Csuhaj - Babos Tímea két játszmában kikapott a magyar származású svájci Tímea Bacsinszkytől a 2,2 millió dollár összdíjazású, Bajnokok Tornája elnevezésű szezonzáró női tenisztornán, a kínai Csuhajban.
Az egyesült államokbeli Santa Clarában beiktatták az International Swimming Hall of Fame, azaz a vizessportok nemzetközi halhatatlanjai közé a férfivízilabdában 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is olimpiai aranyérmet szerző magyar hatost.
Az OTP Bank november 1-jén átvette az AXA Bank lakossági hitel és megtakarítási, valamint vállalati területét, és munkáltatói jogutódlás keretében a bank alkalmazottait is - közölte az OTP Bank.
Eredetileg igen jó ötletnek tűnt, hogy az ukrán politikusok – az átláthatóság jegyében – egy nyilvánosan elérhető és böngészhető online adatbázisba töltik fel a vagyonbevallásaikat. Ám a dolog mégis balul ütött ki, azt ugyanis csak kevesen gondolták, hogy az ukrán politikai elit tagjai akkora vagyonokon ülnek, amilyenekről a pórnép a legjobb esetben is csak ábrándozhat.
Robbie Williams sosem csinált titkot abból, hogy igen hiú ember. Pontosan ezért többször került mélypontra, hiszen nem mindig azt látta a tükörben, amire számított.
A magyar lakosság továbbra is pesszimista saját anyagi helyzetét illetően, 30 százalékuk vár javulást saját háztartása költségvetésében, ugyanakkor csökkent az ország gazdasági helyzetéről szkeptikusan nyilatkozók aránya - derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. és anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) által szerdán közzétett nemzetközi reprezentatív kutatásból.
Tovább növekedhetnek a gépjármű-felelősségbiztosítás díjai a biztosítási szakértők szerint, és a szolgáltatók sem érdeklődnek már úgy ebben az időszakban, mint korábban. Ráadásul egyre kevesebb autós hajlandó váltani, igaz, az MKB kivonulása miatt most nagyobb fokozatra kapcsolhatnak az ügyfélvadászok.
Két rendőr vesztette életét szerdán rajtaütésszerű fegyveres támadásokban az egyesült államokbeli Iowa szövetségi állam székhelyén, Des Moines-ben. A gyanúsítottat néhány órával később elfogták, a rendőrség szerint feladta magát.
Változatlanul, a 25-50 bázispontos tartományban hagyta irányadó kamatát mai ülésén a Fed. Az amerikai monetáris hatóság úgy fogalmazott, a kamatemeléssel megvárja, hogy további bizonyítékok...
Hosszú Katinka mindhárom számát megnyerte az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnokságának szerdai nyitónapján, a 200 méter mellen új országos csúccsal diadalmaskodott.
Egy Daniel Thomas nevű pedofil férfi elcsábított két 14 éves kislányt, mindkettővel szexuális kapcsolatot létesített, sőt egyikük teherbe is esett tőle.
Féléves korában támadta meg Aubrielle Marsiliot egy igen veszélyes húsevő baktérium. A szülei már felkészültek a legrosszabbra és az orvosok mindössze 10% esélyt adtak a túlélésre, azonban a kislány erősnek bizonyult, és noha le kellett amputálni lábait, már magabiztosan közlekedik a művégtagokkal.
Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban.
A Toyota a felhasználók közötti autómegosztás kialakulófélben lévő piacán szeretné megvetni a lábát, ezért a japán Sparx Group vagyonkezelővel és más cégekkel 10 millió dollárt fektetett be a San Francisco-i központtal működő Getaround gépjárműmegosztó startup vállalkozásba - közölte a Toyota Central Europe Kft. szerdán az MTI-vel.
Mesut Özil zseniális szólógóllal húzta be a győzelmet és a továbbjutást kedd este a bolgár Ludogorec Razgrad otthonában rendezett BL-meccsen, ahol 0-2-ről fordított 3-2-re az Arsenal. Sokan már a Puskás-díjat emlegetik.
