2016. október 27. csütörtök

okt. 27
23:09
Az idős dolgozók is dolgozók (ProfitLine)
Az idősödő munkavállalókra is munkaerő-forrásként kell tekinteniük a vállalkozásoknak, hiszen 2030-ra az európai munkavállalók 30 százalékát már 55-64 éves dolgozók teszik majd ki - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 27
23:09
Palermo: műesésért állították ki az egyik magyart (Sport365)
Balogh Norbert és Sallai Roland csapata, a Palermo az Udinese együttesét látta vendégül az olasz élvonalbeli bajnokság (Serie A) 10. fordulójának csütörtöki mérkőzésén.
okt. 27
23:16
Nevetséges körülmények között, komolytalanul folyt a doppingellenőrzés a riói olimpián (444.hu)
Voltak napok, mikor a berendelt sportolók fele adott csak mintát. Amit aztán elkevertek.
okt. 27
23:19
Belgiumba már repülővel érkeznének a menekültek (Gondola)
Egy belga bíróság döntése értelmében a hatóságoknak meg kell adniuk a vízumot annak a szíriai családnak, amelynek tagjai Aleppóból legális úton szeretnének eljutni Belgiumba, hogy ott menedékkérelmet nyújthassanak be
okt. 27
23:36
Költözik a sportkórház (Gondola)
A kormány határozata értelmében a főváros XI. kerületében, a Karolina út 27
okt. 27
23:42
A magyar foglalkoztatottság jobb az EU-s átlagnál (ProfitLine)
A magyar foglalkoztatottsági arány ma már magasabb az európai uniós átlagnál - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Pécsett.
okt. 27
23:42
Fucsovics megállíthatatlan! (Sport365)
Fucsovics Márton bejutott a legjobb nyolc közé a 64 ezer euró összdíjazású budapesti férfi tenisztornán, amelynek a BOK Csarnok ad otthont.
okt. 27
23:48
Hasít a keleti nyitás: Szijjártó a laoszi erdészeti miniszterrel kezelt (444.hu)
Lien Thikeo és Szijjártó. Fotó: KKM/MTI Kár lenne elhallgatni a sikert: Laosz a magyar élelmiszeripari fejlesztéspolitika kiemelt célországa, írja az MTI. Ezért Magyarország még áprilisban indított 30 millió dolláros segélyhitel-programot, hogy magyar cégeket bízzanak meg élelmiszeripari kivitelezésekkel. Amúgy az EU-Laosz közös program keretében Magyarország az 5. legjelentősebb donorállam: 5…
okt. 27
23:54
1956 - Gulyás Gergely: meg kell köszönni Ausztriának (Gondola)
Meg kell köszönni Ausztria nagyvonalúságát és humanitárius segítségnyújtását, amelyet az 1956-ban menekülő magyarokkal szemben tanúsított - hangsúlyozta Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc 60

2016. október 28. péntek

okt. 28
0:12
Clintonné csapata Obamánét is beveti (Gondola)
Michelle Obama szerint Hillary Clinton már az első munkanapján készen áll arra, hogy főparancsnok legyen
okt. 28
0:16
Csökkent az LG eredménye (ProfitLine)
Csökkent a dél-koreai LG Electronics (LG) harmadik negyedévi üzemi eredménye és forgalma éves összevetésben a cég kedden ismertetett adatai szerint.
okt. 28
0:18
Búcsúzunk a Vine-tól (444.hu)
És a csütörtöktől is.
okt. 28
0:48
Nem avatkozik bele Moszkva az amerikai választásokba (ProfitLine)
Mítosznak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, hogy Moszkva beavatkozna az amerikai elnökválasztási küzdelembe, és megengedhetetlennek nevezte a kibertámadásokat vagy másfajta beavatkozást más államok belügyeibe.
okt. 28
1:19
Magyarország termelte a legtöbb napraforgót (ProfitLine)
A több mint 1,8 millió tonna betakarított napraforgóval Magyarország az első helyen végzett az Európai Unióban az idén - számolt be Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Dunaharasztin tartott szakmai fórumán.
okt. 28
1:51
Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (ProfitLine)
Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök.
