2016. november 10. csütörtök

nov. 10
21:09
Így kommentálta Dobrev Klára a kormányfői jelöltséget (ATV)
Nincsenek kormányfői ambíciói, de szívesen vállal közéleti szerepléseket Dobrev Klára. Gyurcsány Ferenc felesége az ATV híradójának azt mondta: bátorítani szeretné azokat a nőket, akik tehetségesek a politikában. A kormányfő-jelöltségről az MSZP szerint még korai beszélni, az Együtt pedig továbbra is az előválasztásokat szorgalmazza. Részletek a videóban.
nov. 10
21:15
Gyed mellett éjszakai munka (HR Portál)
Ha én szeretnék három műszakban dolgozni, mert meg bírom oldani 20 hónapos kisfiam felügyeletét, akkor sem dolgozhatok a gyed mellett?
nov. 10
21:17
Korábbi munkáltatói kölcsön fedezhető lakáscélú hiteltámogatásból? (HR Portál)
A munkáltatói lakáscélú támogatás folyósítással kapcsolatban érdeklődnék: folyósításnál kihagyható a hitelintézet és a kincstár, vagyis közvetlenül adható korábban folyósított munkáltatói kölcsön elengedésére vagy vissza nem térítendő munkáltatói támogatásra? Az utóbbi esetekben hogy tud elegedet tenni a munkáltató a NAV felé történő adatszolgáltatásnak?
nov. 10
21:18
Hogyan előzzük meg a tüdőgyulladást? (WebBeteg)
A tüdőgyulladás leggyakrabban azért alakul ki, mert immunrendszere valami miatt (átmenetileg vagy tartósan) gyengébb. Egészsége megőrzésével vagy akár védőoltással sokat tehet azért, hogy megelőzze a betegség kialakulását.
nov. 10
21:21
Mosogatógép: évi 16 szabad nap! (Mindmegette)
Nem ajánljuk azoknak a mosogatógépet, akik kizárólag kristálypoharakat, ezüst evőeszközt és kézzel festett porcelán tányérokat használnak. Kisgyerekes családokban, rohanó háziasszonyoknak, akár egyszemélyes háztartásokban viszont óriási segítség.
nov. 10
21:23
Biosörök, kacsasült és birsalmás tortácskák: őszi ízorgia a Globalista Konyha pop-up vacsoráján! (Mindmegette)
A Globalista konyha történetében először, a megszokottól eltérően ezúttal az Oliver Rowe séf által alkotott menüsor mellé nem borokkal, hanem különleges biosöröket szolgálnak fel az ételekhez, melyeket a Csapház® biztosít a vendégeknek.
nov. 10
21:27
Kormányszóvivő: reméljük, az új elnökkel könnyebb lesz szót érteni (hirado.hu)
Reméljük, az új amerikai elnökkel könnyebb lesz szót érteni, és lehetővé válik, hogy a kétoldalú kapcsolatokat felesleges, irreleváns dolgok ne terheljék - erről Kovács Zoltán kormányszóvivő beszélt az M1 aktuális csatornának csütörtökön.
nov. 10
21:27
Terrorgyanús emberek számláit fagyasztották be Belgiumban (ATV)
A terrorizmus ellenes intézkedések keretében a hatóságok szerint szélsőséges csoportokhoz tartozó 15 gyanúsított bankszámláját fagyasztották be Belgiumban - közölte újságírókkal Koen Geens igazságügyi miniszter csütörtökön.
nov. 10
21:39
A pénzügyi kockázat sokszínűsége (ProfitLine)
A pénzügyi kockázatkezelés volt a témája az ELTE Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszék és a Morgan Stanley által október 21-én tartott konferenciának, melyen több mint 100 szakértő vett részt. A pénzintézeteknél kiemelt szerephez jut a kockázatelemzés és a matematikai modellezés. A Morgan Stanley budapesti irodája több száz szakembert foglalkoztat ezen a területen, ezért is döntött úgy, hogy…
nov. 10
21:39
Orbán: A nyugati civilizáció, sikeresen kiszabadítja magát egy ideológia fogságából (444.hu)
A miniszterelnök szerint Donald Trump győzelmével "visszatérhetünk az igazi demokráciához, visszatérhetünk a politikai korrektség bénító kényszerétől megszabadult egyenes, őszinte beszédhez."
