A thaiföldi hatóságok Peking kérésének megfelelően szerdán beutazási tiltólistára tették és kitoloncolták Thaiföldről Joshua Vong demokrácia-párti hongkongi aktivistát, miután 12 órára őrizetbe vették Bangkokban, amikor megérkezett a Szuvarnabhumi nemzetközi repülőtérre - jelentette a South China Morning Post hongkongi napilap.
Ma már olyan szinten lehet szerves vegyületeket tervezni, szintetizálni és a nanovilágban összerakni, mozgatni, mint ahogy fémeket, ötvözeteket lehet mintázni és megmunkálni - mondta az MTI-nek szerdán Perczel András kémikus, az MTA tagja, az ELTE Természettudományi Kara Szerves Kémiai tanszékének vezetője annak kapcsán, hogy molekuláris gépek kutatásáért ítélték oda idén a kémiai Nobel-díjat.…
Al-Abadi iraki miniszterelnök megfenyegette Törökországot, hogy ha továbbra is katonákat állomásoztat Irak területen, akár regionális háborút is kockáztat. A helyzetet színesíti, hogy a szóban forgó terület jórészt az iraki Kurdisztán területén található, ahol Iraknak semmilyen tényleges befolyása nincs.
A közelmúltban már felvetettük, hogy már csak a jegybankon múlik, mikor engedi erősödni a forintot, a fundamentumok alapján már erősebb árfolyam lenne indokolt. De miért érdekelt az MNB a gyenge...
Új „taxiskommandó” ellenőrzi januártól a taxisokat. A szervezet kiemelten foglalkozik majd a legnagyobb problémát okozó taxis hiénák kiszűrésével. A sofőrök szerint a mostani rendszer nem tud hatékonyan működni, mert 4-5 szervezet ellenőrzi őket egyszerre, éppen ezért ők maguk kérték a fejlesztési minisztériumtól a szigorítást. A kormány még májusban döntött egy újabb kontrollcsoport…
Charlene Colechin egy 25 éves lány, aki súlyos agyhártyagyulladással került kórházba. A lábujjait és talán még a lábát is le kell majd amputálni a gyilkos kór miatt, aminek köszönhetően lilás kiütések borították be az egész testét, sőt a szervei is leálltak. Történetét Facebook-oldalán osztotta meg mindenkivel, hogy felhívja a figyelmet, milyen veszélyes is ez a betegség.
Az adóhatóság hamarosan ismét minősíti az adózókat, ezúttal a 2016. szeptember 30-ai adataik alapján. Újdonság, hogy a mostani minősítéseket már a tavaszi adócsomagban elfogadott változások figyelembevételével készítik.
Az abortusz kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik és az Európai Unió nem avatkozhat bele a tagállamok ezzel kapcsolatos döntéseibe - hangsúlyozta szerdán Vera Jourová igazságügyi biztos az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésének a lengyel nők jogairól tartott vitája keretében.
Donald Trump republikánus elnökjelölt szerda este Nevadában kampányolva ismét szót ejtett Vlagyimir Putyin orosz elnökről: visszautasította azokat az állításokat, hogy szereti az orosz államfőt.
Országszerte gyertyagyújtásokat, koszorúzásokat, az Országházban konferenciát is tartanak ma, az október 6-ai nemzeti gyásznapon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégzett tizenhárom vértanúra, és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős miniszterelnökére emlékezve.
Budapest - A TEK a Puskás Ferenc Stadionnál végzett éjszaka terrorelhárítási gyakorlatot, melyet Orbán Viktor, Tarlós István, Simicskó István honvédelmi és Pintér Sándor belügyminiszter is megtekintett.
A brit belügyminiszter tervei szerint a cégeknek nyilvánossá kellene tenniük, hogy hány külföldit foglalkoztatnak. Ezzel "szégyenítenék" meg a vállalatvezetőket, akik nem elsősorban brit alkalmazottakkal dolgoznak.
A tegnapi amerikai tőzsdei emelkedés ma reggel Európában is meghozta a vevőket a részvénypiacokra, nagy mozgás azonban nincs, a kereskedést óvatos optimizmus jellemzi. A 13.30-kor nyilvánosságra...