okt. 28
1:51
NBA idénynyitó rangsor - 2. rész (Sport365)
Megkezdődött az NBA 2016/17-es szezonja. Az idénykezdő rangsorból kiderül melyik csapatokra érdemes igazán odafigyelni idén.
okt. 28
1:55
Új fegyver Philadelphiában? (Sport365)
A kiszemelt a gyengélkedő Chicagoban hét mérkőzésen 32 elkapásból 520 yardot szerzett, a pontszerzés azonban eddig nem sikerült.
okt. 28
2:24
Már nem ragaszkodunk munkahelyünkhöz (ProfitLine)
A dolgozói elkötelezettség 2005 óta először csökkent az idén, a munkavállalók magabiztosabbak lettek és könnyebben váltanak, mint korábban - derült ki az Aon Hewitt Legjobb Munkahely Program kutatásából.
okt. 28
2:57
Nőtt az egyik legnagyobb amerikai fegyvergyártó cég bevétele (ProfitLine)
Jelentősen növekedett az egyik legnagyobb amerikai fegyvergyártó cég, a Raytheon bevétele.
okt. 28
3:12
Mostohahúga szült gyereket az x-faktorosnak (Blikk)
Budapest — Berki József (22) nem csak a hangjával hívta fel magára a figyelmet az X-Faktorban, hiszen a fiatal férfinak olyan nem mindennapi élete van, amely hallatán sokan felkapják a fejüket.
okt. 28
3:30
Budapesten is folytatták a balhézást a Fradi ultrái (Blikk)
Budapest — Nemcsak az ünnepi hangulatról maradt emlékezetes a Ferencváros koroncói vendégjátéka a labdarúgó-Magyar Kupában.
okt. 28
3:30
Letartóztatták azt a férfit, aki megrongálta Donald Trump hollywoodi csillagát (ProfitLine)
Los Angelesben letartóztatták azt a férfit, aki szerda hajnalban megrongálta Donald Trump csillagát a Hírességek sétányán Hollywoodban.
okt. 28
3:48
Bőnyi rendőrgyilkosság: tanórán tudta meg, hogy hősi halált halt az édesapja (Blikk)
Pilisszentkereszt — Nem lenne szükség az emlékezéshez a mécsesekre, mégis mindenki, aki csak arra jár, letesz és meggyújt egyet: így tisztelegnek Pálvölgyi Péter emléke előtt mindazok, akik ismerték.
okt. 28
3:52
Megdöbbentő lépés: koldusnak állt Szalay Kriszta (Blikk)
Budapest — Meghökkentő lépésre szánta el magát Szalay Kriszta (53). Az írással is foglalkozó színésznő egy különleges darabot akar bemutatni a jövőben, amelynek főhőse, a 62 éves Jutka negyedszázada az utcán él.
okt. 28
4:03
Mennyi szélenergiát termel Európa? (ProfitLine)
A szélturbinák névleges teljesítménye, 2015 végén, Megawatt
okt. 28
4:03
A Cegléd mentette meg a haza becsületét (Sport365)
A Győr hazai pályán kikapott a cseh USK Prahától csütörtökön a női kosárlabda Euroliga első fordulójában. Az Európa Kupában a PEAC-Pécs négy ponttal kikapott Moszkvában, a Cegléd viszont Litvániában győzött.
okt. 28
4:06
Így lett hajléktalan Szalay Krisztából - fotók (Blikk)
Budapest - Az írással is foglalkozó színésznő egy különleges darabot akar bemutatni a jövőben, amelynek főhőse, a 62 éves Jutka negyedszázada az utcán él.
okt. 28
4:07
Újabb népi gyógymódról derült ki, hogy hatástalan (ProfitLine)
Újabb népi gyógymódról bizonyították be, hogy hatástalan: a tőzegáfonya nem előzi meg és nem gyógyítja a húgyúti fertőzéseket az időseknél egy új amerikai tanulmány szerint.