Százhalombatta - Hosszú Katinka (27) mindhárom számát megnyerte az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnokságának szerdai nyitónapján, a 200 méter mellen pedig új országos csúccsal diadalmaskodott.
A Renault nagy reményekkel, és egy vadonatúj modellel folytatja a küzdelmet a középkategóriában, ami az elmúlt évtizedben alaposan kinőtte magát: mivel gyakorlatilag az összes nem-prémium gyártó ’eldobta’ portfóliójából korábbi közép-felsőkategóriás modelljeit, napjaink középkategóriásainak gyakorlatilag egyszerre két feladatnak kell megfelelniük, egyrészt helyt kell állniuk a D-szegmensben, ahová…
Javarészt tagadta bűnösségét és több vádpont ejtését kérte az ügyésztől S. István elsőrendű vádlott a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében sokmilliárdos csalás, sikkasztás miatt indult büntetőperben a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán.
Az 58 éves Madonna nem tudja, hol a határ. Szinte már semmi sem meglepő tőle, ám úgy tűnik, mindig tud olyat tenni, amivel ismét megbotránkoztatja az embereket.
London - Olyat sokszor láttunk már, hogy egy majmot laboratóriumban rászoktattak a cigarettázásra, viszont egy brit lány egy sokkal meglepőbb dolgot kapott lencsevégre!
A pártalapítványán keresztül pénzeli a Jobbik a különböző radikális szervezeteket - írta az Origo. A hírportál szerint a párt a Gyarapodó Magyarországért Alapítványon keresztül fizeti a hátországát és a médiáját.
Javarészt tagadta bűnösségét és több vádpont ejtését kérte az ügyésztől S. István elsőrendű vádlott a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében sokmilliárdos csalás, sikkasztás miatt indult büntetőperben a...
Kivonta a forgalomból a Panyolai Szilvórium Zrt. 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinkáját a Tesco. A pálinkagyártó szerint a termék minősége megfelelő, a kivonással a társaság lejáratása a cél.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága visszavonná szerdai határozatát, amely egy letelepedési kötvényt forgalmazó cég működési területét módosítja. A bizottság elnöke ehhez ülés összehívását kezdeményezi.
A megjelent tarifák alapján az idei kampányban a legtöbb biztosító esetében tovább emelkedik a kötelező biztosítások díja. Nagy kérdés, hogy a több éve tartó díjemelkedés idén eléri-e azt a szintet, amikor újra autósok tömegei cserélik biztosításaikat olcsóbbra. A váltók számának növekedését idén mindenképp növelni fogja, hogy újabb szereplő vonul ki a kötelezőből.
Hosszú Katinka 2:21.81 perces országos csúccsal nyerte a női 200 méteres mellúszás döntőjét a Százhalombattán zajló rövidpályás országos bajnokság első napján.
Végig vezetve, remek védőmunkával, nyolc góllal győzte le Lettországot a magyar férfi válogatott Nyíregyházán a 2018-as Európa-bajnokság selejtezőinek 1. fordulójában.
Felbolydult a magyar pénzügyi szektor, amikor a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy 2019-re bevezeti hazánkban is az azonnali fizetés rendszerét. A projekt már pörög, de rengeteg a nyitott kérdés szakmán belül is. A Privtátbankár.hu ezekre akart válaszolni az idei Fintech Innovation konferencián, amelyen nemzetközi szereplők mutatták be saját megoldásaikat.
Kivonta a forgalomból a Panyolai Szilvórium Zrt. 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinkáját a Tesco-Global Áruházak Zrt., a már megvásárolt ital árát visszatérítik a vásárlóknak – közölte honlapján az áruházlánc. A pálinkagyártó szerint a termék minősége megfelelő, a kivonással a társaság lejáratása a cél.