2016. november 2. szerda

nov. 2
12:03
Beárazták hazánkban a Toyota C-HR-t - vastagon fogott a ceruza (Auto Pult)
Genfben már láthattuk tavasszal, de teljes valójában mégis csak nyáron leplezte le a Toyota a vadonatúj C-HR crossovert, amely hamarosan a kereskedésekbe is megérkezik. Ennek megfelelően már megvannak az autó hivatalos árcédulái is, melyeket érdemes közelebbről szemügyre venni – habár első ránézésre bizony messziről is jól látható összegek szerepelnek rajtuk.
nov. 2
15:15
AMG fejlesztésű motorokat kap a Mercedes-Benz S-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz motorfejlesztésben is élen kíván járni, ennek megfelelően folyamatosan frissíti a különféle modellekhez elérhető erőforrások palettáját. Ezúttal az S-osztályra került sor, amely az AMG műhelyéből kap új benzines és dízelmotorokat – ezzel nagymértékben megújul a nagy limuzin motorkínálata, méghozzá 2017-ben.
nov. 2
16:27

16:29
Beárazták hazánkban a Toyota C-HR-t - vastagon fogott a ceruza (Auto Pult)
Genfben már láthattuk tavasszal, de teljes valójában mégis csak nyáron leplezte le a Toyota a vadonatúj C-HR crossovert, amely hamarosan a kereskedésekbe is megérkezik. Ennek megfelelően már megvannak az autó hivatalos árcédulái is, melyeket érdemes közelebbről szemügyre venni – habár első ránézésre bizony messziről is jól látható összegek szerepelnek rajtuk.
nov. 2
18:12
Péntektől olcsóbban tankolhatunk (Auto Pult)
Az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan kúsztak felfelé az üzemanyagárak hazánkban, azonban a MOL mai bejelentésének értelmében most péntektől, vagyis november 4-től kicsit olcsóbban tankolhatunk, ugyanis a benzin kiskereskedelmi literára 2, míg a gázolajé 3 forinttal fog csökkenni.
nov. 2
18:30
Máris rendelhető a vadonatúj 5-ös BMW - 14 millió forinttól startol (Auto Pult)
A BMW alig, hogy bejelentette legfrissebb büszkeségét, a G30 kódnéven futó vadonatúj 5-ös sorozatot, a luxusszedán máris rendelhető a magyarországi márkakereskedésekben, és ennek megfelelően már az árak is ismertek. A BMW magyarországi honlapján, a konfigurátorban kutatva teljesen véletlenül bukkantunk rá az új 5-ösre.
nov. 2
20:00
Luxus és praktikum, reális áron - Renault Talisman Grandtour TCe 150 EDC teszt (Auto Pult)
A Renault nagy reményekkel, és egy vadonatúj modellel folytatja a küzdelmet a középkategóriában, ami az elmúlt évtizedben alaposan kinőtte magát: mivel gyakorlatilag az összes nem-prémium gyártó ’eldobta’ portfóliójából korábbi közép-felsőkategóriás modelljeit, napjaink középkategóriásainak gyakorlatilag egyszerre két feladatnak kell megfelelniük, egyrészt helyt kell állniuk a D-szegmensben, ahová…
nov. 2
22:21

22:23

22:25

Keresés