Austin — Hét pontot faragott a hátrányából Lewis Hamilton (31), a világbajnoki címvédő brit Forma–1-es autóversenyző, aki megnyerte a vasárnapi Amerikai Nagydíjat vb-éllovas csapattársa, a német Nico Rosberg (31) előtt. A mercedeses háziversennyé alakuló szezonban még így is 26 ponttal vezet Rosberg a vége előtt három futammal.
Az ukránok 30 százaléka készen áll arra, hogy végleg elhagyja hazáját, míg 40 százalékuk néhány évig szeretne külföldön dolgozni - derült ki abból a felmérésből, amelyet a Rejting neves ukrán kutatóintézet végzett, és amelynek eredményét Olekszij Antipovics, a szociológusokból álló csoport vezetője hétfőn ismertette kijevi sajtótájékoztatóján
Legkésőbb november közepéig a parlament elé kerül az államháztartási törvény módosítása, ebben lehet majd állást foglalni a letelepedési kötvényről - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője...
Magyarországon a legalacsonyabb az infrastruktúrával való általános elégedettség, a magyarok mindössze 10 százaléka értékelte összességében pozitívan a közlétesítmény-hálózatot - derült ki az Ipsos legfrissebb nemzetközi felméréséből, amely a világ 26 országban 18 500 válaszadó megkérdezésével készült.
Nemzetközi pályázat keretében értékesítik a volt Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság egykori követségi és konzulátusi ingatlanait - ebben állapodtak meg az öt utódállam képviselői a Vecernje Novosti című szerbiai napilap hétfői beszámolója szerint
Kifejezetten jó hangulatban indult a hét az európai részvénypiacokon, ami részben a jó makroadatoknak, részben pedig a vállalati híreknek köszönhető. Az olaj ára viszont esik, miután veszélybe...
Budapest - Xavi Sabaté, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn kihirdette bő keretét a jövő szerdai Lettország, valamint a négy nappal később Hollandia ellen sorra kerülő Európa bajnoki-selejtezőkre - írja az MTI.
A hétfői tárgyalásokon nem született megállapodás Belgium francia nyelvű vallon tartományában a az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról vagy annak elvetéséről - közölte Paul Magnette vallon miniszterelnök a megállapodásról folytatott értekezletet követően hétfőn.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint mondvacsinált, szakmailag elfogadhatatlan okra hivatkozva semmisítette meg a 3-as metrópótlóbusz-tendert a Közbeszerzési Döntőbizottság szerdán
Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI. Az emeléssel a benzin átlagára 349-350 forintra, a gázolajé 364-365 forintra nő.
Legkésőbb november közepéig a parlament elé kerül az államháztartási törvény módosítása, ebben lehet majd állást foglalni a letelepedési kötvényről - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
3-3 forinttal fizetünk többet az autózásért szerdától. Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán
Töretlenül emelkedik a hazai részvényindex, összességében jó hangulatban telt a hétfői kereskedés. Tovább gyengült a forint, a dollárban viszont közel a paritás.
A román jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) a bukaresti szakértői kormány élén álló Dacian Ciolos független kormányfőt jelöli a decemberi választások után is a miniszterelnöki tisztségre - erről hétfőn hozott egyhangú döntést a párt országos politikai bizottsága
Először Jurij Andropovon jött ki a „magyarkomplexus”, miután Budapesten volt kénytelen végignézni a 56-os forradalmat. Andropov egész politikai stratégiát épített fel a budapesti élményeire, és sok tekintetben Putyin is ebből a forgatókönyvből dolgozik.
Az '56-os magyar menekülteket évtizedeken át megtagadták és elhallgatták, a világban élő magyarság sorsa 2010 óta változott meg, azóta a magyarság egyformán fontos, a világ akármelyik részén éljenek tagjai - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a római '56-os emléktábla koszorúzásakor hétfőn
VI. Fülöp spanyol király tíz hónapon belül ötödik alkalommal kezdett konzultációt a spanyol kongresszus pártjaival a kormányalakítási lehetőségekről hétfőn Madridban, ám ezúttal először van valós esélye annak, hogy a parlament meg is válassza a miniszterelnök-jelöltet
Moszul — Meg vannak számlálva a másfél milliós iraki nagyvárost megszállva tartó Iszlám Állam napjai. Közel ötvenezer katona sorakozott fel Moszul körül, miközben a városban maradt dzsihadisták számát 4-8 ezerre becsülik. Ez lesz a legnagyobb csata az Iszlám Állam ellen.
Xavi Sabaté, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya kihirdette bő keretét a november 2-i Lettország, valamint a november 6-i Hollandia elleni Eb-selejtezőkre.
Sokan azt gondolják, hogy az osztalékpapírok túlárazottak. De a nagy guruk szeretik őket, hiszen általában stabil, egészséges cégek fizetnek osztalékot és rossz tőzsdei környezetben biztos,...
Valamit bizonyára jelent ez a szó, hiszen Orbán Viktor hangsúlyosan használta ünnepi beszédében. Az ATV riportere az utca emberét kérdezte a kifejezésről.
A hétvégén ünnepelte 63. születésnapját Csepregi Éva. Az énekesnő a Neoton Famíliával szombat este teltházas nagykoncertet adott a Papp László Sportarénában. Éva remek formában van, egyszerűen nem fog rajta az idő.
Múlt hét pénteken megnéztük, hogyan kerülhetjük el a kókler ingatlanosok csapdáját, ha külső segítséggel szeretnénk lakást vásárolni. Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák vezetője most a másik oldalnak ad hasznos tippeket: így lehet elkerülni, hogy eladóként feleslegesen húzzanak le a szakmát megbecstelenítő szerencsevadászok.