Úgy tűnik, a britek is komolyan veszik a modern kor új fegyvernemének, a kiberfegyvereknek a fenyegetését, és ellentámadásban is gondolkodnak, ezért 1,9 milliárd fontot, vagyis átszámítva 650...
Az árbevételhez képest aránytalanul nagy fejlesztésre pályáznak, nem számolják ki a lehetséges hosszútávú következményeket, nem ismerik eléggé a saját piacukat – ez csak néhány azok közül a hibák közül, amelyek miatt a legtöbb esetben elutasíthatják a hazai KKV szektor pályázatait. A tét nagy, hiszen az év hátralévő részében még közel 573 milliárd forint értékű pályázat indul el.
Eddig minden rendben, aggodalomra semmi ok, mondhatják azok, akik kellően távolról szemlélik az amerikai részvénypiacot. Abban az esetben viszont, ha rövidebb időtávot nézünk, akkor már látszanak a...
A német kormány megítélése szerint a legnagyobb mértékben riasztó, hogy a sajtó és a vélemény szabadságát újra és újra korlátozzák Törökországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerdán Berlinben a Cumhuriyet című kormánykritikus török lap főszerkesztőjének őrizetbe vételével kapcsolatban.
Az 1956-os forradalom jelentőségét méltatta és a miniszterelnöki látogatás óta gyors ütemben fejlődő magyar-indonéz kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter egy szerdán Jakartában rendezett ünnepségen.
Habár a statisztikai adatok egyelőre még csak a második negyedévnél járnak, már ezekből is jól látszik a lakásárak lassuló növekedési üteme. A szakértők szerint azóta további mérséklődés következett...
A világ növekvő népessége és a fogyasztói szokások miatt egyre nagyobb teher nehezedik a bolygóra, a fenntartható növekedés felé való elmozdulás ezért minden eddiginél fontosabbá vált. Szerencsére a...
Ha végigrohanta a napot nem is vágyik semmi másra, mint a csendre, ezért most megmutatjuk Önnek a legjobb programokat, amivel biztosan levezetheti a feszültséget!
Nem túl jó a hangulat az európai tőzsdéken, a DAX már 1,1 százalékos mínuszban áll. A BUX felülteljesítőként az előző napi záróértéke közelében mozog. Több mint 1 százalékos mínuszban a DAX 2016.11...
Fukushima - 2011-ben a városban bekövetkezett földrengés és az azt követő cunami súlyos nukleáris üzemzavarokat és baleseteket eredményezett, emiatt a környékbeli lakosságot ki kellett telepíteni. A zóna ma is üresen áll, igazi szellemvárossá téve a helyet.
El sem hiszi Lewis Hamilton, hogy utolérte az örökranglistán a minden idők második legtöbb futamgyőzelmét szerző Alain Prostot. Michael Schumacher rekordjának súlyát is csak most érzi igazán.
Erőszakos összecsapások, 1,4 millió tüntető Facebookon, multimilliárdos üzlet és komoly környezetvédelmi aggályok: erről mind szól a Dakota Access olajvezeték története.
Budapest - Vádat emelt a IV. és XV. Kerületi Ügyészség két fővárosi nő ellen, akik időseket megtévesztve jutottak be azok otthonába és rabolták ki gyanútlan áldozataikat.
Mészáros Dóra nevét nagy valószínűséggel szinte minden férfi olvasó ismeri, ám a hölgyek kedvéért eláruljuk, hogy az erotikus sztriptíztáncosnő igen gyakran oszt meg magáról pikáns fotókat.
Kutatók megállapították, hogy a kis füllentések érzéketlenné teszik az emberi agyat a velük járó negatív érzelmekkel szemben, ami nagyobb hazugságokhoz vezethet a jövőben.
Azóta, hogy a kiterjesztett valóságon alapuló videojáték július 22-én elérhetővé vált Japánban, három halálos gázolás is történt az országban a játék miatt.
Kivételes, a honfoglaló magyarokhoz köthető régészeti leletekre bukkantak magyar kutatók Oroszországban, a Kaukázus észak-nyugati előterében, a Kubán-vidéki Krasznodar és Anapa városok múzeumi gyűjteményeiből.
Jó irányba halad a magyar-szerb megbékélési folyamat, és nem lehet már visszafordítani - hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett szerdai szabadkai megemlékezésen.
Korábbi, a Magyarországra jellemző, kiemelkedően magas amputációs számra vonatkozó közleményünk célja az volt, hogy rávilágítson a magyar érbetegek, illetve a magyar egészségügy nehéz helyzetére. Szeretnénk, ha minél hamarabb prioritássá válna az egészségügy a mindenkori kormány munkájában, és ezáltal az ehhez hasonló finanszírozási és strukturális problémák is fókuszba kerülhetnének.
Rengeteg, gyakran ingyenes apróság akad, mellyel már sokat tehetünk, hogy a dolgozók idősebb korukra is egészségben éljenek, és ne essenek ki a munkaerőpiacról.
Halálra gázolt egy kilencéves kisfiút egy Pokémon Góval játszó sofőr a közép-japán Icsinomijában, amelynek vezetősége levélben készül felszólítani a kiterjesztett valóságon alapuló videojáték amerikai fejlesztőjét, hogy teljesen blokkolja az alkalmazást, amikor a felhasználó nagy sebességgel utazik.
A Mercedes-Benz motorfejlesztésben is élen kíván járni, ennek megfelelően folyamatosan frissíti a különféle modellekhez elérhető erőforrások palettáját. Ezúttal az S-osztályra került sor, amely az AMG műhelyéből kap új benzines és dízelmotorokat – ezzel nagymértékben megújul a nagy limuzin motorkínálata, méghozzá 2017-ben.
Sokkal kevesebb lett az állat és több az ember az elmúlt 40 évben a Természetvédelmi Világalap (WWF) Élő bolygó jelentése (Living Planet Report) szerint - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Genfben már láthattuk tavasszal, de teljes valójában mégis csak nyáron leplezte le a Toyota a vadonatúj C-HR crossovert, amely hamarosan a kereskedésekbe is megérkezik. Ennek megfelelően már megvannak az autó hivatalos árcédulái is, melyeket érdemes közelebbről szemügyre venni – habár első ránézésre bizony messziről is jól látható összegek szerepelnek rajtuk.
Fésűs Nelly kislánya, Elza nemsoká bölcsődébe megy. A színésznő kedvese, Vajtó Lajos is tudja, hogy ez a legjobb döntés a kicsi számára, mégis szomorúak.