nov. 10
21:41
Kovács Zoltán reméli, hogy az új amerikai elnökkel könnyebb lesz szót érteni (444.hu)
A kormányszóvivő szerint a Magyarországot ért emberi jogi bírálatok "szisztematikusan voltak felépítve."
nov. 10
21:45
Két nap alatt mintha kicserélték volna Trumpot, alig lehet ráismerni (Portfolio)
A választás óta mintha kicserélték volna Donald Trumpot: a republikánus elnökjelölt választási győzelmében jelentős szerepet játszhatott többek között az is, hogy a mainstream politikai irányvonal...
nov. 10
21:45
Ellopták az olimpiai bajnok aranyérmét (ATV)
Ellopták az olasz Daniele Garozzo olimpiai aranyérmét, amelyet augusztusban a riói játékokon nyert a férfi tőrözők egyéni versenyében.
nov. 10
22:03
Halálos merénylet a német főkonzulátus előtt Afganisztánban (hirado.hu)
Bomba robbant az Észak-Afganisztánban található Mazar-I-Sharifban található épületnél, ahol lövések is hallatszottak.
nov. 10
22:03
Bomba robbant Németország észak-afganisztáni főkonzulátusa előtt (ATV)
Bomba robbant csütörtök este Németország főkonzulátusa előtt az Észak-Afganisztánban található Mazar-I-Sharifban, halálos áldozata is van a merényletnek.
nov. 10
22:12
Októberi áremelkedés a cukor, tejtermék és gabonafélék esetében (ProfitLine)
Októbert tekintve 0,7 %-kal emelkedtek az alapvető mezőgazdasági termények árai (172,6 pont), ami majdnem 10 %-kal magasabb a tavaly ilyenkor regisztrált szintnél. Az ok: az alapvető gabonafélék ára – az elmúlt negyed év csökkenése után – elindult felfelé.
nov. 10
22:12
Szalai az ország legboldogabb emberévé tette a szurkolót (Sport365)
Az MLSZ lehetőséget biztosított Szalai Ádám egyik legnagyobb rajongójának, hogy a telki edzőközpontban személyesen találkozhasson az androrraiak és a svédek ellen készülő, magyar válogatott csatárral.
nov. 10
22:12
Ellopták az isztambuli könyöklő macska szobrát (444.hu)
Múlt hónapban állították emléket Tombolinak.
nov. 10
22:14
Nekik kellene kordában tartaniuk Donald Trumpot (444.hu)
Egy elnök se kormányozhat kormány nélkül, így most mindenki azt lesi, kik lehetnek azok a szakpolitikusok, akik irányban tartják az Egyesült Államokat. De mivel Trump és a republikánus elit viszonya kifejezetten ellenséges, nagyon szűk körből válogathat csak.
nov. 10
22:20
Egy félrecsúszott füstcső okozott mérgezést a fővárosban (hirado.hu)
Szén-monoxid-mérgezés miatt négy embert vittek kórházba Budapesten a X. kerületi Ugor utca egyik kétszintes családi házából csütörtök este - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
nov. 10
22:20
A techcégek rontották el a mai napot az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
A nagyobb európai tőzsdéken uralkodó rossz hangulat után vegyesen nyitottak a fontosabb amerikai részvényindexek. A Dow Jones például új történelmi csúcsra tört a nyitást követően, az S&P és a Nasdaq...
nov. 10
22:36
A legmodernebb kompakt - itt a frissített Volkswagen Golf (Auto Pult)
A Volkswagen Golf már-már valódi legenda az autózás történelemkönyvében, így nem csoda, hogy a németek komolyan készültek a jelenlegi generáció frissítésének bemutatójára. A gyáriak modern újdonságokat ígértek, és nem is okoztak csalódást: a most bemutatott ráncfelvarrással kétségtelenül a legfejlettebb autó lett kategóriájában Golf – noha már eddig is az élen járt.