okt. 28
4:36
Két kerület a budapesti újlakáspiac sztárja (ProfitLine)
Az év első kilenc hónapjában 11 400 fölé nőtt a Budapesten futó ingatlanfejlesztések teljes újlakás-száma, az új otthonok fele XIII. kerületben és a XI. kerületben koncentrálódik – többek közt ezt állapítja meg a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia 2016 első háromnegyed éves átfogó piackutatásából. Az építőiparban is tapasztalható munkaerőhiány miatt az építési költségek egyrészt jelentősen…
okt. 28
5:09
Erősítenék a Magyarország és Laosz közötti mezőgazdasági együttműködést (ProfitLine)
A laoszi mezőgazdasági és erdészeti miniszterrel folytatott megbeszélést Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára Budapesten, a laoszi miniszter látogatásának célja a két ország közötti mezőgazdasági együttműködés megerősítése, illetve annak elősegítése, hogy Laosz magyar tudást és technológiát alkalmazzon agrárgazdaságának fejlesztése során -…
okt. 28
5:16
Politizáló alkotmánybírák (Alternatív Energia)
A vita arról szól, politikai vagy jogi szempontok érvényesüljenek-e az igazságszolgáltatásban.
okt. 28
5:18
A letelepedési biznisz halott (Alternatív Energia)
"Visszatérhetnek a hagyományos eszközökhöz" az ország adósságának finanszírozásában.
okt. 28
5:20
Még körözik Orbán szomszédját (Alternatív Energia)
Pharaon nem vásárolt letelepedési kötvényt, hanem vízumot igényelt.
okt. 28
5:22
Rogán elfut Juhász elől, a bíróságra sem ment el (Alternatív Energia)
okt. 28
5:24
Lovász nem politizál (Alternatív Energia)
Öt külföldi tiszteletbeli és külső tag lépett ki az MTA-ból.
okt. 28
5:26
Spéder eladta a portfolio.hu kiadóját (Alternatív Energia)
A Net Média Zrt.-hez tartozik a Portfolio.hu gazdasági újságon kívül, a Penzcentrum.hu, az Agrarszektor.hu agrárgazdasági szakportál.
okt. 28
5:33
Amikor a csapból sem jön tiszta víz... (Kripto Akadémia)
A felgyorsult éghajlatváltozás egy újabb tömeges kihalás felé hajt bennünket.
okt. 28
5:35
Illatos út - Folytatódik mentesítése (Kripto Akadémia)
A veszélyes hulladékokat az elszállítás után teljesen ártalmatlanítják.
okt. 28
5:37
Meddig nőhetnek a bérek? (Kripto Akadémia)
A külföldi tulajdonú vállalatok magasabb termelékenységgel működnek, többet is fizetnek.
okt. 28
5:39
Enged az Uniónak a kormány (Kripto Akadémia)
Ismét módosítja a kormány a közbeszerzési törvényt.
okt. 28
5:41
Ki fizeti a leszerelést? (Kripto Akadémia)
Alultervezték az atomerőmű bontási költségeit, ezer milliárd forint hiányzik.
okt. 28
5:42
Donald Trump visszavonná az egészségbiztosítási törvényt (ProfitLine)
A novemberi amerikai elnökválasztásra készülő Donald Trump republikánus elnökjelölt az egészségbiztosítási törvény visszavonását ígéri.
okt. 28
5:45
2016 térköve, a régi térkövet lecserélő új térkő (444.hu)
Mit teszel, ha van már térköved? Felszeded, hogy lerakjál újat. Az 56-os évfordulóra Pomázon állami pénzből felújították a forradalom emlékművének környezetét. Klassz lett.
okt. 28
5:48
Évek óta nem volt ilyen az utazási irodákban: hova mennek ennyien? (Pénzcentrum)
Megtört a sokéves trend....
okt. 28
5:51
Válaszol: Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője (Alternatív Energia)
okt. 28
5:53
Karnyújtásra a kongresszusi többség (Alternatív Energia)
Hillary Clinton "uszályán" előretörhetnek a demokraták - Jobbak az esélyek a szenátusban.
okt. 28
5:55
Közös Sophia-műveletek (Alternatív Energia)
Logisztikai segítség a NATO-tól.
okt. 28
5:57
Menekültek tragédiája a Földközi-tengeren (Alternatív Energia)
Majdnem százan fulladhattak a tengerbe.
okt. 28
5:59
Szombatra lehet új kormány Madridban (Alternatív Energia)
Rajoy nem kapta meg az abszolút többséget.
okt. 28
6:01
A pénzosztás is politikai fegyver (Alternatív Energia)
Tompa Gábor állítja: Nem csak pártpolitikusok vezethetnek egy országot.

Keresés