvégén (Privátbankár)
Napok óta nem láttuk a napot, és ez ezen a hétvégén sem igazán fog megváltozni.
okt. 20
15:30
Szakított Szalai Ádám és Iszak Eszter (Sport365)
Az Európa-bajnokság után jött össze Iszak Eszter és a magyar válogatott csatára, Szalai Ádám.
okt. 20
15:33
Október 23: ellenzéki pártok közösen tüntetnek (Gondola)
Helyszínváltozás után a Blaha Lujza térnél tüntet több ellenzéki párt és civil szervezet, a tüntetés mellett az 1956-os forradalomról és szabadságharcról is megemlékeznek - közölte a demonstráció főszervezője, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
okt. 20
15:33
Így tüntessük el a szem alatti karikákat (Blikk)
Reggel, amikor a tükörbe nézünk és táskás a szemünk, nem tudjuk hogyan tüntessük el őket? Íme, eláruljuk a legjobb praktikákat.
okt. 20
15:33
Asztalitenisz Eb - Pótáék kikaptak a negyeddöntőben (Alternatív Energia)
okt. 20
15:33
Eddig tartott az euró elszállása (Portfolio)
Csendesen indul a forint napja csütörtökön, majd szép lassan a gyengülés útjára lépett. Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatója hozta meg az izgalmakat a devizapiacokra.Máris fordult az EUR/USD...
okt. 20
15:33
Eső, fagy, napsütés: Vegyes hétvégére lehet számítani (ATV)
A hétvégén kezdetben sok esőre, majd egyre több napsütésre lehet számítani, a leghidegebb órákban fagypont alatti hőmérsékletre is készülni kell. Október 23-án hajnalban mínusz 3 fok is lehet, de napközben többórás napsütés várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
okt. 20
15:33
Teréz-körúti robbantás - Orbán büszke a rendőrség erdményeire (ProfitLine)
Elismerését fejezte ki a magyar rendőröknek Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön amiatt, hogy rendőrkézre került a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítással is élt.
okt. 20
15:35
Testükkel fizettek az Ausztriába csempészett nők (Gondola)
Nem mindenki részesül az osztrák szociális rendszer bőkezű juttatásaiból: egy rendőrségi rajtaütés során kiderült, hogy egyes bevándorlók az embercsempészek furgonjaiból egyenesen a bordélyházakba kerülnek, hogy ledolgozzák tartozásukat
okt. 20
15:35
Facebookon köszönte meg a támogatást a robbanásban megsérült rendőr (Blikk)
Folyamatosan javul annak a két rendőrnek az állapota, akik szeptember 24-én sérültek meg a Teréz körúti robbantásban.
okt. 20
15:35
A T- Systems-be olvad a ServerInfo-Ingatlan Kft. (ProfitLine)
A T-Systems Magyarország Zrt. megállapodást kötött a WING Csoporttal a ServerInfo-Ingatlan Kft. 100 százalékos megvásárlásáról, a tranzakció végeredményeként a Magyar Telekom csoport megszerzi annak az ingatlannak a tulajdonjogát, ahol a nagyon biztonságos, legmodernebb infrastruktúrával rendelkező adatközpontja található - közölte az anyavállalat Magyar Telekom Nyrt. a tőzsde honlapján…
okt. 20
15:36
Figyeljen a jelekre - Súlyos betegségekre utalhat a véreres szem (Blikk)
A szemen jelentkező tünetek természetesen elsősorban szembetegségre utalnak, de előfordul, hogy valamilyen más betegséget jeleznek – tehát mindenképpen hallgasson a szemorvosra, ha más szakrendelésre küldi el.
okt. 20
15:37
Identitásválságban a Jobbik (Gondola)
A szélsőjobboldali párt mára elveszítette legfontosabb témáit és legmarkánsabb pozícióit, most pedig saját szavazói ellen fordul a betelepítési kvóta kapcsán.
okt. 20
15:37
Segítsen megtalálni! Kisétált a házából, azóta nem találják a 82 éves Varga Imrénét (Blikk)
Egyszerűen kisétált a házából, majd nyoma veszett az asszonynak
okt. 20
15:39
Nyertes Zsuzsa visszakaphatja a lányát - videó (Blikk)
Nyertes Zsuzsa lánya a nyáron költözött el édesanyjától, aki nehezen viselte a 23 éves Zsozsó elengedését.
okt. 20
15:42
Bíróság: Az MNB-nek ki kell adnia az MKB eladásának adatait (444.hu)
Nem lehet titokban tartani, kinek adták el a bankot.
okt. 20
15:51
A baloldal fizetett provokátorokkal az ünnep megzavarására készül (Gondola)
Juhász Péter és más baloldali szerveződések – köztük az illegális bevándorlókat segítő Migration Aid alapítója – meg akarják zavarni a Kossuth téri megemlékezést.
okt. 20
15:51
Az EU nem mond le az Oroszország elleni szankciókról (Alternatív Energia)
Tusk: egyetlen opciót sem szabad elvetni.
okt. 20
15:51
Gyurta Dániel fontos döntést hozott a jövőjét illetően (Blikk)
Budapest - Hosszas huzavona után pont kerülhet Gyurta Dániel (27) és edzője, Széles Sándor (60) kálváriájának a végére: leváltja a jelenlegi trénerét a londoni olimpián 200 méter mellen aranyérmet szerző úszó - értesült a Magyar Idők.
okt. 20
15:51
Stílusformáló – hazai terepen vezettük a vadonatúj Peugeot 3008-at (frissítve) (Auto Pult)
A Peugeot malmai mostanában igazán gyorsan őrölnek. A 308-assal megkezdett sikereket SUV fronton kívánja folytatni a márka, melynek hatására a crossover 3008 és az egyterű 5008 is szakított a hagyományokkal, és forradalmi SUV köntösben újult meg. A 3008 ráadásul megérkezett hazánkba, így nem haboztunk: alapos próbának vetettük alá.
okt. 20
15:51
Magának valónak ismerik a helyiek a Teréz körúti robbantót (ATV)
A családjával együtt visszahúzódónak ismerik Karmacson azt a fiatal férfit, akit a sajtóinformációk szerint a Teréz körúti robbantással összefüggésben fogtak el szerdán.
okt. 20
15:53
Imádni fogja: így készítsen otthon hungarikumot (Blikk)
Rövid idő alatt Budapest legnagyobb zenei, gasztronó­miai eseményévé nőtte ki magát a Disznótoros Kolbászfesztivál. A cikk alján kiváló receptet is talál!

Keresés