nov. 10
22:45
Tízezer CSOK az OTP Banktól (ProfitLine)
Novák Katalin az EMMI család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára és Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese új, üllői otthonában köszöntötte csütörtökön a bank tízezredik CSOK-igénylőjét. A legtöbb kérelem a fővárosi agglomerációból érkezik és nő az újlakás-vásárlásra, -építésre fordított támogatás aránya is. Új ingatlanban leginkább a nagycsaládosok, több gyermeket…
nov. 10
22:45
Tragédiával folytatódik a MOL Liga (Sport365)
A nemzetközi szünet után újraindul a nagyüzem a MOL Ligában, ami semmiképpen sem lesz örömteli a Dunarea Galati csapatának.
nov. 10
22:45
Négy embert vittek kórházba szén-monoxid mérgezéssel Budapesten (444.hu)
A Katasztrófavédelem szóvivője, Kisdi Máté az MTI-nek elmondta, hogy a X. kerületi Ugor utca egyik kétszintes családi házában a a tűzoltók a szén-monoxid már életveszélyesnek számító értékének többszörösét mérték a házban, mikor a helyszínre érkeztek. Ekkor már csak egy ember volt az épületben, őt eszméletlen állapotban hozták ki, de a mentősök gyors segítségének köszönhetően magához tért. Kisdi…
nov. 10
22:47
Nem került be a korábbi gyanúsítás a bicskei gyermekotthon igazgatójának iratanyagába, ezért kaphatott idén augusztus 20-án állami kitüntetést (444.hu)
Elképesztő történet az előzetes letartóztatásban lévő intézményvezetőről.
nov. 10
22:54
Ódzkodott Trumptól, most átvette a jelszavát (hirado.hu)
Donald Trump nagyarányú győzelmét a republikánusok arra szeretnék felhasználni, hogy minél többet tegyenek az amerikai népért - hangoztatta csütörtökön Paul Ryan házelnök, miután megfogalmazása szerint "fantasztikus és termékeny megbeszélést" folytatott az újonnan megválasztott amerikai elnökkel.
nov. 10
23:15
Hányszor költözik életében egy magyar? (ProfitLine)
Átlagosan 3,4 lakásban élik le életüket, de úgy is mondható, háromszor költöznek életükben a magyarok. Az elmúlt évek ingatlanpiaci fellendülését nézve ez a szám várhatóan tovább növekszik majd a következő időszakban. Egy évtized átalakította a lakásszerzés módját: a magyarok egyre nagyobb arányban bérelnek lakást, ugyanakkor egyre többen vannak, akik maguk által épített lakásba költöznek.
nov. 10
23:15
Kapcsolatban volt az orosz külügy Trump stábjával a kampány alatt (444.hu)
A két ország közti kapcsolat normalizálódását várja Lavrov.
nov. 10
23:48
Növelte nyereségét és árbevételét a Waberer's (ProfitLine)
Növelte nyereségét és árbevételét az idei első három negyedévben a Waberer's International Zrt. (Waberer's) - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
nov. 10
23:48
Kérdéses, hogy felépül-e a Clásicóra a Barca betonhátvédje (Sport365)
Samuel Umtiti, az FC Barcelona labdarúgócsapatának hátvédje combizomszakadás miatt három hétig nem léphet pályára.
nov. 10
23:48
A Halászbástyánál találkozott a Comic Sans Mansfeld Péterrel (444.hu)
Tiszta szerencse, hogy senki sem jár arra.
nov. 10
23:50
Vona felesége Lévai Anikónak: Anyaként kérem Önt arra, hogy állítsa le a férjét (444.hu)
Nyílt levelet írt Vona-Szabó Kriszta, miután a kormány lapjainak egy része azzal vádolta meg a Jobbik elnökét, hogy homoszexuális orgiákon vett részt.

Keresés